A változtatást azért helyezték kilátásba, mert a csoportgyőztes csapatok nagyon nehézkesen juthatnak fel a másodosztályba, az alapszakasz és rájátszás után az osztályozó elődöntőjének és döntőjének megnyerésével léphetnek szintet. Az egyik legjobb példát a Besztercei Gloria szolgáltatja, amely az előző két idényben osztályozót játszott a feljutásért, de mindkétszer elveszítette a párharcokat, így a 3. Ligában ragadt.
A szövetségnél tárgyalják annak a lehetőségét, hogy két külön bajnokságra osszák szét a harmadosztály továbbra is száz együttest felvonultató mezőnyét.
Az elsőben hatvan csapatot hat csoportra osztanának, a szériák győztesei pedig automatikusan feljutnának a 2. Ligába, míg a maradék negyven gárdát négy csoportba sorolnák.
Az új bajnoki rendszerben eltörölnék az osztályozókat, az viszont egyelőre nem világos, hogy csak alapszakaszt, vagy rájátszást is szerveznének a csoportokon belül. Mint ahogyan az sem, hogyan osztanák szét a klubokat, de vélhetően az idei szezonban elért eredményeket veszik majd alapul, így az előkelőbb helyeken végzett együttesek az első számú bajnokságban, míg a fennmaradó többi csapat, valamint a negyedosztályból feljutók a második számú pontvadászatban indulhatnak.
A módosítás komolyan érinti a székelyföldi klubokat, amelyek a 3. Liga 2024–2025-ös szezonjában három különböző csoportban szerepelnek.
A 2-es szériában a Kézdivásárhelyi SE és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II., a 6-osban a Székelyudvarhelyi FC és a Gyergyószentmiklósi VSK az élmezőnyben foglal helyet, míg a 7-esben a Marosvásárhelyi SE, valamint a Szászrégeni Avântul a tabella második felében találhatók.
A versenykiírás megváltoztatása azt követően került napirendre, hogy a Román Kupa csoportkörében tavaly év végén érdekes helyzet állt elő, ami egyedülálló volt a sorozat történetében.
Két csoportban ugyanis holtverseny alakult ki, két-két csapat azonos pontszámmal és gólkülönbséggel zárt, így február végén selejtezőmeccset kell játszaniuk egymással. A C csoportban a második hely és a negyeddöntőbe jutás a tét a Jászvásári Poli és az FC Hermannstadt közötti párharcban, míg a D csoportban az elsőségről dönt a Gyulafehérvári Unirea és a Resicabányai CSM összecsapása.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!