Hatalmas lehetőség előtt áll a csíkszeredai csapat, amely története során először juthat fel az élvonalba. Az elképesztő teljesítményhez viszont bravúrra lenne szükség, hiszen az ország egyik legnépszerűbb együttesét, a Bukaresti Dinamót kell búcsúztatniuk az osztályozón.
A párharcot megelőzően megkerestük a székelyföldiek korábbi vezetőedzőjét, Valentin Suciut, akivel az FK a 2018–2019-es szezonban kiharcolta a feljutást a másodosztályba. A 43 éves szakember jelenleg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK akadémiájának szakmai igazgatója és a háromszékiek harmadosztályban érdekelt utánpótláscsapatának vezetőedzője.
„Szív, lélek és ambíció” – közölte Valentin Suciu arra a kérdésünkre, hogy mit tart a csíkszeredaiak legfőbb erősségének a fővárosiak ellen.
Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az FK-nak van pár olyan játékosa, aki bármikor el tudja dönteni a találkozót” – fejtette ki az FK Csíkszereda korábbi sikeredzője a Székely Sportnak.
A Dinamónak tapasztaltabb játékosai vannak, akik hozzászoktak az osztályozókhoz, hiszen az elmúlt két évben egyaránt érdekeltek voltak ezekben a párharcokban.
Suciu szerint azonban az FK ezt ambícióval kompenzálhatja, a csíki labdarúgóknak tudatában kell lenniük annak, hogy olyan komoly téttel bíró mérkőzéseket játszhatnak, amelyek feljutás esetén meg tudják határozni a saját jövőjüket és egyúttal a klub presztízsét is növelhetik.
„Ahogyan annak idején a Sepsi OSK esetében is történt, nagy meglepetésnek számítana az FK feljutása a román élvonalbeli bajnokságba, és Székelyföldnek is nagy előny származna belőle” – jegyezte meg.
Valentin Suciu irányításával 2018-ban már egyszer sikerült a bravúr a Dinamo ellen, amikor hazai pályán tizenegyes-párbajban kiejtették a bukarestieket a Román Kupa nyolcaddöntőjében. A szakvezető kellemesen emlékszik vissza arra a mérkőzésre, amelyen elmondása szerint még annyi esélyt sem adtak nekik, mint most az FK-nak, mivel akkor még a harmadosztályban játszottak, a Dinamo pedig az élvonalban szerepelt, és nagyon jó játékosaik voltak.
– fogalmazott a szakvezető.
Hozzátette, a klubnál erőt tudnak meríteni abból a teljesítményből, mert ha egyszer már sikerült, miért ne sikerülne újra felülkerekedni az esélyesebb bukaresti gárdán.
Az FK Csíkszereda és a Bukaresti Dinamo párharcának első mérkőzését május 20-án, hétfőn 20 órától a fővárosi Nemzeti Arénában rendezik, majd egy héttel később május 27-én Székelyföldön dől el a feljutó együttes kiléte.
Az osztályozó másik ágán az FC Botoșani és a CS Mioveni küzdenek meg, közöttük az első találkozót pénteken 20 órától játsszák le, míg a visszavágót május 24-ére időzítették.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Nem tudta győzelemmel kezdeni a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonját a címvédő Gyergyói Hoki Klub, a piros-fehérek Újpesten szenvedtek vereséget.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!