Lejárt a Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság alapszakasza, az elmúlt hét végén Udvarhelyszéken és Gyergyószéken is kiderült, hogy mely csapatok jutottak be a március elején szervezendő hatosdöntőbe.
Súlyos vereségbe szaladt bele az Inter Gyergyó szombaton este. A román teremlabdarúgó 2. Liga 13. fordulójában a Luceafărul Buzău volt a gyergyóiak ellenfele. A Remetei Kereszthegy sem tudott otthon pontot szerezni, kikapott a másik bodzavásári csapattól.
A Szárhegyi Bástya veretlenül, az Inter Gyergyó II. pedig csoportmásodikként végzett a Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság selejtezőjében, így mindkét gyergyószéki együttes ott lesz a megyei döntőben.
Mindkét gyergyószéki együttes hazai környezetben szerepel ezen a hétvégén a teremlabdarúgó 2. Ligában, de még emellett is bőven akad szórakozási lehetősége a futsalkedvelőknek.
Bő három hónap után döntést hozott a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a teremlabdarúgó 1. Liga 9. fordulójából elhalasztott Temesvári Informatica–Galaci United mérkőzéssel kapcsolatban: a Béga-partiak zöld asztalnál 5–0-ra megnyerték a találkozót.
Már a csoportkörben véget ért Románia teremlabdarúgó-válogatottjának Európa-bajnoki szereplése. Nem elégedett az eredményekkel a szövetségi kapitány, s úgy véli további honosításokra van szükség, hogy kijuthassanak a világbajnokságra.
Két felkészülési mérkőzést játszott Galacon az a Csíkszeredai Imperial Wet teremlabdarúgó együttese. A román futsal 1. Liga alapszakaszában a galaciak a negyedik, a csíkiak pedig a hatodik helyen állnak.
Kétgólos előnyből a hajrában elveszítette az Ukrajna elleni sorsdöntő összecsapását a román teremlabdarúgó-válogatott a szlovéniai Európa-bajnokságon, és vereségével búcsúzott a tornától.
A Román Labdarúgó-szövetség bukaresti székházában szerdán délben kisorsolták a teremlabdarúgó Román Kupa második körének párosításait. A Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó csapatán kívül minden székely együttes idegenben kell megküzdjön a továbbjutásért.
Nem adta könnyen a bőrét a román teremlabdarúgó-válogatott a portugálok elleni meccsen az Európa-bajnokság második napján. A székelyföldi legényeknek nem jutott sok szerep.
Két magasan rangsorolt ellenféllel a csoportjában a negyedik kontinenstornáján résztvevő román teremlabdarúgó-válogatott megkezdi menetelését a szlovéniai Európa-bajnokságon.
Három napon át reggeltől estig fociztak a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. Huszonegyedik alkalommal rendezték meg az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság csapatainak teremtornáját, amely a lövéteiek diadalával ért véget.
Öt korosztályban közel 50 csapat vett részt hétvégén az ötödik alkalommal megrendezett labdarúgó Csíkszereda-kupa küzdelmein. A tornát az U7, az U8, az U9, az U10 és az U11-es korosztály számára írták ki.
Elkezdődött a teremlabdarúgó 2. Liga visszavágó-sorozata. Mindkét gyergyószéki együttes nagyot küzdött, és végül az Inter Gyergyónak sikerült egy pontot szereznie.
„Romániában elismert labdarúgó voltam, de nyugaton senki sem ismert” – nyilatkozta nemrég egy interjúban a Belgiumban edzősködő Bölöni László a Gazet van Antwerpen napilapnak. A 64 éves marosvásárhelyi szakvezető pályafutása kezdetéről is beszélt.
Huszonegyedik alkalommal bonyolítják le az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok teremtornáját. A péntektől vasárnap estig tartó viadalon huszonnyolc csapat küzd a trófeáért.