A marosvásárhelyi csapat csütörtökön este kevesebb, mint két nappal azután lépett pályára, hogy kedden hazai közönség előtt hosszabbításban múlta felül a Brassói Coronát. Ilfov megyében bepótolták a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 28. fordulójából elmaradt mérkőzést.
Az összecsapás első perceiben a házigazdák kapták el jobban a fonalat, ám a VSK játékosai fordítani tudtak és három pontos előnnyel zárták a nyitónegyedet. Ezt egészen a második játékrész közepéig tudták megőrizni, amikor a Voluntari átvette az irányítást, és a szünetben már nála volt a három pontos vezetés.
A folytatásban a hazaiak hamar növelni tudták a különbséget, a vendégek pedig futottak az eredmény után, a harmadik negyed végére nyolc pont volt a lemaradásuk. Hasonló volt a játék képe az utolsó tíz percben is, amikor a VSK játékosai hiába zárkóztak folyamatosan, végül nem tudták utolérni az ellenfelet, és négy ponttal maradtak alul.
Ezzel a vereséggel már matematikailag is eldőlt, hogy a Marosvásárhelyi VSK nem jutott be a bajnokság felsőházi rájátszásába. Az alapszakaszból még egy találkozó maradt hátra, szombaton 18 órától újra idegenben, az FC Argeș Pitești otthonában játszik.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!