A gyergyószárhegyi sportcsarnok adott otthont vasárnap a selejtező tornának. A két, házigazdának is mondható csapat összecsapásával kezdődött a megmérettetés. Mind a Bástya, mind az Inter Gyergyó második csapata otthon érezhette magát, hiszen az intereseknek is a szárhegyi csarnok az állandó hazai pályája.
Az izgalmas találkozón a Bástya győzött 4–2-re.
Ezt követően a szárhegyiek simán verték mindkét csíkszéki csapatot, azaz Csíkszentmihályt és Csicsót is, és ezzel háromból három sikerrel végeztek a csoport első helyén. Az Inter Gyergyónak sem okoztak nehézséget a csíkiak, fölényes győzelmeket aratva zártak a második helyen.
Mindkét gyergyószéki csapat elégedett lehet, a Bástya természetesen a tornagyőzelemnek örülhet, az Inter pedig annak, hogy a fiatalok is játéklehetőséget kaptak, és ezzel tapasztalatot szereztek, győzelmeikkel pedig nyilván önbizalmat is a későbbiekre.
Mindkét gyergyószéki csapat ott lesz a megyei döntőben, hiszen az első és második hely is továbbjutást ért.
Teremlabdarúgás, Hargita megyei bajnokság, Csíkszék–Gyergyószék selejtezője:
Gyergyószárhegyi Bástya–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó II. 2–4,
gólszerzők: Czine Hunor 2, illetve László Szabolcs 2, Gáspár Ernő, Csergő Csaba.
Csíkszentmihályi Törekvés–Csicsói Ezüstfenyő 3–3,
gólszerzők: Bardocz Zsolt 2, Oltean János, illetve Bors Levente 2, Bodor Loránd.
Csícsó–Inter II. 2–5,
gólszerzők: Bodor Lóránd, Kelemen Attila, illetve Berecz Norbert, Gergely Róbert, Korpos Tihamér, Kozma Róbert, Balogh András.
Bástya–Szentmihály 8–1,
gólszerzők: László Szabolcs 2, Gáspár Ernő 2, Len Kristóf 2, Csergő Csaba, Ráduly Barna, illetve Bardocz Zsolt.
Szentmihály–Inter II. 1–9,
gólszerzők: Oltean János, illetve Czine Hunor 2, Țepes Andrei 2, Korpos Tihamér 2, Keresztes Tihamér, Calbează Alex, Gergely Róbert.
Csicsó–Bástya 2–5,
gólszerzők: Boros Levente, Bodor Lóránd, illetve László Szabolcs 2, Györffy Dávid 2, Benkes Tihamér.
Ranglista:
1. Szárhegy 9 pont
2. Inter Gyergyó II. 6
3. Csicsó 1 (7–13-as gólkülönbség)
4. Szentmihály 1 (5–20).
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!