Az Aradi UTA már egyszer eljátszotta ugyanazt, amit szombaton délután, azaz hazai pályán 3–0-s hátrányba került, még a nyitófordulóban, amikor a Craiova a 80. percben még hárommal vezetett. Adrian Mihalcea tanítványai innen álltak talpra és a hosszabbítás 13. percében egyenlítettek.
A kilencedik játéknapon az FC Argeș ijesztett rá az aradiakra, amikor 28 perc után már 3–0-ra vezetett. Hamar szépítettek a hazaiak, szünet előtt egyre jöttek fel, majd a második félidő közepén egyenlítettek. Megadatott az esély a győzelemre is, hiszen a vendégek emberhátrányban fejezték be a meccset, de az UTA nem tudott ezzel az eséllyel élni.
Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 9. forduló
Aradi UTA–FC Argeș 3–3 (2–3),
gólszerzők Barbu (35.), Coman (45.), Costache (68. – 11-esből), illetve Caio Ferreira (7.), Radescu (19.), Matos (28.)
A komoly átalakuláson átesett Kolozsvári CFR továbbra sem kapja a formáját, újabb döntetlent játszott, ezúttal a sereghajtó és újonc Bukaresti Metaloglobus otthonában. Az első félidőben mindkét fél büntetőből talált be, a szünet előtt Korenica a másodikat kihagyta.
A szünetet követően mindkét fél próbálta megszerezni a győztes találatot, de túl nagy kockázatot nem vállalt, így maradt az 1–1. A Metaloglobus megszerezte idei második pontját és jobb gólkülönbségével megelőzte az FK Csíkszeredát. A piros-feketék így az utolsó helyről fogadják vasárnap este az FCSB-t.
Bukaresti Metaloglobus–Kolozsvári CFR 1–1 (1–1),
gólszerzők Huiban (4. – 11-esből), illetve Korenica (37. – 11-esből).
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!