HIRDETÉS

Marosoroszfalu nyerte a rangadót

Már az első félidőben eldőntötte a találkozót a hazai Oroszfalu
Fotó: Facebook/AS Mureșul Rușii-Munți

2017. május 09., 13:42

Az éllovas Marosoroszfalu nyerte a Maros megyei labdarúgó 4. Liga rangadóját a második helyezett Marosludassal szemben, ezzel öt fordulóval a bajnokság lejárta előtt hat pontra növelte előnyét.

2017. május 09., 13:42

A két együttes Marosoroszfaluban lejátszott derbije gyakorlatilag a negyedosztály döntőjének számított. A hétvégi összecsapáson a hazaiak az első félidő közepén szereztek vezetést, majd szünet előtt ismét betaláltak. A vendégek nem tudtak válaszolni, sőt az utolsó percben megkapták harmadik góljukat, így fájó vereséggel távoztak.

Győzelmükkel nagy lépést tettek a negyedosztály megnyerése felé a marosoroszfaluiak,

HIRDETÉS

hiszen előnyük már hat pont a tabella élén, míg a vesztes ludasiak elszalasztották esélyüket, hogy utolérjék ellenfelüket, a végéig pedig nagyon kevés esélyük maradt lemaradásuk behozására. Sőt akár második helyüket is elveszíthetik, hiszen mögöttük a marosvásárhelyi csapatok megnyerték hétvégi mérkőzéseiket, így a Kutyfalva ellen nehezen nyerő Juvenes egy, a Nyárádtőt kilencgólos meccsen felülmúló MSE ötpontos hátrányban van.

Az 5. Liga két csoportjában, az Északiban és a Déliben nagyon szoros a küzdelem az első helyért Magyaró és a Szászrégeni Înfrățirea, illetve Mezőceked és Vámosgálfalva között, míg a Közép csoportban Harasztkerék továbbra is fölényesen vezet. A 6. Liga 1. csoportjának rájátszásában a felsőházban a listavezető Somosd komoly előnnyel rendelkezik, a 2. csoportban Harcó és Mezőpanit vannak versenyben az élen.

Maros megyei labdarúgó-bajnokságok, hétvégi eredmények

4. Liga, 25. forduló:
Marosvásárhelyi MSE–Nyárádtő 6–3
Marosvásárhelyi Atletic–Erdőszentgyörgy 1–0
Marosoroszfalu–Marosludas 3–0
Szováta–Marosvásárhelyi Gaz Metan 2–0
Marosvásárhelyi Juvenes–Kutyfalva 3–2
Nagysármás–Ákosfalva 1–0
Nyárádszereda–Náznánfalva – elhalasztották
Dános szabadnapos volt.

Az élmezőny:
1. Marosoroszfalu 58 pont
2. Marosludas 52
3. Juvenes 51
4. MSE 47
5. Nyárádszereda 39

5. Liga, Északi csoport, 15. forduló:
Görgénysóakna–Alsóköhér 6–0
Lövér–Magyaró 1–5
Alsóidecs–Mezőkirályfalva 2–2
Szászrégeni Înfrățirea–Bátos 1–0
Marosfelfalu–Disznajó 3–0 (játék nélkül)

Az élmezőny:
1. Magyaró 34
2. Szászrégen 34
3. Bátos 29
4. Görgénysóakna 26
5. Alsóidecs 26

5. Liga, Középcsoport, 15. forduló:
Nyárádremete–Balavásár 0–1
Szászrégeni Sporting-Gernyeszeg–Kerelőszentpál 2–1
Mezőrücs–Harasztkerék 0–2
Csittszentiván–Tuson 3–0
Cikmántor szabadnapos volt.

Az élmezőny:
1. Haraszterék 40
2. Nyárádremete 31
3. Balavsásár 27
4. Cikmántor 17
5. Csittszentiván 16

5. Liga, Déli csoport, 18. forduló:
Mezőzáh–Maroskece 1–0
Mezőceked–Marosludas II. 5–2
Küküllődombó–Vámosgálfalva 2–1
Mezőtóhát–Radnót II. 1–0 (félbeszakadt)
Dicsőszentmártoni Viitorul–Magyarsáros – nem játszották le
Marosugra szabadnapos volt.

Az élmezőny:
1. Mezőceked 33
2. Vámosgálfalva 33
3. Küküllődombó 27
4. Mezőtóhát 24
5. Marosludas II. 23

6. Liga, 1. csoport, rájátszás, 3. forduló:
Felsőház:
Somosd–Csíkfalva 3–0
Nyárádgálfalva–Jedd 1–3
Koronka szabadnapos volt.

Az állás:
1. Somosd 32
2. Jedd 27
3. Nyárádgálfalva 22
4. Koronka 16
5. Csíkfalva 16

Alsóház:
Kibéd–Küküllőszéplak 1–0
Székelybere–Egrestő 3–0 (játék nélkül)

Az állás:
1. Egrestő 15
2. Küküllőszéplak 15
3. Kibéd 10
4. Székelybere 9.

6. Liga, 2. csoport, 17. forduló:
Galambod–Uzdiszentpéter 6–1
Szabéd–Mezőpanit 0–1
Harcó–Mezőfele 3–0 (játék nélkül).

Az állás:
1. Harcó 37
2. Mezőpanit 36
3. Uzdiszentpéter 33
4. Galambod 17
5. Szabéd 16
6. Mezőfele 7

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

Székely gyökerekkel rendelkező, osztrák válogatott támadót igazolt a Csíkszeredai Sportklub

Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Krónika

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

A korai gólok okozták a Gyergyószentmiklósi VSK vesztét

A labdarúgó 3. Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK idegenben, a CSM Bucovina Rădăuți otthonában vendégszerepelt.

Két élcsapat is botlott a 2. Ligában

Értékes pontokat veszített idegenben a Chindia Târgoviște és a Resicabányai CSM a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójának szombati játéknapján.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

A legvégén vitte be a kegyelemdöfést az SZFC

Fordulatos meccsen, emberelőnyben és a ráadásban szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi FC a Cetatea Suceava ellen a labdarúgó 3. Ligában. A hajrában Simó fejesével biztosították be a hazai sikert.

Végig koncentrálva szerezhet pontokat a bajnok ellen az FK Csíkszereda

A bajnok FCSB elleni hazai mérkőzést megelőzően nyilatkozott az FK Csíkszereda edzője és két játékosa. A piros-feketék az utóbbi időben előreléptek, de az első élvonalbeli győzelmük még várat magára.

Pozitív energiával és győzelmi vággyal tér vissza a Sepsi OSK

A válogatott szünet után idegenben, az Újszentesi SK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszékiek lendületben vannak, míg ellenfelük pocsék formában várja a 2. Liga 6. fordulóját.

Bálint László: úgy vélem, minden adott, hogy edzőként trófeákért harcoljak

A brassói származású Bálint László György figyelemre méltó játékoskarrier után sem távolodott el a labdarúgástól. A 46 éves szakember egy évtized után juttatta élvonalba Arad csapatát, jelenleg a Galaci Oțelul vezetőedzője. Interjú.

Hol csúszott be a hiba, amiért a Sepsi OSK elveszítette a pontot?

Sokatmondó, hogy a szakszövetség fegyelmi bizottsága elhúzta a döntés meghozatalát, amellyel a Chindia Târgoviște zöld asztalnál megnyerte a labdarúgó 2. Liga meccsét a Sepsi OSK ellen.

Pocsék formában, mégis toronymagas esélyesként: az FCSB a bajnoki cím fő várományosa

A Nemzetközi Sporttanulmányok Központja (CIES) 29 európai bajnokságot vizsgált meg, köztük a román Szuperligát is. Az elemzés szerint a címvédő FCSB gyenge formája ellenére is nagy favorit a bajnoki címre: 47,9 százalékos esélyt adnak neki a szakértők.

Néhány perces rövidzárlat, kapitulált a fővárosban a Marosvásárhelyi ASA

A vezetést megszerezte és a szünetben előnyben volt a Bukaresti Steaua otthonában a marosvásárhelyi csapat. Ezt viszont nem tudta megőrizni, a házigazda hamar fordított, így pont nélkül maradt, és elszenvedte szezonbeli első vereségét.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!