Háromszor vezetett a székelyföldi együttes, a Resicabányai CSM kétszer egyenlített. Egy öngóllal nyert, maradt százszázalékos Ilyés Róbert együttese a labdarúgó 2. Ligában.
A harmadik játéknapot teljesítette a mezőny az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában nem termett babér a vendégegyütteseknek, ez amiatt is előfordulhatott, hogy sok helyen épp, hogy megvolt a tizenegy pályára lépő sportoló.
A professzionális liga kijelölte azt a tizenegy játékost, akik kiemelkedtek a labdarúgó Szuperliga kilencedik fordulójának mezőnyéből. A sepsiszentgyörgyiek keretéből két nevet is találunk a listán.
Olaszországban, Val de Fiemmében rendezték meg a múlt héten a görsí-világbajnokságot. A felnőttek és az U20-asok seregszemléjén két Hargita megyei sportoló, Páll Boglárka és Kelemen Szidónia is részt vett.
Tévés mérkőzéssel zárul kedden késő délután a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 6. fordulója, amelyen az éllovas FK Csíkszereda a szintén veretlen Resicai CSM otthonában vendégszerepel. Mindkét gárda a győzelemre hajt – legalábbis az edzők szerint.
A budapesti sakkolimpián öt győzelem után a hatodik fordulóban veszített a legjobb magyar férfi együttes, amelyet India győzte le. A első számú magyar női gárda döntetlenre végzett Peruval. A román csapatok szintén döntetleneket értek el.
Idegenben vendégszerepel az FK Csíkszereda, az eddigi százszázalékos teljesítménye imponáló. Több mérkőzést is képernyőre tűztek az új Bajnokok Ligájából.
Négy játéknap lejártával a pontvadászat első hat helyezettjének egyaránt kilenc szerzett pont szerepel a neve mellett, habár közülük négyen eggyel kevesebb meccset játszottak. A bardoci, a baróti, a perkői és a kovásznai gárda sem talált még legyőzőre.
Fordulatos mérkőzésen háromszor egyenlített, majd a vezetést is átvette a sepsiszentgyörgyi teremlabdarúgócsapat, amelynek végül osztoznia kellett a pontokon a Mausoleul Mărăşeşti ellen.
Folytatódtak az ifjúsági labdarúgó Elit Ligák küzdelmei, ahol az FK Csíkszereda és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK minden korosztályban érdekelt. A székelyföldi csapatok vegyes eredményeket értek el a hétvégi fordulókban.
Argeș megyében, Pitești városában rendezték meg hétvégén az U12-es korosztályú egyéni cselgáncs-, illetve az U15-ösök földharc-bajnokságát, ahol kiválóan szerepeltek a székelyföldi cselgáncsozók.
Sima vendégsikerrel zárult az U15-ös korosztály számára kiírt női labdarúgó Elit Liga hétvégén rendezett székelyföldi mérkőzése. Az FK Csíkszereda hazai pályán hatgólos vereséget szenvedett a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-tól.
Négycsapatos női nemzetközi jégkorongtorna zajlott hétvégén a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán, amelyen három székelyföldi és egy anyaországi csapat lépett jégre. A Lady THL Cup – In Memoriam Kasky emléktornán a Gyergyói Fox HC végzett az első helyen.
A magyar válogatott a németországi Európa-bajnokságon nem játszott jól, amelynek számos oka volt. Az egyik az, hogy a pályára küldött játékosok közül többen saját klubjukban kevés lehetőséget kaptak, vagyis „nem volt meccs a lábukban”.
Három játéknap elteltével három csapat továbbra is makulátlan mérleggel áll a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, ahol az Agyagfalva és a Csíkszentsimon áll az élen holtversenyben.
A férfi kézilabda élvonalban szereplő együttesek a versenykiírás alapján csapatot kell indítsanak az országos ifjúsági bajnokságban. Ennek megmérettetése indult, a VSK Székelyudvarhely hétfőn lép pályára.