Hirdetés

Kétszer is előnyben volt, a végjátékra szétesett a romániai ifjúsági hokiválogatott

Mindkét ázsiai csapattól kikapott a romániai válogatott
Fotó: Máthé Zoltán

Elveszítette a Kína elleni mérkőzését is a romániai válogatott a Kézdivásárhelyen zajló ifjúsági, U18-as divízió II/A jégkorong-világbajnokságon: a csütörtöki párharcban a hazaiak kétszer is megszerezték a vezetést, de az ázsiai gárda fordítani tudott.

2026. április 16., 22:14

Az előző találkozóján egy nappal korábban nagy vereségbe szaladt bele a házigazda Románia, miután 8–0-ra maradt alul Japánnal szemben, amely a csütörtöki játéknap korábbi meccsen Spanyolország ellen is kiütéssel, 9–2-re győzött és megnyerte a tornát, egyben kiharcolta a feljutást.

Kapcsolódó

Hirdetés

A romániai hokisok mindenképpen javítani szerettek volna a másik ázsiai együttessel szemben, és nagy játékkedvvel vetették bele magukat a mérkőzésbe. Hamar össze is jött a vezető találat, a 8. percben Tudor Bolocan révén előnybe kerültek, a kiegyenlített első harmad végéig nem változott az eredmény.

A szünetet követően rögtön emberhátrányba került a hazai csapat, a kínaiak pedig ezt kihasználták és gyorsan egyenlítettek. A második játékrész közepén túl viszont Góga Attila legénysége visszavette a vezetést, Vidor Albert volt eredményes.

Az utolsó felvonásban viszont többet hibáztak a házigazdák, az ellenfél ezt nem hagyta büntetlenül, és néhány perc alatt fordított. A hajrában hiába próbálkozott, nem tudott egyenlíteni a romániai válogatott, a kínaiak pedig a végén egy üres kapus góllal lezárták a párharcot és 4–2-re nyertek.

A csoportban három ponttal utolsó előtti helyezett, házigazda Románia elszenvedte harmadik vereségét a kézdivásárhelyi vébén, az utolsó mérkőzését pedig szombaton 19.30-tól játssza, amikor a tabellán előtte álló Horvátország lesz az ellenfele.

Jégkorong, U18-as divízió II/A világbajnokság, negyedik játéknap:

Románia–Kína 2–4 (1–0, 1–1, 0–3).
Gólszerzők: Tudor Bolocan (8.), Albert Vidor (33.), Xu Ziheng (22., 52.), Yang Yukuan (49.), Guo Haoyu (60.).

Románia. Kapusok: Călin Mardale, Islik Mihály. 1. sor: Kopacz Tamás, Szabó Huba, Adrian Căsăneanu, Gidró Gergő, Vidor Albert. 2. sor: Sándor Dániel, Kolumbán Kevin, Matei Freciu, János Dávid, Kovács László. 3. sor: Csíki Balázs, Ilyés-Kósa Kristóf, Gáll Attila, Andrei Stănescu, Tudor Bolocan. 4. sor: Berszán Bence, Sipos Márk, Kolumbán Bátor, Madarász Márk, Péter Dániel. Szövetségi kapitány: Góga Attila.
Kína. Kapusok: An Jinhao, Wen Jiayou. 1. sor: Jin Songru, Wu Zhuolun, Xu Ziheng, Guo Haoyu, Chen Yunkai. 2. sor: Sui Linhan, Zhang Yuhao, Wang Xiaolong, Liu Zikang, Gao Yuhao. 3. sor: Zhang Zekun, Wang Yu, Song Yanbin, Yan Zuchen, Fan Yushuo. 4. sor: Gao Yang, Yang Yukuan, Yan Feng, Wen Jiahao. Szövetségi kapitány: Jin Tairi.

A csoport állása:
1. Japán 4 mérkőzés/12 pont (27–4)
2. Kína 4/9 (9–5)
3. Nagy-Britannia 4/6 (11–9)
4. Horvátország 4/6 (11–16)
5. Románia 4/3 (8–18)
6. Spanyolország 4/0 (8–22)

A további mérkőzések programja:
Szombat
12.30 Kína–Spanyolország
16.00 Japán–Nagy-Britannia
19.30 Horvátország–Románia

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Megváltoztatták a kezdési időpontot, korábban játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.

Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

`
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Ez is érdekelheti

Horváth Bence: már nem csak túlélni akarjuk a világbajnokságot

Horváth Bence itthon, Gyergyóban készül az új szezonra. A finn élvonalban játszó csatár az A csoportos hokivébén magabiztos játékkal, és négy gólpasszal hívta fel magára a figyelmet. Jövőre a válogatottban hasonlót, klubcsapatában előrelépést szeretne.

Máris jégre vonultak a csíki lányok

Elkezdte jeges felkészülését a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata: az idei szezonban is két fronton száll harcba, a romániai felnőtt és a magyar U25-ös bajnokságban. A felkészülés során egy szlovákiai tornán is megméretnek Varga András tanítványai.

Megvan a hokiválogatott kerete, ismertek az ellenfelek a brassói EYOF-ra

Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!