A budapesti KIMBA – Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a hétvégén a felnőtt magyar birkózó-bajnokságnak, ahol a székelyföldi versenyzők is kiváló eredményeket értek el.
A Csepel TC színeiben szőnyegre lépő székelyudvarhelyi testvérpáros, Lőrincz Magor és Balázs életük első felnőtt országos bajnokságán bizonyíthatták tehetségüket.
Az ifjú sportolók nem is vallottak szégyent, sőt, mindketten éremmel zárták a rangos megmérettetést.
Magor remek versenyzéssel egészen a döntőig jutott a 86 kilósok között, ahol a rutinos, Európa- és világbajnoki érmes Biró Krisztiánnal találkozott. A finálét ugyan elveszítette, de az ezüstérem így is kiemelkedő eredménynek számít pályafutása első felnőtt országos bajnokságán.
Testvére, Balázs szintén közel állt a döntőhöz. A 97 kilós súlycsoportban egészen az elődöntőig menetelt, ahol ugyan nem sikerült kiharcolnia a finálés szereplést, de nagy küzdőszellemről tett tanúbizonyságot, miután nyolcpontos hátrányból visszakapaszkodott a mérkőzésbe. A bronzcsatában már nem hagyott esélyt ellenfelének, és magabiztos teljesítménnyel megszerezte a harmadik helyet. A Lőrincz-testvéreket Katona László és Katona Zsolt edzők készítették fel.
A székelyföldi birkózók sikersorát Gergen Zoltán is gyarapította, aki a 92 kilós súlycsoportban ugyancsak bronzéremmel zárta a magyar bajnokságot. További részletek a Magyar Birkózó-szövetség hivatalos oldalán.
A verseny fontos állomása volt a fiatal sportolók felkészülésének, hiszen július 6. és 12. között az U20-as Európa-bajnokságon vár rájuk újabb komoly kihívás.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!