Szülők a lelátón, edzők a pályán – egyértelművé kell tenni a szerepeket
Egy elveszített labda, egy kihagyott ziccer, egy váratlan vereség, csalódottság, szomorúság, könnyek... a sportolói élet velejárói, csakúgy, mint a győzelmek. Ilyen esetben van a gyerekeknek a legnagyobb szükségük egy megértő edzőre, illetve szülőre, aki nem csak a teljesítményt hajszolja. Mert a sport nemcsak eredményekről és sikerekről szól, hanem kitartásról, küzdésről, lemondásról. Meg kell tanulni veszíteni is. És itt jön be a szülők szerepe, akiknek segítségével gyerekük megtanul bízni önmagában, elfogadni és feldolgozni a kudarcot, és újrakezdeni.
Kezdő sportújságíró koromban egy kézdivásárhelyi utánpótlás kosárlabdatornán döbbenten tapasztaltam, hogy a Kézdi-Szentgyörgy rivalizálás odáig fajult, hogy a megyeszékhelyi szülők torkuk szakadtából a KSE ellen játszó bukarestieknek szurkoltak, közben pedig kifütyülték a kézdi kislányokat. U13-as csapatok voltak a pályán... Nemrég pedig egy ifjúsági hokidöntőn szabadultak el az indulatok.
Feltevődik a kérdés, milyen a jó sportszülő? Mennyire fontos a sportszerűség az ő esetükben, hol van a határ a versengés és a játék között?
Farkas Alpár kézdivásárhelyi kosárlabdaedző, testneveléstanár szerint az, hogy mifelénk jóformán nem létezik sportkultúra, nagyban befolyásolja a szülők viselkedését.
„Ha valaki huzamosabb ideig sportolt, tudja mivel jár, mennyi munka, mennyi alázat, mennyi energia szükséges a sportolói léthez, és pont ezért teljesen másképp viselkedik a lelátón, teljesen másképp kommunikál az edzővel. Ehhez viszont sportkultúra szükséges” – vélekedik a pedagógus.
A szakember néhány évvel ezelőtt egy felmérést végzett a kézdivásárhelyi alsótagozatosok között, arra volt kíváncsi, hány százalékuk végez szervezett keretek közti rendszeres testmozgást. Az egyik tanintézményben 70 százalékos volt ez az arány, a többi háromban 27-43 szátalék közötti.
Nyilván, jó helyeken is elszakad néha a cérna, csak nagyon-nagyon ritka kéne legyen. El kell ismernünk, hogy a düh is része az életünknek, nagy igazságtalanság esetén természetesen én is hangot adok a véleményemnek, de egyáltalán nem mindegy hányszor és hogyan, vagy, hogy eljutunk-e tettekig. Azt mondanám, százból egyszer-kétszer még belefér, de semmiképp sem minden mérkőzésen” – állítja.
A bizalom alap, de kell alázat és következetesség is
Farkas Alpár szemszögéből nézve az ideális edző–szülő–sportoló kapcsolat az alázaton, kommunikáción és következetességen alapszik.
„Nagyon eredményorientáltak lettünk, és ez bizonyos szempontból rendben is van, hiszen az eredmény a „végtermék”, viszont az évek során rájöttem, hogy nem mindegy, hogyan jutunk el odáig.
A neveltetés, a szociális háttér is szempont, a legtöbb probléma innen adódik az edző–szülő kapcsolatban – vélekedik, hozzátéve, hogy teljesen más a pszichológiája az élsportnak, mint a tömegsportnak, hiszen nem ugyanazok az elvárások.
Véleménye szerint az élsport esetében javasolt, hogy ne az edző kommunikáljon a szülővel, hanem a klub.
„Úgy gondolom, kellenek a szabályok, a szezon előtti szülőértekezlet része a kommunikációnak, amikor leszögezzük a szabályokat, célkitűzések, felvázoljuk a rendezvényeket, a szülők szerepét. A szülők mindent is kell tudjanak ahhoz, hogy tudjanak segíteni, megfelelően tudják motiválni a gyereküket. A szabályok pedig mindenkire egyformán érvényesek kell legyenek a szezon végéig.
Mi a szülő feladata? Mi az elvárt szülői viselkedés a lelátón vagy a sportpálya mellett?
„Elsősorban az, hogy támogassa a gyerekét. Biztosítsa az alapvető szükségleteit, figyeljen arra, hogy pihenjen eleget, segítsen A-pontból eljutni a B-be. Sajnos mára annyira leterheltek a gyerekek, hogyha nem áldozunk időt arra, hogy elvisszük edzésre, lehet, hogy nem fog elérni, vagy fáradt lesz. Nem feltétlenül jó, mindig mindenhova elhordozni őket, de néha szükséges. Úgy gondolom, a fizikai, lelki, mentális egyensúlyt a szülő tudja legjobban fenntartani” – hangsúlyozta.
Nekem is van gyerekem, de semmiképp sem engedném meg magamnak, hogy kioktassam a tanárát” – mondja, ugyanakkor megjegyzi, hogy négyszemközti véleménynyilvánítást elfogad, de azt nem, hogy valaki beleszóljon a képzés folyamatába, netán a lelátóról bekiabálva adjon hangot nemtetszésének.
Arra az esetre is élénken emlékszem, amikor pár évvel ezelőtt vezetőedzőként egy tétmeccsen a véghajrában azt az utasítást adta a csapatnak, hogy agresszíven védekezzenek, miközben a lelátóról a szülők hangosan kiabálták a légből kapott, unalomig ismételt „fault nélkül” instrukciót, és a kicsik nem tudták, kire hallgassanak.
A sportszülőnek tehát azt is fontos megjegyezni, hogy soha ne hozza olyan helyzetbe a gyerekét meccs közben, amikor választania kell a szülők és az edző utasításai között.
„25 éve dolgozom ebben a szakmában, most már ritkán történik meg, hogy bekiabálnak, de tudom, érzem, hogy sokszor nem értenek velem egyet. Természetesen én is követek el hibákat, de remélem értik, hogy minden, amit teszek, azért vállalom a felelősséget. A gyerekeknek is mindig ezt mondom, ti azt csináljátok, amit én mondok. Nekik is lehetnek jó megérzéseik, főleg felnőttkor fele egyre képzettebbek, a játékosok 20 százaléka eljut arra a szintre, hogy érzi, érti a játékot, rájuk érdemes hallgatni” – összegez.
Támogasd, de ne lépj át egy határt
A kézdivásárhelyi Szász Hunor mindkét fia a Sepsi OSK korosztályos csapatában focizik, Huba az U14-esek, Apor pedig az U13-asok között játszik, annak ellenére, hogy mindketten egy évvel fiatalabbak.
„Nagyon nehéz sportoló gyermekek szüleinek lenni, mivel az egész család időbeosztását befolyásolja az ő programjuk. A nagyobbik fiamnak heti öt edzése van, a kisebbiknek négy, ezekre le kell vinni őket Szentgyörgyre, plusz ott vannak a hétvégék, amikor bajnoki meccseket játszanak hol itthon, hol idegenben.
– fogalmaz az édesapa, aki a nehézségek ellenére rendkívül fontosnak tartja, hogy gyerekei rendszeresen sportoljanak, ezért például gyakran járnak közösen szaladni.
„A legfontosabb, hogy kisgyerekkortól megszerettessük velük a mozgást, a sportot, legyen az bármi. Többfélét ki kell próbálni, majd el kell köteleződni egy bizonyos sportág mellett. Én gyerekkorom óta cselgáncsozom, ám el kellett fogadnom, hogy a fiaim nem ezt választották. De kipróbálták. A járványidőszak alatt a dzsudóterem bezárt, szabadtéren viszont lehetett focizni, így kötöttek ki a labdarúgásnál. Nem erőltettem a dzsudót, miután láttam, hogy inkább focizni van kedvük” – tette hozzá.
Hunor szerint szülőként az a szerepe, hogy mindenben támogassa a fiait, motiválja őket, amikor rossz napjuk van, fáradtak vagy épp nincs kedvük az edzéshez. „Imádják a focit, de még csak gyerekek, nekik is van rossz napjuk, amikor semmihez sincs kedvük, ilyenkor kell egy kis noszogatás.
– mondja, de amennyiben szeretnék abbahagyni a labdarúgást, először elbeszélgetne velük és csak nyomós ok esetén engedné, hogy végleg szögre akasszák a stoplist.
„Bevallom, a mérkőzés hevében én sem fogom vissza magam, de eltudom fogadni a vereséget, amikor látom, hogy minden tőlük telhetőt megtettek. Más a helyzet, amikor csak lézengtek a pályán, az nagyon idegesítő. Ahogy az is, hogy sokan úgy kiabálják be a véleményüket, hogy életükben nem sportoltak, mégis mindent jobban tudnak, még az edzőnél is. Szerintem hagyjuk a játék irányítását a szakemberekre” – osztja meg véleményét.
Fiai egyelőre a sportágban képzelik el a jövőjüket, és a legjobb úton haladnak, tehetségükre felfigyeltek a román korosztályos válogatottaknál és a Puskás Akadémiánál is. Édesapjuk nagyon büszke rájuk, a sportnak köszönhetően önállóak, talpraesettek lettek, levetkőzték gátlásaikat, a csoporttársaktól megtanultak románul, egyszóval olyan útravalót kaptak, amiért egész életükben hálásak lehetnek.
A fegyelmi bizottság kiállította a számlát az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzést követően
A Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága szerdai ülésén döntést hozott a FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen történt incidensekkel kapcsolatban. A bukaresti klub akkora büntetést kapott, mint a piros lappal kiállított Dan Petrescu.
Hadnagy Attila: „Oberlin és Drăghiceanu is bevethető, hazai pályán csakis a három pont jöhet szóba”
Két idegenbeli döntetlen után első hazai megmérettetésére készül a Sepsi OSK, a Vajdahunyadi Corvinul elleni mérkőzésen csakis a győzelem jöhet szóba – véli Hadnagy Attila, a piros-fehérek sportigazgatója.
A jó hír mellett rosszat is kaptak a parajdiak
Miközben kedden jó hírt kaptak a kilakoltatott parajdiak, ugyanakkor egy olyan interjú is megjelent az egyik magyarországi gazdasági portálon, ami tulajdonképpen kegyelemdöfés lehet a szebb napokat megélt székelyföldi sóbányászat számára.
Túl későn kérte Románia Magyarországtól, hogy részt vehessen a palagáz-kitermelés hatásainak értékelésében
A román állam arra kérte Magyarországot, hogy a bukaresti környezetvédelmi tárca részt vehessen a Corvinus-kitermelés bővítésének határon átnyúló környezeti hatásainak felmérésében, de a kérelem több mint három hónapos késéssel érkezett.
Új adókat jelentett be a pénzügyminiszter; a Temuról rendelt cuccok után is fizetni kell, de a multik is érintettek
Az óriásira dagadt költségvetési hiány visszafaragását célzó, újabb intézkedéseket jelentett be szerdán Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Ha az ember jól választ fesztivált, földön ücsörgő államelnökökkel találkozhat…
… Gigi Becalinak is nagyon fáj, amikor az állami bürokrácia elkezd vele (VELE!) baszakodni… és egy román műemlékvédő egyesület kiakadt, hogy a Székelyföldön semmibe veszik a román emlékműveket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
