Pjotr Szcsasztlivij: aki mindent tud a jégkorongról

– Gondolta volna valaha, hogy egyszer majd Romániában fog hokizni?

– Nem. Néha gondoltam arra, hogy váltsak és Európában játsszak, de most örülök, hogy itt lehetek.

– Szerződéskötése előtt mit tudott a román bajnokságról és az Erste-Ligáról?

– Mindössze annyit tudtam, hogy Romániában is van hokiélet, illetve azt, hogy a Sportklubnál játszott évekkel ezelőtt az orosz szuperligás Gyenyisz Svidkij. Ám mielőtt idejöttem volna, beszéltem a Sportklubnál légióskodó Andrej Taratuhinnal, és ő világosított fel a román bajnoksággal és az Erste Ligával kapcsolatban.

– És most, fél évnyi játék után mit gondol erről a két bajnokságról?

– Nagyon jól érzem magam, jó a társaság, érdekes, hogy a csapatban magyar és román játékosok mellett cseh és szlovák társak is vannak. A nemzetközi Ertse Liga színvonala jónak tűnik.

– Ön is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy nehéz időszak után a Sportklub ismét látványosan és eredményesen játszik.

– Először is nem én, hanem az egész csapat jól játszik, ez nagyon fontos tény. Ugyanakkor itt több mint húsz srácról van szó, a kollégáimról, akik kimennek a jégre és azt teszik, amihez értenek. A játékostársaimtól kapom és adom a passzokat, tehát csakis együtt tudunk játszani. Hát nem?

– Egyetértek. Amúgy meglátása szerint miben kell fejlődnie a Sportklubnak?

– Nem én vagyok az edző, én játékos vagyok, erről a trénert kell kérdeznie.

– Ez igaz. Csíkszeredában nagyon sokan járnak hokimeccsekre, ez biztosan motivációval tölti el a csapatot. Milyen érzés telt ház előtt játszani?

– Itt érdemes megemlítenem, hogy karrierem során először láttam olyant, hogy mennyire odaadóan dolgoznak az edzők a négy, öt és hatéves gyerekekkel, akik minden nap jönnek korcsolyázni. De visszatérve a kérdésre: első csíkszeredai mérkőzésemen, novemberben a Ferencváros ellen játszottuk, amelyet megnyertünk. Nos akkor hihetetlenül nagyszerű érzés volt számomra hallgatni, ahogy egy telt csarnok énekli a székely himnuszt.

– Milyennek látja Csíkszeredát, amely az utóbbi napokban hasonló – legalábbis az időjárás és a temérdek sok hó tekintetében – Szibériához.

– Higgye el, össze se lehet hasonlítani a kettőt, ugyanis az én szülővárosomban (Vihorevka város Kelet-Szibériában) jelenleg mínusz negyven fok van, Csíkszeredában viszont most mínusz öt fok van, és napsütés. Tehát két külön világ.

– Rendkívül sikeres a pályafutása, karrierje. Árulja el, melyik díjának örül a legjobban?

– Kétségtelenül az első helyen szerepel a 2011-es KHL-győzelem, tehát a Gagarin-kupa megnyerése az Ufa Szalavat csapatával. A második helyre sorolnám a CSZKA Moszkvánál töltött időt, mert, mint tudják, az egy nagy hagyományokkal rendelkező orosz klub. Abban a csapatban sokan játszottak és játszanak, akik világbajnokságot és olimpiát nyertek. Számomra nagy öröm volt az ott eltöltött időszak, emlékszem, amikor apám azt mondta, hogy írjam alá a szerződést.

– Február kilencedikén kezdődnek a téli olimpiai játékok. A világeseményre azonban Oroszország a doppingügyek miatt furcsa körülmények között fog kiutazni, ez mennyire fogja befolyásolni mondjuk a jégkorongtornát?

– Oroszország helyzete ismert, azonban azt is tudjuk, hogy az NHL-bajnokságban játszó világsztárokat, például a legjobb finn, svéd srácokat sem engedik el a saját klubcsapataik a dél-koreai olimpiára. Tehát tulajdonképpen sok nemzeti együttes hasonló helyzetben lesz, legalábbis a hoki terén, mint az orosz.

– Visszatérve Csíkszeredába, milyen tervei vannak a Sportklubbal kapcsolatban?

– Most az Erste Liga következő szakaszára fókuszálunk, ez a legfontosabb, a szezon végén majd beszélhetünk a következő idényről.