Hirdetés

Végig koncentrálva szerezhet pontokat a bajnok ellen az FK Csíkszereda

Lassan felveszik a Szuperliga ritmusát az FK Csíkszereda játékosai
Fotó: Pinti Attila

A bajnok FCSB elleni hazai mérkőzést megelőzően nyilatkozott az FK Csíkszereda edzője és két játékosa. A piros-feketék az utóbbi időben előreléptek, de az első élvonalbeli győzelmük még várat magára.

2025. szeptember 12., 19:51

A ranglistán utolsó előtti helyen álló FK Csíkszereda vasárnap este 9 órától fogadja a szezont szintén gyengén kezdő, bajnoki címvédő FCSB-t a labdarúgó Szuperliga 9. fordulójában.

Hirdetés

Ilyés Róbert vezetőedző szerint a felkészülés jól sikerült, és a játékban is látszik az előrelépés. „Úgy gondolom, hogy most már felvettük a Szuperliga ritmusát, és az utóbbi időben előreléptünk, ami a játékunkat illeti” – fogalmazott.

A tréner hangsúlyozta: a bajnok ellen maximális koncentrációra van szükség. „Ezúttal egy nagyon jó csapat ellen fogunk játszani, úgyhogy emiatt duplán kell fókuszálnunk. Figyelve a fiúkat, úgy éreztem sikerült koncentráltan edzenünk, mindenki mindent beleadott” – jegyezte meg Ilyés Róbert.

Ilyés Róbert: „most már felvettük a Szuperliga ritmusát” •  Fotó: Orbán László Galéria

Ilyés Róbert: „most már felvettük a Szuperliga ritmusát”
Fotó: Orbán László

Kiemelte, hogy a vasárnapi összecsapás különleges esemény lesz:

Románia legértékesebb csapata érkezik Csíkszeredába, ami mostanáig csak álom volt. Ez a szurkolóknak és a játékosoknak is büszkeség. Remélem, jól fogunk teljesíteni, és pontokat is sikerül gyűjtenünk”

– közölte bizakodva.

A keret állapotáról annyit mondott: „Van két eltiltott játékosunk, ezzel nem tudunk mit kezdeni. A többiek viszont készen állnak, és biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki lehetőséget kap, mindent meg fog tenni a jó eredményért.”

A vezetőedző a Székely Sport kérdésére, a hiányzó játékossal kapcsolatban kifejtette, az egyik eltiltott ifjúsági, és egyelőre nincs egyértelmű B opciója. „Még nem tudtam dönteni a kezdő tizenegyről, de szombat estig kitaláljuk a megoldást, és annak megfelelően döntök” – közölte a szakvezető.

Maks Celic a bal oldalon •  Fotó: Orbán László Galéria

Maks Celic a bal oldalon
Fotó: Orbán László

A csapat egyik legfrissebb szerzeménye, Maks Celic a városban és a klubnál is gyorsan otthonra talált. „Nagyon jól érzem magam, a fiúk jól fogadtak, mindenki segített a beilleszkedésben.

Mivel sok csapatban játszottam Európa-szerte, várom a pillanatot, amikor hasznossá válhatok a csapat számára.”

A kupában már pályára lépett új légiós, nagyon jónak tartja a tréningek színvonalát. „Minden játékos a maximumot nyújtja, én is napról napra jobban érzem magam.

Szerintem egy nagyon jó meccset fogunk játszani, és megmutatjuk, hogy milyen agresszívek tudunk lenni.”

Az FCSB kapcsán elmondta: „Tudom, hogy nagymúltú klub és kiemelkedő játékosai vannak. De, a Szuperligában bárki legyőzhet bárkit, és ezúttal mi játszunk itthon. Tudjuk, mi a feladatunk.”

Szabó Bálint •  Fotó: Orbán László Galéria

Szabó Bálint
Fotó: Orbán László

A középpályás, Szabó Bálint szerint a hangulat jó, és a felkészülés sem hagyott kívánnivalót maga után. „Az edzéseken keményen edzettünk, azt gondolom, készen állunk.”

A szurkolók támogatása különösen fontos a csapat számára:

Örülünk, hogy a sikertelenség ellenére is rengetegen jönnek ki és biztatnak minket.

Biztosan nehéz meccs lesz, tudjuk, milyen erőt képvisel az FCSB, de nem verhetetlen csapat. Azon leszünk, hogy itthon tartsuk a pontokat.”

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz, 9. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

`
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

A Besztercei Gloriával hangolt a bajnoki folytatásra a Sepsi OSK

Döntetlennel zárta első felkészülési mérkőzését a bajnoki szünetben a Sepsi OSK, amely a 2. ligás Besztercei Gloriával találkozott szombaton délben.

Érkeznek a VAR-felügyelők a Szuperligába

Jelentős változás következik a Szuperligában, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága szerdai ülésén jóváhagyta a VAR-felügyelő szerepkörének bevezetését, akinek feladata a videóbírók munkájának értékelése és javítása lesz.

Portugál ritmusra táncol a Szuperliga

A román labdarúgó élvonal első négy helyezettjéből hármat portugál szakember irányít. Nuno Campos, Filipe Coelho és Ricardo Sousa együtt harminc bajnokin 62 pontot gyűjtött, miközben a luzitán játékosok között is akad néhány meghatározó teljesítmény.

Három átigazolási időszakra eltiltotta a FCSB-t a FIFA

Alig egy nappal Laurențiu Reghecampf vezetőedzői kinevezése után komoly problémával szembesült a FCSB: a FIFA három átigazolási időszakra megtiltotta a bukaresti klubnak új játékosok regisztrálását.

Harmadszorra is elfogadta a FCSB kispadját Laurențiu Reghecampf

Hivatalosan is bemutatták Laurențiu Reghecampfot a FCSB vezetőedzőjeként. Az 51 éves szakember harmadik alkalommal irányítja a bukaresti csapatot a labdarúgó Szuperligában.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Őszi szünet a Szuperligában: a Dinamo szárnyal, a CFR építkezik, Csíkszeredában kong a vészharang

Szünetel a román élvonal, így itt az idő egy gyors mérlegre. A Dinamo az élen áll, a Rapid és a Craiova tartja a lépést, miközben a CFR-nél az építkezésé a főszerep. Az OSK kellemes meglepetést okoz, Csíkban viszont minden a kiesés rémét vetíti előre.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!