A torna egyik eddigi legnagyobb meglepetését hétfő este Spanyolország szolgáltatta, amely gól nélküli döntetlent játszott a Zöld-foki-szigetek ellen. A H csoport másik összecsapásán Szaúd-Arábia és Uruguay csapott össze, a dél-amerikaiak pedig jó eséllyel lépéselőnybe kerülhettek volna riválisaikkal szemben.
Ennek ellenére az első félidő a szaúdiaké volt, akik a 41. percben meg is szerezték a vezetést: Abdulelah Al Amri volt eredményes. Uruguay a szünet után fokozatosan átvette az irányítást, több veszélyes helyzetet is kialakított, végül a 80. percben Maximiliano Araujo találatával egyenlített.
A dél-amerikaiak a hajrában a győzelemért is támadtak, ám a szaúdiak kapusa remek teljesítményt nyújtott, összesen kilenc védéssel segítette csapatát az egy pont megszerzéséhez.
Az eredmény azt jelenti, hogy a H csoportban az első forduló után valamennyi válogatott egy ponttal áll.
A G kvartettben is döntetlennel zárult a másik hajnali találkozó. Kedd késő este Belgium és Egyiptom 1–1-et játszott, így Irán és Új-Zéland előtt is adott volt a lehetőség, hogy a tabella élére álljon.
Az óceániaiak azonban már a hetedik percben meglepték ellenfelüket, Elijah Just talált a kapuba. Irán a 32. percben Rezaeian révén egyenlített, így döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidő elején ismét Just villant, megszerezve saját maga és csapata második gólját. Az irániak azonban ezúttal is válaszolni tudtak, Mohebi a 64. percben állította be a 2–2-es végeredményt.
A folytatásban egyik fél sem tudta megszerezni a győztes találatot, így a G csoportban is teljes az egyensúly: Belgium, Egyiptom, Irán és Új-Zéland egyaránt egy ponttal várja a folytatást.
A Sepsi OSK stadionjában rendezi meg a Kolozsvári U a soron következő hazai európai kupamérkőzését. A kincses város klubvezetése hivatalosan is bejelentette, hogy az Untold fesztivál miatt kénytelen költözni.
A Sepsi OSK szűkebb költségvetésből gazdálkodva, formálódó kerettel vág neki a küszöbön álló szezonnak, amelynek nyitányán rögtön a Rapid otthonában kell helytállnia. Hadnagy Attilát, a csapat sportigazgatóját kérdeztük.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
Nem rendezik meg idén a Közösségi Párbeszéd Tábort, amelyet a tavalyi induláskor a szervezők a Tusványos egyfajta alternatívájaként, ugyanakkor nem ellenrendezvényként hirdettek meg.
Alapjaiban megrázta a romániai szociális ellátórendszert a Bihar megyében engedélyek nélkül működtetett menhelyek körüli, a szervezett bűnözés elleni ügyészség eljárása nyomán kirobbant botrány. A Krónika helyszíni riportja.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!