Az utóbbi időben nem remekelt a Hargita megyei együttes, azonban még így is van esélye feljutni az élvonalba. A piros-feketék legutóbb április 13-án tudtak nyerni a vajdahunyadiak ellen, azóta öt vereség és egy döntetlen a mérlegük. A 2. Liga felsőházi rájátszásában a hatodik helyen zártak, és az osztályozó során a Bukaresti Dinamo lesz az ellenfelük.
Az első összecsapást május 20-án 20 órától rendezik Bukarestben a Dinamo otthonában, a visszavágót egy héttel később, május 27-én Csíkszeredában. A párharc győztese a következő idényt a Szuperligában kezdheti, a vesztes a másodosztályban fog szerepelni.
A másik ágon az FC Botoșani és a CS Mioveni küzd meg egymással, az első mérkőzést május 17-én játsszák le, míg a második felvonást május 24-én.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!