A találkozó nemcsak a pályán ígér kiélezett küzdelmet, hanem a lelátón is kulcsszerep hárul a szurkolókra. A klub és a csapat egyaránt hangsúlyozza: a közönség támogatása döntő lehet ebben a „hatpontos” összecsapásban, amely a bennmaradás szempontjából meghatározó.
A két együttes közvetlen riválisként küzd a kiesés, illetve az osztályozós helyek elkerüléséért. Az alapszakaszban egy-egy győzelmet arattak egymás ellen: Slobozián a házigazdák 6–1-re nyertek, míg Csíkszeredában az FK 2–1-re vágott vissza.
Ilyés Róbert vezetőedző külön is kiemelte a közönség szerepét: „Nem egyszerűen fontos, hanem a legfontosabb mérkőzésünk következik.
A szakember szerint a sikerhez türelem és fegyelmezett játék kell: „Egy kompakt, mélyen védekező csapat ellen játszunk, nehéz lesz feltörni őket. Egységes, küzdő csapatot szeretnék látni.”
A felkészülést ugyanakkor sérülések és betegségek nehezítették, így a végleges keretről csak a mérkőzés napján döntenek. Biztos hiányzó lesz Klenheisler László, aki sérülése miatt egy hetet ki kellett hagyjon.
Végh Bence szerint hazai pályán egyértelmű a cél: „Nagyon fontos mérkőzés lesz, és egyetlen célunk van: megszerezni a három pontot. A szurkolók egész szezonban mellettünk álltak, most is nagy szükségünk lesz rájuk.” A védekező középpályás kiemelte:
A hosszabb kihagyás után visszatérő Jozef Dolný is bizakodó: „Nehéz időszakon vagyok túl, de most már csak arra koncentrálok, hogy segítsem a csapatot. Türelmesnek kell lennünk, és ki kell várnunk a lehetőségeinket.”
A klub külön is szeretné bevonni a közönséget a mérkőzés hangulatába: nyereményjátékot hirdettek a stadionba kilátoga
tók számára. A szurkolók között hat FK Csíkszereda-felsőt sorsolnak ki a szünetben. A nyeremények felét a jegyvásárlók között osztják ki – a belépők jobb alsó sarkában található sorszám alapján –, míg a másik három felsőt a bérletesek nyerhetik meg, akiknél a stadionbeli hely szolgál azonosítóként. A nyertes számokat a mérkőzés szünetében hirdetik ki, ezért érdemes lesz megőrizni a jegyeket.
Cseke Szilárd operatív igazgató szerint az összecsapás túlmutat a három ponton: „A klub történetének egyik legfontosabb mérkőzése előtt állunk. Ez hosszú távon is meghatározó lehet. Számítunk minden szurkolónk támogatására – álljunk ki együtt a csíki és székelyföldi labdarúgás jövőjéért!”
A mérkőzésre a belépők elővételben pénteken 13 és 14.30 óra között vásárolhatók meg a stadion jegypénztárában. Amennyiben maradnak jegyek, szombaton 13 órakor – másfél órával a kezdés előtt – újra kinyit a pénztár. A standard jegy ára 20 lej, a VIP-belépő 500 lej. A klub felhívja a figyelmet, hogy a bérletesek szükség esetén átruházhatják belépőiket.
| 2026. 04. 17. 17:30 | Galaci Oțelul Oțelul | Aradi UTA UTA | 1-0 |
| 2026. 04. 18. 14:30 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Unirea Slobozia Slobozia | 3-2 |
| 2026. 04. 19. 18:15 | Petrolul Ploiești Petrolul | FC Hermannstadt Hermannstadt | 1-1 |
| 2026. 04. 20. 17:30 | FC Botoșani Botoșani | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 3-2 |
| 2026. 04. 20. 20:30 | Konstancai Farul Farul | FCSB FCSB | 2-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Aradi UTA UTA | 4 | 3 | 0 | 1 | 11-5 | 31 |
2 | FCSB FCSB | 4 | 2 | 1 | 1 | 7-3 | 30 |
3 | FC Botoșani Botoșani | 4 | 2 | 0 | 2 | 7-10 | 27 |
4 | Galaci Oțelul Oțelul | 4 | 1 | 0 | 3 | 5-9 | 24 |
5 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 4 | 2 | 1 | 1 | 5-5 | 23 |
6 | Konstancai Farul Farul | 4 | 1 | 1 | 2 | 3-3 | 23 |
7 | Petrolul Ploiești Petrolul | 4 | 2 | 0 | 2 | 4-4 | 22 |
8 | Unirea Slobozia Slobozia | 4 | 2 | 0 | 2 | 6-6 | 19 |
9 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 4 | 2 | 0 | 2 | 6-5 | 18 |
10 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 4 | 1 | 1 | 2 | 2-6 | 10 |

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!