3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás, majd a végén egy maraton (42,2 kilométer) – ebből áll a népszerű Ironman, a világ egyik legkeményebb erőpróbája.
Deák Zsombor emberfeletti teljesítményt nyújtva 8 óra 18 perc alatt a 17. helyen ért célba.
A Sepsi-SIC profi triatlonistája az úszást 53 perc 22 másodperc alatt teljesítette, majd kerékpáron átlag 40,2 km/h-s sebességet diktálva 4 óra, 28 perc és 16 másodperc alatt tudta le a 180 kilométeres távot. Legerősebb próbájában, a szaladásban mindössze 2 órára 51 percre és 32 másodpercre volt szüksége a maratoni táv (42,2 km) lefutására a Karib-tengeri hőségben.
A többszörös világkupa-dobogós sportember új országos csúcsot állított fel, mintegy 20 perccel megjavítva a Mihai Vigariu által az idei Ironman Californián felállított korábbi legjobb időt (8 óra és 32 perc).
„Jól sikerült a felkészülés, amit Portugáliában végeztem, és mivel a szezon során egyre jobb formába kerültem, bizakodó voltam. Az úszással egész évben akadtak nehézségeim, és ez most is megmutatkozott, mert nem tudtam elúszni azzal a sorral, amellyel szerettem volna.
A kerékpár elején volt egy kisebb holtpontom, de utána stabilan haladtam. A futásnál a trópusi hőségben a hűtés volt a kulcspont ahhoz, hogy egyenletes tempót tudjak tartani. Ennek köszönhetően sikerült néhány pozíciót előrébb lépnem, mindent összevetve elégedett vagyok” – értékelt a Székely Sportnak a háromszéki vasember.
Ironman Cozumel, végeredmény: 1. Arthur Horseau (Franciaország) 7:48:18, 2. Almog Elazary (Izrael) 7:52:38, 3. Sebastian Norberg (Svédország) 7:52:52, … 17. Deák Zsombor (Románia) 8:18:12.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!