A Szuperliga új kiírása az amerikai-kanadai-mexikói közös rendezésű világbajnokság ideje alatt kezdődik. Az első bajnoki fordulót a július 11-ei hétvégén rendezik, amikor a vb-n a negyeddöntős párharcok zajlanak. A hazai labdarúgóidény már egy héttel korábban elrajtol, július 4-én játsszák le a Szuperkupa-mérkőzést a bajnokság és a Román Kupa győztese között.
Az új szezonban ebben a naptári évben 21 fordulót bonyolítanak le az alapszakaszban, az idei utolsó játéknapot a december 20-ai hétvégére időzítették. A bajnokság kevesebb mint egy hónapos szünet után jövő év január 16-án folytatódik, majd a felsőházi rájátszás március 20-án kezdődik és a május 29-ei hétvégén fejeződik be.
A Román Kupa 2026–2027-es idénye július 8-án veszi kezdetét, amikor a regionális szakaszban a csoportok első fordulójának mérkőzéseit játsszák le, a zónadöntőket pedig július 18-án rendezik. Az országos szakasz július 29-én rajtol, míg a play-off küzdelmeit augusztus 19-re időzítették.
A csoportkör három fordulójának időpontjai: szeptember 2., október 28. és december 2. A negyeddöntőket jövő év március 3-án, az elődöntőket április 21-én, a döntőt pedig május 12-én rendezik.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!