„Személyesen nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt, de már megszoktam, hogy a labdarúgásban nyersz és veszítesz is. Ami a legjobban bosszant, hogy egész héten figyelmeztettem a fiúkat: túl nyugodtan álltak hozzá az összecsapáshoz. Így nem lehet megjelenni a pályán, ahogy mi tettük” – mondta Burcă a mérkőzést követően.
Szerinte a csapat nem hajtotta végre a megbeszélt taktikát. „Tiszta terveink voltak, amiket a kezdés előtt és a szünetben is elmondtam nekik. Ennek ellenére, hiába vezettünk 1–0-ra, nem sikerült azt a játékot hozni, amit szerettünk volna. Sajnos egy egyéni hibából kaptuk a gólt, és ez különösen fájó.
– tette hozzá.
A szakember szerint a legnagyobb probléma a mentalitással volt. „Szívvel kell játszani, ezt kértem tőlük,
Nem tudom, talán a tavalyi események még továbbra is nyomnák egyesek vállát” – fogalmazott.
Burcă elárulta, hogy a Gloria gólja után a csapat gyakorlatilag lefagyott. „Amint egyenlített az ellenfél, mintha megállt volna bennük az élet. Azt hittem, ezt a leckét korábban már megtanultuk, de nem ez történt. Egész héten próbáltam felébreszteni őket, de nem sikerült” – folytatta.
Kiemelte, nem ő kérte a csapatot, hogy a vezetés tudatában húzódjon vissza. „Nem én voltam az, aki azt mondta volna, hogy védekezzünk mélyen. Épp ellenkezőleg, az előnyt úgy kellett volna megtartani, hogy a kapunktól a lehető legtávolabb védekezünk, nyomást gyakorolni az ellenfélre” – mondta a Sepsi OSK trénere a klub közösségi oldalán közzétett nyilatkozatában.
A vezetőedző zárásként kiemelte, hogy most előre kell nézni, főleg, hogy nehéz hét vár az OSK-ra.
„A fociban benne van a hiba is, de ez most egy hidegzuhany volt. Két fontos meccs következik: a kupában az FK Csíkszeredához látogatunk, a bajnokságban a Voluntari vendégei leszünk. Remélem, hogy ezt a leckét most valóban megtanuljuk” – foglalta össze.
A Sepsi OSK kedden 16 órakor az FK Csíkszereda vendégeként lép pályára a Román Kupa csoportkörének nyitófordulójában, majd jövő szombaton 11 órakor az FC Voluntari vendége lesz.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 11 | 9 | 2 | 0 | 20-7 | 29 |
2 | Nagyváradi Bihar FC Nagyvárad | 11 | 8 | 1 | 2 | 24-12 | 25 |
3 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 11 | 7 | 2 | 2 | 26-13 | 23 |
4 | Bukaresti Steaua Steaua | 11 | 7 | 2 | 2 | 23-16 | 23 |
5 | FC Voluntari Voluntari | 11 | 6 | 4 | 1 | 15-9 | 22 |
6 | Chindia Târgoviște Chindia | 11 | 6 | 2 | 3 | 21-10 | 20 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 11 | 6 | 2 | 3 | 12-9 | 20 |
8 | Resicabányai CSM Resicabánya | 11 | 6 | 1 | 4 | 22-13 | 19 |
9 | Metalul Buzău Metalul | 11 | 6 | 1 | 4 | 19-12 | 19 |
10 | Jászvásári Poli Jászvásár | 11 | 5 | 3 | 3 | 12-9 | 18 |
11 | Concordia Chiajna Chiajna | 11 | 5 | 2 | 4 | 21-12 | 17 |
12 | CS Afumaţi Afumaţi | 11 | 4 | 2 | 5 | 14-13 | 14 |
13 | CSM Slatina Slatina | 11 | 3 | 3 | 5 | 12-14 | 12 |
14 | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 11 | 2 | 5 | 4 | 10-14 | 11 |
15 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 11 | 3 | 2 | 6 | 10-22 | 11 |
16 | Besztercei Gloria Beszterce | 11 | 2 | 4 | 5 | 11-19 | 10 |
17 | Bákói FC Bákó | 11 | 2 | 3 | 6 | 10-18 | 9 |
18 | Sellenberki SK Sellenberk | 11 | 2 | 2 | 7 | 17-20 | 8 |
19 | Újszentesi SK Újszentes | 11 | 2 | 2 | 7 | 15-24 | 8 |
20 | Câmpulung Muscel Câmpulung | 11 | 2 | 2 | 7 | 8-25 | 8 |
21 | CS Tunari Tunari | 11 | 1 | 4 | 6 | 12-22 | 7 |
22 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | 11 | 1 | 1 | 9 | 10-31 | 4 |
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!