Egy jubileumi esemény felvételein keresztül idézi fel a csíki jégkorong hőskorát a Székely Sport, amely egy 1996-os eseményt mutat be: az első csíkszeredai jégkorongmérkőzés 65. évfordulójának megünneplését.
Az 1931 januárjában megrendezett első hivatalos mérkőzés emlékére szervezett jubileumi esemény nemcsak sporttörténeti jelentőséggel bírt, hanem közösségi ünnep is volt. A felvételeket Mandel László, a Nagy Imre Általános Iskola egykori igazgatója készítette, míg a riporteri feladatokat Bogdán Mária Emese és Fülöp Zoltán látták el.
A gazdag kép- és hanganyag feldolgozását több részben közöljük, lehetőséget adva arra, hogy az érdeklődők részletesebben is betekintést nyerjenek a csíki jégkorong múltjába. A program egyik kiemelt momentuma a nosztalgiamérkőzés volt, amelyen az egykori játékosok léptek jégre.
Az 1996. március 16-án készült felvételeken a sorozat második részének első képsorain Boda Jenő beszél az első, 1931-es csíki mérkőzésről, és ugyanebben a részben láthatjuk és hallhatjuk néhai Miklós József nyelvész tanárt, a jégpálya legendás bemondóját.
Az öregfiúk mérkőzésen – többek között – olyan ismert egykori játékosok léptek jégre, illetve szólalnak meg a palánk mellett, mint Czáka Zoltán, Antal Imre (Csete), Mezey Imre, Daradics András, Osváth Attila, Krausz Károly és Tasnádi György (kapus).
„A kép- és hanganyag összeállítását, szerkesztését és vágását fiam, Boda Tamás és unokám, Boda Gergely végezték” – nyilatkozta Boda Jenő, aki maga is aktív részese volt a csíki jégkorong történetének.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!