Hirdetés

Cseh László lezárta pályafutását: „Mindenkinek ilyen szép befejezést kívánok”

Utoljára ugrott mendecébe a többszörös olimpiai érmes magyar úszó
Fotó: MTI/Kovács Tamás

MTI
2021. július 30., 10:12

Cseh László a 200 méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását a tokiói olimpián. Bár az időeredményével elégedetlen volt, mégis megnyugodva zárta le kiemelkedő pályafutását.

MTI
2021. július 30., 10:12

A 35 éves magyar versenyző – aki ebben a számban 2008-ban Pekingben ezüst-, 2012-ben Londonban bronzérmes volt – ugyanazt a taktikát választotta, mint az elődöntőben, azaz erősen kezdett pillangón és háton, így féltávnál második volt, de mellen visszaesett a hetedik helyre, mivel a lábtempóját egy kisebb sérülés hátráltatja.

Hirdetés

Az utolsó 50 méteren mindent kiadva magából úszott, maga mögött tartotta új-zélandi riválisát, és végül 1:57.68 perccel csapott a célba.

Ébredés után elérzékenyültem, jó értelemben megérintett, hogy utoljára ugrom medencébe.

Jól éreztem magam, de azt sajnálom, hogy nem lett jobb az időm. Annak azért örülök, hogy javítottam egy helyet, elvégre nyolcadikként jutottam be” – értékelte az úszását a legendás magyar sportoló, akinek még a győztes kínai Vang Sun is gratulált az utolsó versenye után.

A mostani játékok egyik magyar zászlóvivője ötödik olimpiáján szerepelt, tizedik egyéni döntőjét úszta, kiemelkedő pályafutását pedig többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelzi.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Bár az időeredményével elégedetlen volt, mégis megnyugodva zárta le pályafutását.

„Azt viszem haza magammal Tokióból, hogy nyugodtan hagyhatom abba az úszást. Otthon a tévé előtt biztosan mérgelődnék, hogy ilyen időt én is tudtam volna úszni, és ez végigkísérte volna az életemet. Így viszont itt le tudtam zárni a pályafutásomat” – mondta a 35 éves Cseh, majd hozzátette:

Mindenkinek ilyen szép befejezést kívánok”.

A kétszeres világbajnok úszó a karrierjére visszagondolva kifejtette, A4-es lapnyi listát tudna írni arról, mit csinálna másképpen. Példaként említette, hogy nem tudatosította magában, mennyi sikert ért el.

„Azt sulykolták belém, hogy ha jó vagyok, az természetes, ha rossz, akkor az az én hibám” – ismertette az „örök elégedetlen” Cseh László a probléma okait.

„Az elmúlt években sokat dolgoztunk ezen. És bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni”.

A BVSC versenyzője arról is beszélt, hogy nagyszerűen érzi magát a japán fővárosban, de a lelátón szurkolva jobban izgul, mint saját futamai előtt. Konkrét élményként felelevenítette, meghatódott azon, hogy Verrasztó Dávid két sikertelen olimpiai szereplés után negyedik lett.

„Egy darabig biztosan nem látnak majd a medence partján. Persze a versenyeket követni fogom, de most már azon kell gondolkodnom, hogy szeptemberben ne keljek fel hajnali ötkor” –  válaszolta a jövőjét firtató kérdésre Cseh, aki elárulta, elhunyt édesapja, akivel mai napig sokat álmodik, biztosan azt tanácsolta volna, hogy korábban vonuljon vissza.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Cseh László edzője, Plagányi Zsolt szerint nem csupán egy nagyszerű úszó, hanem Magyarország egyik legnagyobb sportembere fejezte be a pályafutását a tokiói olimpián.

„Nem véletlenül választották meg a legjobb olyan úszónak, aki nem nyert olimpiát. Mindig megbízhatóan teljesített” – méltatta tanítványát Plagányi Zsolt, aki az általános iskola alsó tagozatában is foglalkozott a legendás úszóval, majd felnőttként 2014-ben vette át a szakmai munkájának irányítását.

 A szakember az MTI érdeklődésére elárulta, már az első benyomása az volt a hétéves Cseh Lászlóról, hogy „marha ügyes és kiváló minőségű izomzattal rendelkezik”. Elmesélése alapján már gyerekként sokszor vissza kellett fogni őt, a tehetséges úszóra Kiss László korábbi szövetségi kapitány figyelmét is felhívta.

 Az a legfontosabb, hogy neki is jó lezárás volt ez az olimpia, mert élvezte.

A technikája még mindig kiváló, a mozgása harmonikus, az első száz métere továbbra is világszínvonalú, de fizikálisan már vannak jobbak nála. A felkészítésében a pandémia miatti leállást követő újraindítás volt a legnehezebb” – mondta Cseh László utolsó versenyével kapcsolatban a tréner, aki szerint nehéz ezt a kapcsolatot lezárni, hiányozni fog a csapatából, mivel Cseh állandóan tanácsokkal segítette a társait.

 Plagányi hozzátette, próbálja rávenni a kétszeres világbajnokot, hogy a segítője legyen, de egyelőre „a pecázás fontosabb” számára. Azt kérte tőle, hogy azért vigyázzon a súlyára.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!