Hirdetés

Kőkeményen odatették magukat – székely dominancia a ketrecben

A székely harcosok bombaformában voltak és kiütötték ellenfeleiket
Fotó: László Ildikó

Székelyudvarhely újra bizonyította, hogy tökéletes házigazdája a küzdősportoknak: szombaton este szinte felrobbant a városi sportcsarnok a Hargita Fight Night harmadik kiadásán. A székely harcosok bombaformában voltak és kiütötték ellenfeleiket.

A rendkívül népszerű gála egy évvel ezelőtt indult útjára Székelyudvarhelyen, majd idén tavasszal Csíkszeredában folytatódott, most pedig visszatért eredeti helyszínére, és már a bejáratnál látszott, hogy a közönség pontosan erre várt.

Már jóval a kezdés előtt hatalmas tömeg lepte el a csarnok előterét. Professzionális fény- és hangtechnika, óriási kivetítők és olyan látványvilág fogadta a nézőket, amely egyértelművé tette:

Hirdetés

a szervezők idén is komoly mércét állítottak fel és nem spóroltak semmivel.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A rendezvény ugyan félórás késéssel rajtolt, de a hangulatból ez mit sem vett el. A programban tizennégy mérkőzés szerepelt, volt olyan párharc, amelyen mindössze húsz másodperc alatt eldőlt a győztes kiléte, máshol kilenc perc csata sem bizonyult elegendőnek, így a pontozóbírók vállán maradt a döntés súlya.

A közönség pedig minden alkalommal felrobbant: ha gyors kiütést, vagy taktikus küzdelmet láttak.

A csarnokban felállított óriáskivetítők minden szögből láthatóvá tették a ketrecben zajló küzdelmeket. A szervezők a gála közepén tizenöt perces szünetet tartottak, így a majdnem ötórás esemény végig pörgős és élvezetes maradt.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az összecsapások körüli percekben sem hagyták pihenni a nézőket. A szervezők erős tempót diktáltak: látványos zenés-táncos előadások és tűzshow töltötte ki a szüneteket, tovább fokozva az este fesztiválszerű hangulatát. A közönség számára a tombolahúzás növelte a feszültséget, a szponzorok bőséges ajándékcsomagokkal és értékes nyereményekkel járultak hozzá az est sikeréhez.

Minden apró részlet azt sugallta, hogy a HFN immár nemcsak egy gála, hanem egy élmény, amelyből nem lehet kimaradni.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A hazai ketrecben küzdő székely versenyzők érkezésekor a közönség üdvrivalgással és tombolással köszöntötte saját harcosait.

A sort Toró Ákos nyitotta, aki a magyarországi Vancsik Domán ellen lépett ringbe. Toró már napokkal a gála előtt is magabiztosan várta az összecsapást, és ez a mentalitás az első pillanattól látszott rajta.

Az ellenfél azonnal földre vitte, de a székely fiatal ebből is előnyt kovácsolt: higgadtan, gyorsan és pontosan reagált, majd fél perc sem telt el, máris ő kerekedett felül.

Toró Ákos villámgyors győzelmet aratott, így továbbra is hibátlan mérleggel áll a Hargita Fight Nighton: mindhárom eddigi meccsét megnyerte.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az este egyik legmeghatóbb pillanatát Jakab Ede szolgáltatta, aki a magyarországi Bajor Attila elleni győzelme utáni beszédében könnyeivel küszködött, miközben a közönség ünnepelte.

Ő és testvére, a maga párharcát szintén megnyerő Jakab Tamás egyenesen Angliából érkeztek haza, hogy Székelyföldön léphessenek ketrecbe, a visszatérésük pedig tökéletesre sikerült.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Hasonlóképp óriási szeretet övezte Yda Gábort, akit a szurkolók nagy ovációval fogadtak, és nem is okozott csalódást, minden mozdulatával magával ragadta a közönséget és sikerült felülkerekednie a lengyel vetélytársán.

A gála legdrámaibb jelenete a magyarországi Lukács Nikolász és spanyol ellenfele csatájában történt: utóbbi a földre került és egy ütés után megsérült. Alig 20 másodpercig tartott a csata, ami után a mentősök is beléptek a ringbe, de különösebb probléma nem volt, gyorsan helyreállt az állapota.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az este egyik legjobban várt küzdelme a legvégére maradt, a közönségkedvenc Kovács Krisztián az ukrán Alex Volosin ellen lépett ketrecbe az első profi mérkőzésén.

A gála szervezőjeként is tevékenykedő sportember már az első másodpercekben keményen nekiment vetélytársának, és villámgyorsan, látványos kiütéssel szerezte meg a győzelmet, ezzel harmadszor is diadalmaskodott a székelyföldi gálán.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az összesen hat székely sportoló közül tehát öten is győztesen léptek ki a ketrecből, egyedül Berkeczi Zorán szenvedett vereséget, aki alulmaradt a román Alexandru Sinitával szemben.

A Hargita Fight Night szervezői és a ketrecharcosok ismét gondoskodtak róla, hogy a közönség felejthetetlen gálát éljen át, arról pedig ne legyen kétségünk, hogy ennek a közeljövőben lesz folytatása.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A Hargita Fight Night győztesei

MMA profi kategória, 77 kilogramm: Hajdú Szabolcs (legyőzött ellenfél: Ljubo Jalovi)
MMA profi, nehézsúly: Kochan József (Herbák István)
MMA amatőr kategória, 77 kilogramm: Toró Ákos (Vancsik Domán)
MMA profi kategória, 110 kilogramm: Molnár Dániel (Szabó Gábor)
K1 profi kategória 76 kilogramm: Alexandru Sinita (Berkeczi Zorán)
MMA profi kategória 70 kilogramm: Pólik Sándor (Bojan Veljkovic)
MMA amator kategória, 65,80 kilogramm: Jakab Tamás (Konyari Dániel)
K1 profi kategória 77 kilogramm: Anghel Cardos (Jónás Zoltán)
MMA profi kategória 52 kilogramm: Méhész Zita (Flocea Laida)
MMA amatőr kategória 77 kilogramm: Yda Gabi (Marcin Deneka)
MMA amator kategória 70,3 kilogramm: Jakab Ede (Bajor Attila)
MMA profi kategória 61,2 kilogramm: Lukács Nikolász (Ronny Gomez)
K1 profi kategória, 70 kilogramm: Fábián Kristóf (Rafael Hudson)
MMA profi kategória, 70,3 kilogramm: Kovács Krisztián (Alex Volosin)

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Magas színvonalú mérkőzések várhatók a gyergyói ökölvívótornán

Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub központja ad otthont pénteken és szombaton a 7. Nemzetközi Székely Régió Ökölvívó Tornának, ahol három ország fiatal tehetséges bokszolói lépnek ringbe.

Képernyőn a Sepsi OSK és a Kolozsvári CFR kupameccse

Újabb mérkőzéseket játszanak csütörtökön a labdarúgó Román Kupa csoportkörében, pályán a Sepsi OSK és a Kolozsvári CFR. Követhetjük a Marosvásárhelyi VSK kosárcsapatának meccsét, valamint mindkét magyar együttes párharcát a férfi kézi BL-ben.

Teqball-vb: bemutatkoznak a párosok is Székelyudvarhelyen

A második versenynapon a férfi és női párosoké a főszerep a Székelyudvarhelyen zajló teqball-világbajnokságon. Mutatjuk a romániai válogatottat képviselő székelyföldi sportolók csütörtöki programját.

Villámrajtot vett Györgydeák és Barabási a teqball-világbajnokságon

A férfi és a női egyéni kategória csoportmérkőzéseivel elkezdődött szerdán délelőtt Székelyudvarhelyen a teqball-világbajnokság. A romániai válogatott aranyéremre hajtó sportolói, Györgydeák Apor és Barabási Kinga csoportgyőztesként jutottak tovább.

Megvalósult teqballálom Székelyudvarhelyen – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Borsányi Gáborral, a teqball megálmodójával és Ilyés Szabolccsal, a Góbék TT vezetőjével beszélgetünk a sportág születéséről, nemzetközi terjeszkedéséről, olimpiai ambícióiról és a székely sikerek hátteréről.

Fókusz a román–magyar női kézimeccsen – a szerdai sportműsor

A női kézilabda-világbajnokság a második szakaszához, a középdöntőkhöz érkezett. Itt rögtön az első fordulóban román–magyar párharcot rendeznek. A sok vébémeccs mellett folytatódik a labdarúgó Román Kupa csoportköre is.

Teqball-vb: szerdán kora délelőtt kezdenek a romániai válogatott klasszisjátékosai

A hivatalos sajtótájékoztatót követően megtartották a sorsolást a szerdán rajtoló székelyudvarhelyi teqball-világbajnokságon, ellenfeleket kaptak a romániai válogatott játékosai.

Incze Kriszta karrierje legnehezebb éve után visszatalált régi formájához

A többszörös hazai bajnok és Európa-bajnoki érmes Incze Kriszta hosszú sérülésből visszatérve diadalmaskodott az országos bajnokságon. A háromszéki birkózó karrierje legnehezebb évének nevezte az ideit, de reméli, hogy a nehézségeket maga mögött hagyta.

A csíki versenyzők voltak fölényben az országos csocsóbajnokságon

Kiemelkedő hétvégét zártak a csíkszeredaiak az országos csocsóbajnokságon: Szőcs Hunor egyéniben és Dragoș Cîrlan oldalán párosban nyert bajnoki címet a felnőtt mezőnyben, ahol a férfi egyes döntőt éppen egymás ellen vívták.

A teqball hazatért Székelyudvarhelyre, kezdődik a világbajnokság

A nyolcadik város lesz a sorban, ahol megrendezik a teqball-világbajnokságot. Székelyföld legnagyobb sporteseménye rajtra készen, a főszereplők nagy része már a helyszínen hangol.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!