A vízilabda Maracanája
– Hát ez már világbajnoksághoz valóban méltó hangulat – néztem körül a sziget azon fertályán. Úton-útfélen Magyarország feliratú mezekben, piros-fehér-zöld sálakba burkolózott emberek, dudákat és zászlókat áruló személyek haladtak különböző irányokba. Az egyik árust meg is ismertem, aki a délutáni úszószámok előtt még a Duna Aréna előtti kígyózó sorban álló szurkolókat győzködte, vegyenek zászlókat (amúgy a kisebbek 1500 forintba kerültek, a nagyobbak többe, egy sálat pedig 3500 forintért árultak). Meg is szólítottam, s rendkívül értékelte, hogy megismertem, azonnal beszélni kezdett, de furcsa módon szinte semmit nem értettem abból, amit mondott.
A járást az elmúlt évekből már ismertem, hamar megkaptam a médiabejáratot, s elhelyezkedtem egy olyan helyen, ahonnan jól láthattam a mérkőzést. Emlékszem, a 2017-es vb döntőjében a sajtósoknak fenntartott padok legszélén találtam egy kis helyet, s ahhoz, hogy lássak is valamit, csimpaszkodnom kellett. Most azért nem ez volt a helyzet, hiszen nem a vb-döntőre érkeztem, és több mint egy félórával már kint is voltam az uszodában.
A szemközti oldalt szinte már teljes mértékben birtokba vették a szurkolók, s az oldalsó lelátók is viszonylag hamar megteltek. S bár nem volt döntő, mégsem akármilyen meccs volt. A jegyek már hosszú hetekkel ezelőtt elfogytak, hiszen a csoport legerősebb mérkőzését rendezték, a 2013-as pólóvilágbajnokság döntőjének a „visszavágóját”. Akkor a magyar csapat nyert, ám a két együttes közötti örökmérleg az összecsapás előtt csupán eggyel állt nekünk. Igaz, az utolsó négyet mi nyertük Montenegróval szemben.
Talán ez a kis adat, no meg a hazai pálya előnye nyugtatgatott abban, hogy ezúttal sem lehet gond. Noha Varga Dénes még a múlt héten ezt nyilatkozta: a csapatnak az egyenes kieséses szakaszra kell csúcsformába lendülnie, ezért ha az együttes első mérkőzésén ki is kap Montenegrótól, nem dől össze a világ. Gondolom, hogy amikor a fiúk kijöttek az öltözőből a piros-fehér-zöld hangorkánba, ezt a nyilatkozatot azonnal el is felejtették. Hogyan lehet gyengén játszani egy ilyen közönség előtt?
Eszembe jutott, Milák egyik sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az ellenfelek megrémültek, amikor meghallották a Duna Arána közönségét.
Nos vajon mit szóltak volna a Hajós Alfréd uszodához? Nem hiába hívják a Hajóst a póló Maracanájának.
Az uszoda nyilván nemcsak ezért kapta ezt a becenevet, hanem azért is, mert ebben itt az elmúlt évtizedekben óriási eredmények születtek, pezsgő a hangulat, a margitszigeti környék lenyűgöző, a csillagos ég alatti nyitott tér, a megvilágítás, a patinás lelátók pedig lélegzetelállítóak.
Mint ahogy most a magyar csapat játéka is az volt. Csak az tudja, milyen érzés egy ilyen mérkőzésen kint lenni, aki át is élte azt. Amikor például Vogel Soma karján csattan az ellenfél bivalyerős lövése, vagy amikor Zalánki Gergő a sokadik gólját lövi a felsőbe, s a vizes háló megrezeg. Ilyenkor az egész stadion felrobban.
A fiúk parádés játékkal nyerték meg első csoportmeccsüket, ami azért a továbbiakra nézve bizakodásra ad okot. S persze erődemonstrációnak sem volt akármilyen. Rendkívül sajnáltam, hogy a mérkőzésről hamarabb kellett eljönnöm valamivel, hogy az utolsó buszt még elkapjam a szállásra menet.
Sokat nem veszítettem (amúgy dehogynem), ugyanis amíg körbesétáltam az uszodát, a hangosbemondótól szinte mindent megtudtam, például azt, hogy Vogel Soma adott pillanatban 71 százalékkal védett (meg is kapta a meccs emberének járó Benedek Tibor-díjat).
S amit nem tudtam meg a hangosbemondótól, azt hallottam a közönségtől, hiszen óriási üdvrivalgás kísérte az utolsó gólokat is. Arról nem is beszélve, hogy a Hajóssal szemben kialakított szurkolói zónában is óriáskivetítőn lehetett követni a mérkőzést, a késő esti lágy szellőben a tévébemondó szavai abból az irányból is kivehetőek voltak.
Már fent gyalogoltam a Margit hídon, de a közönség moraját, szurkolását egy-egy óriási Vogel-védést követően még ott is lehetett hallani.
Nem csoda, hogy itt Magyarországon ilyen sokan űzik ezt a sportágat s ennyien szerelmesek a vízilabdába.
Súlyos veszteség, kilenc hónapra eltiltották a Sepsi OSK csapatkapitányát
Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.
Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Meddig használható még a régi személyi?
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
