Az A betűjelű csoport kedd esti rangadóján a magyar válogatott számított esélyesnek, egyfelől azért, mert a montenegróiaknál a tokiói olimpiát követően jelentősen átalakult a keret, másfelől a tavalyi ötkarikás játékokon bronzérmes Märcz-alakulat a legutóbbi világliga-sorozat csoportkörében két alkalommal is öt góllal verte első budapesti vb-ellenfelét.
A Hajós uszoda nagymedencéjében – telt házat jelentő hatezer lelkes szurkoló előtt – Vámos Márton szerzett vezetést, Pohl Zoltán alakította 2–1-re az állást, majd Zalánki Gergő balkeze villant, de erre is volt válasz (3–3).
A második negyed elrontott montenegrói büntetővel indult, kevéssel később azonban már bevették a magyar kaput (3–4). Jansik Szilárd látványos húzással egyenlített, Zalánki révén pedig újfent „hazakerült” a vezetés, sőt harmadik védhetetlen lövésével már 6–4-re vezettek a magyarok.
A harmadik játékrész első felét kihagyott helyzetek jellemezték mindkét oldalon, míg nem jött Varga Dénes, akinek parádés ejtését – hosszas videózás után – gólnak ítélték. Röviddel később pedig Vámos baljából talált utat a hálóba a labda (8–4). A kilencedik magyar találatra sem kellett sokat várni: Jansik távoli parádés ejtése ért célt. A délszlávok a negyed hajrájában tudtak közelebb zárkózni (9–6).
A befejező nyolc perc újabb montenegrói emberelőnyös góllal kezdődött (9–7), ám mielőtt vérszemet kapott volna az ellenfél, Zalánki nagyszerű lövéssel alakította ismét megnyugtatóvá a különbséget (10–7). Angyal Dániel gólja után pedig a világbajnoki újonc Burián Gergely is betalált, így 12–8-as magabiztos győzelemmel kezdte vb-szereplését a magyar csapat.
A válogatott csütörtökön a brazilokkal, szombaton a georgiaiakkal játszik egyaránt 22 órától a Margitszigeten.
A mérkőzés legjobbjának járó, Benedek Tiborról elnevezett különdíjat a 19 lövésből 11-et hárító Vogel Soma kapta.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!