Edward Iordănescut 2022 elején nevezték ki a román válogatott szövetségi kapitányának, amikor egy fontos pillanatban vette át a szakmai stáb irányítását, a szövetség megjegyzése szerint „új szemléletet és modern megközelítést hozott a csapat felkészítése és menedzselése terén”.
A két évvel ezelőtti, kiváló felkészülésként szolgáló Nemzetek Ligája-sorozat után a szövetség úgy határozott, hogy Iordănescuval folytatja a kispadon,
ami remek döntésnek bizonyult, hiszen ezután Románia megnyerte a selejtezőcsoportját, és veretlenül, a tíz mérkőzésén mindössze öt gólt kapva jutott ki az idei Európa-bajnokságra.
A sikeres menetelés a németországi kontinenstornán is folytatódott, ahol Edward Iordănescu vezetésével a román válogatott négy ponttal az első helyen végzett a csoportban Belgium, Szlovákia és Ukrajna előtt. Ráadásul, az első találkozójukon a trikolórok történetük legkategorikusabb győzelmüket aratták a világ- és Európa-bajnokságokon, miután 3–0-ra verték Ukrajnát. Aztán a nyolcaddöntőben Hollandia állította meg őket, amelytől 3–0-s vereséget szenvedtek.
„A megbeszéléseket követően a Román Labdarúgó Szövetség megérti és tiszteletben tartja Edward Iordănescu döntését, hogy szünetet akar tartani.
mivel meggyőződése, hogy Edward Iordănescu a jövőben is pozitív hatással lesz a román labdarúgásra” – köszönt el hivatalos honlapján a szakvezetőtől a román szövetség.
Edward Iordănescuval a kispadon a román válogatott összesen 28 mérkőzést játszott, a volt szövetségi kapitány mérlege tíz győzelem, tíz döntetlen és nyolc vereség.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!