Hirdetés

Hatalmas csata zajlik az első helyért a Kovászna megyei focibajnokságban

Szoros küzdelem folyik a Kovászna megyei pontvadászatban. Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó

Négy játéknap lejártával a pontvadászat első hat helyezettjének egyaránt kilenc szerzett pont szerepel a neve mellett, habár közülük négyen eggyel kevesebb meccset játszottak. A bardoci, a baróti, a perkői és a kovásznai gárda sem talált még legyőzőre.

2024. szeptember 16., 22:05

Az elmúlt hétvégén rendezték a Kovászna megyei 4. ligás labdarúgó-bajnokság negyedik fordulóját. Továbbra is megállíthatatlanul robog előre a Bardoci Príma, amely ezúttal idegenben zsebelte be a három egységet. Az erdővidéki alakulat Gelencére látogatott, ahol szünetben még gól nélküli döntetlenre álltak a felek. A fordulást követően a tavalyi bajnok ritmust váltott és gyorsan megszerezte a vezetést, a hajrában pedig újabb négy találatot jegyzett, így összességében egyoldalú eredménnyel utazhatott haza.

A szintén hibátlan mérleggel rendelkező Perkői SE Csernátonban kellett bizonyítson, ahol rendkívül szórakoztató összecsapásnak lehettek szemtanúi a kilátogató nézők. A 10. percben már 1–1-re álltak a felek, majd másodszor is megszerezte a vezetést a hazai alakulat, de végül a vendégek 3–2-re nyerni tudtak.

Hirdetés

Négy fordulót követően Zágon áll az élen, három győzelem és egy vereség az eddigi mérleg. Ezúttal azonban egy pillanatig sem volt kérdés a három pont sorsa, Szentkatolna otthonában 8–0-ra diadalmaskodott.

A forduló rangadója a Baróti VSC–Kovásznai SE párharc lett volna, azonban a meccset elhalasztották.

Labdarúgó 4. Liga, 2024–2025-ös idény, 4. forduló:
Uzon–Maksa 2–5,
gólszerzők: Hidi Barna (42.), Szabó Sabin (74.), illetve Dima Lehel (10.), László Zsolt (22., 52., 67.), Király Nándor (86.).

Szitabodza–Nagyajta 3–1,
gólszerzők: Adrian Baciu (7.), Cosmin Budilean (15., 90.), illetve Bardocz Szilárd (21.).

Papolc–Bodzaforduló 11–1,
gólszerzők: Gajdó Richárd (15., 59., 65., 86.), Kerekes Máté (20.), Bagoly Róbert (23., 54.), Gheorghe Stoian (31., 41.), Szakács Attila (68.), Nagy Lehel (75.), illetve Robert Călitu (82.).

Gelence–Bardoc 0–5,
gólszerzők: Szántó Erik (53.), George Cioran (73.), Emanuel Popa (78.), Dobai Henrik (81., 90.).

Szentkatolna–Zágon 0–8,
gólszerzők: Sánta Tamás (5., 50., 82.), Pál Kristóf (15., 28.), Papp Csaba (20.), Gál József (35.), Demeter István (42.).

Csernáton–Perkő 2–3,
gólszerzők: Pál Attila (6.), Bajka László (41.), illetve Papp Levente (10.), Mátyus Márk (56.), Tamás Előd (67.).

Árkos szabadnapos volt.

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 2024–2025-ös szezon

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Ez is érdekelheti

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Kitömte ellenfelét Szentkatolna és Barót, megszületett az első csernátoni siker

Hat mérkőzést bonyolítottak le a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában, a Zágon–Uzon és a Szitabodza–Bardoc találkozót elnapolták.

Ketten voltak szabadnaposak, tömörül a mezőny a Hargita megyei focibajnokságban

A listavezető Balánbánya, illetve a címvédő Csíkszentsimon nem lépett pályára a Hargita megyei labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. Nyert az Agyagfalva és a Golimpiákosz is.

Botlott az éllovas, kiütötte vendégét a címvédő a Maros megyei 4. Ligában

Megszakadt Mezőrücs hibátlan sorozata, először veszített pontokat az idei szezonban, ezt pedig kihasználta a címvédő Marosvásárhelyi Academica Transilvania, amely kiütéses győzelmével átvette a vezetést a Maros megyei labdarúgó 4. Ligában.

Megütötték a kiállított játékost Agyagfalván, kizártak egy csapatot a Hargita megyei focibajnokságból

Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.

Barót nyerte az erdővidéki, Zágon pedig az orbaiszéki rangadót

Gólokban és izgalmakban sem volt hiány a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában, Erdővidéken és Orbaiszéken is vérbeli rangadókat láthattak a focikedvelők.

Először nyertek a vásárhelyi csapatok, taroltak a házigazdák a Maros megyei 4. Ligában

Gólgazdag mérkőzéseket rendeztek a Maros megyei labdarúgó 4. Liga ötödik játéknapján, amelyen hat hazai győzelem született. Két marosvásárhelyi együttes egyaránt megszerezte első sikerét, miközben Mezőrücs továbbra is hibátlanul vezeti a bajnokságot.

Két meccs a ráadásban dőlt el, a Székelyudvarhelyi Roseal a kizárás szélén a Hargita megyei focibajnokságban

Hazai környezetben nem gyűlt ki a Székelyudvarhelyi Roseal, így nem tudták elkezdeni a Hargita megyei labdarúgó-bajnokság 4. Ligájának 6. fordulójának meccsét. A Balánbánya és az Agyagfalva is az utolsó pillanatban nyert.

Már csak egyetlen hibátlan csapat maradt a Maros megyei pontvadászatban

Mezőrücs nyerte a Maros megyei labdarúgó 4. Liga két hibátlan csapatának rangadóját, így egyedüliként őrzi százszázalékos mérlegét. A hétközi fordulóban marosvásárhelyi párharcot is rendeztek, az Academica Transilvania 4–2-re nyert a Vulturii ellen.

Zágon győzött a rangadón, Barót továbbra is az élen

Négy fordulót követően két hibátlan együttes maradt a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokságban, a remek formában levő Barót és Zágon vezeti a rangsort.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!