Hirdetés

Rend a lelke mindennek

2022. március 22., 12:38

A Steaua feljutásról álmodik. Dehogy jövőre, most azonnal. Ráadásul a játéksok és szakvezetők nemcsak álmodnak, hanem beszélnek is erről.

2022. március 22., 12:38

Legutóbb a hétfői Condordia ellen döntetlenül végződő mérkőzést után Daniel Oprița vezetőedző beszélt a pályán kívüli küzdelmeikről. A honvédelmi minisztérium kötelékébe tartozó klub, „csupakatonákból” álló vezetősége minden követ, töltényt, ágyúgolyót és futballszövetségi, illetve sportdöntőbírósági irodaajtót megmozgat, hogy menet közben megváltoztassák a szabályzatot.

A közintézmény státussal rendelkező sportszervezetek ugyanis nem vehetnek részt profiligában. Az 1. Liga pedig profiliga. Amolyan „lász kö merdzse si ásá” ókirálysági módon, de papíron biztosan.

Hirdetés

A katonahuncutkodás nem reménytelen. Tudniillik, már a nyáron is sikerült, amolyan fű alatt, belerondítani a versenykiírásba és a Steaua kedvéért törölni „a közintézmények csapatai nem kerülhetnek a felsőházi rájátszásba” a 2020–2021-es idényben hatályos kitételt.

A megannyi sebből vérző, meccstrükközők, adócsalók és börtöntöltelékek kormányozta romániai futballvilág természetesen a társadalom hű lenyomata.

A társadalomé, amelynek államszervezetét, három évtizeddel az 1989 decemberi eseményeket követően, továbbra is a kommunista modell jellemzi. A többségükben a mai napig az elsőtitkárok egykori irodáiban pöffeszkedő prefektusokon túl, a belügyi szervek, a politikai leszámolórendszerként működő ügyészség és igazságszolgáltatás mellett, a volt milicista és katonaklubok virágzása is a kommunista hagyományok romániai meglétének hírnökei.

A központi hatalmi státussal visszaélő, Dinamo és Steaua típusú intézmények az európai integráció útjára lépő posztkommunista országokban átalakultak. Példának okáért sem a Budapesti Honvéd, sem az Újpest nem tartozik minisztériumi kötelékbe. Romániában azonban, a féktelen közpénztámogatástól duzzadó erejük teljében, a sport számos területének „meghatározó” tényezői.

A történetnek van egy másik, legalább ennyire fontos olvasata. A romániai sport alapvetően továbbra is militarizált, ahol az éppen aktuális sportminiszter, holmi kolonelek és majorok mögé sorakozva kénytelen minduntalan igazodni. A két bukaresti állami megaklub vezetője sokkal jelentősebb és befolyásosabb, mint a területért papíron felelős kormánytag.

Ez különösen most rendkívül aggasztó, amikor a miniszteri szerepkört egy közismert paralimpiai bajnok, többszörös paralimpiai ezüstérmes sportolóikon tölti be, a Dinamo vagy Steaua elnökének nevét pedig a két klub sportolói közül sem tudná kapásból a többség megmondani.

Csak a rend kedvéért, ha már rendpárti sportszervezetekről beszélünk, előbbi vezetője bizonyos Popa Ionuț-Adrian, utóbbié Bichir Răzvan-Ștefan. Mindkettő kétségkívül ismert név. Valakinek, valahol...

Oprițat hallgatva, idestova 14 évvel ezelőtti történet jutott eszembe. 2008. augusztus 10-ét írtunk akkor, amikor Székelyföld Kerékpáros Körversenyének záró félszakaszán Novák Károly Eduárd is rajthoz állt. Ebben önmagában nem lenne semmi különleges, hiszen Ede az évek során tucatnyiszor volt ott a székelykör indulóinak mezőnyében.

Csakhogy, 2008 nyarán éppen a Pekingi Paralimpiai Játékokra készült, sőt e felkészülésének utolsó szakaszában, mondhatni célegyenesébe fordult, így a Csíkszereda utcáin kialakított, 5,3 kilométer hosszú, változatos szintkülönbségű körútvonal kapóra jött.

Nem úgy az előző napi királyetap, amelyen a fölösleges túlterhelés elkerülése végett, a Bucsin lábához érve, nemes egyszerűséggel leszállt a kerékpárról és ezzel kiszállt a versenyből. Paralimpiai álmait kergetve, ennek dacára elvegyült a Szabadság téren gyülekező versenyzők között és – edzés jelleggel – elrajtolt velük.

Nem sokáig, ugyanis a Puskaporos utca emelkedőjén, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által küldött holland főbíró kiszúrta és azonnal kiparancsolta. „Értem, hogy Paralimpia, de a verseny tisztasága ennél sokkal fontosabb. Aki nincs versenyben, az ne legyen versenyben. Példának okáért, megtörténhet, hogy Novák elesik és magával sodorja a végső győzelemre esélyest” – tette hozzá magyarázatként.

Ezt az intelmet Oprița felettesei is megszívlelhetnék, csakhogy attól tartok ők még nem találkoztak holland kerékpárbíróval. Így a Steaua – a szakszövetség illetékesei szerint, edzés jelleggel – továbbra is ott köröz a felsőházi rájátszásban.

Rend a lelke mindennek – tehetnénk hozzá székelyesen. A bukaresti sportkörök érdeke szerint, a romániai sportban azonban akkor van minden rendben, amikor semmi sincs rendben.

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Ez is érdekelheti

A Maros megyei község, ahol egyszerre dobban minden Fradi-szív

A Marosvásárhelytől 12 kilométerre lévő, mintegy 6500 lelket számláló Mezőpanitban már évtizedek óta egy lelkes, odaadó, a Fradival szimpatizáló közösség él, akik testileg-lelkileg az FTC-rajongói és szívük a zöld-fehér klubért dobog.

Ingyen közvetítik a kézilabda-válogatott találkozóit a tévétársaságok

Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.

A nyolcaddöntők a focivébén, Wimbledon, Tour de France – a szombati sportműsor

Nincs megállás, máris következik az újabb kieséses szakasz a labdarúgó-világbajnokságon. Időmérő edzés a Formula–1-ben, újabb nap az angol nyílt teniszbajnokságon, az első szakasz a Tour-on.

Történelmi pillanat: a Lőrincz-testvérek együtt indulnak az U20-as Európa-bajnokságon

Történelmi fejezetéhez érkezett a székelyudvarhelyi birkózás: először fordul elő, hogy egy testvérpár, Lőrincz Magor és Lőrincz Balázs egyszerre képviseli az országot és a várost ugyanazon a korosztályos Európa-bajnokságon.

Zöld utat kapott a Bajnokok Ligája-induláshoz a székelyudvarhelyi asztaliteniszcsapat

A második számú európai kupakiírással számoltak, az utolsó percben derült ki, hogy a férfi asztalitenisz BL-csoportkörben indulhat idén a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK.

Pályán a címvédő argentinok, jönnek az utolsó tizenhatoddöntők a világbajnokságon

Az utolsó három tizenhatoddöntős párharcot rendezik a labdarúgó-világbajnokságon, pályára lép a címvédő Argentína. Folytatódnak a küzdelmek a wimbledoni Grand Slam tenisztornán, a magyar férfi kosárlabda-válogatott vb-selejtezője is a pénteki programban.

Györgydeák Apor: mindig éhes vagyok a sikerre

A múlt hétvégi monacói tornán megszerezte pályafutása 100. tornagyőzelmét Györgydeák Apor. A négyszeres világbajnok székelyföldi teqballos elmondása szerint ez a mérföldkő még nagyobb önbizalmat adott neki, és motiválja arra, hogy tovább fejlődjön.

Pályán a nagyágyúk, európai párharcok a focivébén – a csütörtöki sportműsor

Két európai rangadóval folytatódik csütörtök este és péntek hajnalban a 2026-os focivébé. Pályára lép az egyik legnagyobb favoritnak tartott spanyol válogatott, míg a Cristiano Ronaldo vezette Portugália Horvátország ellen harcolhatja ki a továbbjutást.

Balkán Kupa-ezüstöt nyert a csíkszeredai tekvandós

Kiemelkedően szerepelt a szerbiai Zrenjaninban rendezett WT-taekwondó Balkán Kupán és Balkán-bajnokságon a Csíki Titánok sportolója. Dombi Patrik ezüstérmet szerzett, majd hajszállal maradt le egy újabb dobogós helyezésről.

Wimbledoni tenisztorna, kiesési szakasz a focivébén – a szerdai sportműsor

Pályán az angolok, a belgák és az amerikaiak is, újabb három együttes jut a legjobb tizenhat közé a labdarúgó-világbajnokságon. A tenisztorna második fordulójának meccseit játsszák a füves pályán.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!