Hirdetés

Bálint László: úgy vélem, minden adott, hogy edzőként trófeákért harcoljak

Fegyelmet és tiszteletet vár el tanítványaitól Bálint László György
Fotó: SC Oțelul Galați/Facebook

A brassói származású Bálint László György figyelemre méltó játékoskarrier után sem távolodott el a labdarúgástól. A 46 éves szakember egy évtized után juttatta élvonalba Arad csapatát, jelenleg a Galaci Oțelul vezetőedzője. Interjú.

– Nemrég térdműtéten esett át, hogy érzi magát?

– Sajnos a fájdalom miatt egy ideje esedékes volt a műtét, túl kellett esni rajta, lassan-lassan helyre jövök. Nem könnyű most, de azért van a stábom, hogy segítsenek és zavartalanul folytassuk a munkát.

Hirdetés

– Ha ránéz a tabellára, mit gondol az Oțelul által elfoglalt 10. helyről? Ki lehetett volna hozni többet az eddigi nyolc fordulóból?

– Nem lehetek maradéktalanul elégedett, de figyelembe kell venni, hogy nagyon sok új játékos érkezett az utóbbi két-három hónapban, a csapatépítés pedig hosszú folyamat, amihez idő és türelem kell. Remélem, hogy a válogatott szünet után jobban fog mutatni a csapat. Sajnos a sérülések minket sem kerültek el, van három sérültünk, Ștefan Bană, Lopes és Kazu, ami nagy érvágást jelent számunkra. Lopes remélem, hogy legalább a kispadon helyet foglalhat a következő mérkőzésen, a másik kettő még biztosan nem.

– Apropó, mire számít a soron következő Botoșani, illetve az éllovas Universitatea Craiova elleni találkozókon?

– Nagyon nehéz dolgunk lesz, de mellettünk szól a hazai pálya, az itthoni mérkőzéseken nagyon jó a csapat energiája, a játék színvonala szintén. Eddig jó eredményeket értünk el idehaza, abban bízom, hogy a szurkolók ezentúl is hajtják előre a fiúkat.

– Úgy tűnik, a nagynevű együttesek ellen jobban megy csapatának ebben a szezonban, legyőzték a Dinamót (2–1), kiütötték a Kolozsvári CFR-t (4–1), ikszeltek a Rapiddal (1–1). Mi ennek a titka?

– A hazai pálya. Teltház előtt játszottunk, a szurkolók támogatták a csapatot, és ez olyan löketet ad, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Nem beszélve arról, hogy a játékosoknak sem kell extra motiváció a nagyobb klubok ellen.

Precíz és felkészült edző, aki nyitottságával tud hatni a játékosokra •  Fotó: Facebook/SC Otelul Galati Galéria

Precíz és felkészült edző, aki nyitottságával tud hatni a játékosokra
Fotó: Facebook/SC Otelul Galati

– Milyen célokat tűzött ki erre a szezonra?

Nem lesz könnyű dolgunk idén, a legfontosabb, hogy olyan csapatot építsünk, amely nem kerül ugyanolyan helyzetbe, mint márciusban, amikor ide érkeztem. Akkor nagyon közel került a kieséshez a klub, most mindenki azt akarja, hogy ez ne ismétlődhessen meg.

Aztán meglátjuk jövőre, mi lesz, én remélem, hogy sikerül kiépíteni egy olyan erős csapatot, amely bárkivel felveszi a versenyt a Szuperligában.

– Hálásak lehetnek önnek Galacon, hiszen csodát tett a tavasszal, irányítása alatt hétből hat győzelmet aratott a csapat, öt meccsen ráadásul gólt sem kaptak, és második helyen zárták az alsóházat.

– Bevallom őszintén, én sem számítottam erre. Szerintem nagyon jól egymásra találtunk, nekem szükségem volt egy ilyen csapatra, mint a galaci, az Oțelulnak szüksége volt egy olyan edzőre, mint én. A fiúk nagyon jól reagáltak az érkezésemre, az első két-három meccs nagyon nehéz volt, de a hozzáállásuk sokat lendített a teljesítményen, majd az eredményesség magával hozta az önbizalomnövekedést is, ami a játékban és a pontok számában is megmutatkozott.

– Hogyan látja az idei bajnokságot, kinek van esélye a végső győzelemre?

– Nyolc forduló után nehéz ezt megmondani, tény, hogy az Universitatea Craiova nagyon jó rajtot vett, de az FCSB és az CFR is erősek, és a gyengébb kezdés ellenére is ott lesznek a végelszámolásnál. A Rapid is elég jól mutat, de mindig lehetnek meglepetések.

A térdműtéten átesett szakember továbbra is maximális erőbedobással dolgozik •  Fotó: SC Oțelul Galați/Facebook Galéria

A térdműtéten átesett szakember továbbra is maximális erőbedobással dolgozik
Fotó: SC Oțelul Galați/Facebook

– Szigorú edzőnek tartja magát?

– Nem vagyok szigorú, viszont megkövetelem a fegyelmet és a kölcsönös tiszteletadást.

Fontosnak tartom a kommunikációt, és mindig azt kérem tőlük, hogy mindent adjanak ki magukból a pályán, és akkor jönni fog az eredmény is.

Ha meg nem, az azt jelenti, hogy jobb volt az ellenfél, és akkor többet kell dolgozni.

– Túl van már a 107. élvonalbeli mérkőzésén edzőként, mit jelent ez a mérföldkő?

– Tapasztalatot jelent, és rengeteg munkát, ami mögötte van. Jól érzem mostanra a Szuperligát, ez a negyedik csapat, amelyet az élvonalban irányíthatok, az Aradi UTA, az U Craiova és a Petrolul után. Mindannyian bajnokcsapatok, nem könnyű ilyen múltú együtteseknél dolgozni.

Nagy a nyomás, de én ezt szeretem. Ez adja az extra motivációt. Sajnos Romániában a türelem nagyon kevés a futballban, nagy az eredménykényszer, ha pedig nincs eredmény, akkor az edzőnek mennie kell.

Megszoktam már, elfogadom, és azon vagyok, hogy mindenhol kihozzam magamból és a csapatból a maximumot.

– Visszaemlékszik az első szuperligás mérkőzésére edzőként?

– Természetesen. 2020-ban a pandémia után harcoltuk ki a feljutást, a nagy öröm mellett viszont nagyon furcsa volt üres stadionokban játszani. Az első meccsünkön Konstancán szerepeltünk (1–1), a második fordulóban gól nélküli döntetlent játszottunk az üres Neuman Ferenc Stadionban a Voluntari ellen.

– Mondhatjuk, hogy az Aradi UTA különleges helyet foglal el a szívében?

– Igen, nagyon sok szép emlék fűz Aradhoz. Három és fél évet töltöttem ott, sok barátom van, sok szép eredményt értünk el, az edzői pályafutásom egyik fontos mérföldköve, szóval, mindig különleges marad számomra, és szívesen gondolok vissza az ott eltöltött időszakra.

– Volt már olyan, hogy elutasított egy felkérést?

– Edzőként nem túl okos döntés nemet mondani egy-egy ajánlatra, de voltak olyan helyzetek, amikor visszamondtam a felkérést, kerestek meg már Indonéziából, Iránból is, de úgy gondoltam, nem akarok olyan messzire elmenni, távol a családomtól.

Ráadásul úgy érzem, nekem még bőven van dolgom itthon, a Szuperligában.
A mankó sem tartja távol a futballpályától •  Fotó: SC Oțelul Galați/Facebook Galéria

A mankó sem tartja távol a futballpályától
Fotó: SC Oțelul Galați/Facebook

– Mi a legnagyobb tanulság, amit a futballtól kapott?

– Edzőként a legfontosabb, amit megtanultam, hogy mindig tovább kell lépni. Volt nagyon fájdalmas vereségünk, az első élvonalbeli szezonunkban az Astrától 6–0-ra kaptunk ki, igaz, hogy az üres stadionban, de akkor is, nagyon rossz élmény volt. Közel álltam ahhoz, hogy felmondjak, de szerencsére olyan emberek voltak mellettem, akik rávezettek, hogy az életben és főleg a labdarúgásban történnek ilyenek is, túl kell lépni ezeken.

– Honnan ered a labdarúgás iránti szenvedélye?

– Édesapámtól. Ő volt az, aki nyolcéves koromban kézen fogott és elvitt az FC Brassóhoz, ahol aztán 19 évig játszottam. Egy kis váltás után 2002-ben visszatértem és 2005-ig voltam a csapat tagja, majd következett a Kolozsvári CFR, az Aradi UTA és az Unirea Urziceni. Itt ért 2008-ban az a súlyos sérülés, ami aztán véget vetett játékoskarrieremnek. 2010-ben kezdtem edzősködni, Tatrangban.

– Szépen ívelt felfele az edzői karrierje, a harmadosztályból a 2. Ligába, innen pedig az élvonalba. Mi segítette ezen az úton?

– Az elszántságom és az önmagamba vetett hitem. Eltökéltem, hogy a Szuperligában szeretnék edző lenni, és ez a cél hajtott előre.

Tudtam, hogy megvannak bennem azok a képességek, amelyek ehhez szükségesek. Ez nem változott, úgy vélem, minden adott, hogy edzőként trófeákért harcoljak.

– Játékosként melyik edző volt nagy hatással önre?

– Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan edzőim voltak, mint Dan Petrescu, Marius Lăcătuș, Dorinel Munteanu, Răzvan Lucescu, akiket nagyon tisztelek és akiktől nagyon sokat tanultam, nagy hatással voltak rám.

– Van olyan, amit megbánt a karrierjében?

– Az a bizonyos sérülés a lehető legrosszabbkor történt, 29 éves koromban. Az Unirea Urziceni játékosaként tudtam, hogy nagyon erős a csapat és nagy dolgokra képes, azonban én lesérültem és kidőltem a csatasorból.

A csapat aztán megnyerte a bajnokságot, ami mai napig fájó pont számomra, nagyon nehéz volt elfogadni. Egy évig nagyon sokat kínlódtam, ugyanakkor sokat tanultam, fejlődtem, és erősebb lettem általa, akkor körvonalazódott bennem az edzői karrier gondolata.
•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

– Édesapja szerettette meg önnel a futballt, ön pedig átadta ezt a szenvedélyt a fiának, Eriknek, aki jelenleg a 3. ligás KSE játékosa. Mi a legjobb tanács, amit neki adhat labdarúgás terén?

– Hogy bízzon önmagában és küzdjön az álmaiért. Ha futballista akar lenni, akkor azért. Azt szoktam mondani neki, ha ő nem bízik önmagában, akkor senki más sem fog. Én maximálisan bízom benne.

– Nehezebb vagy könnyebb ma focistának lenni Romániában, mint ezelőtt 10-20 évvel?

– Könnyebb, mert a szabályzat támogatja az ifjúsági játékosok szerepeltetését. A szint is csökkent, amikor én játszottam, fiatalként sokkal nehezebb volt felkerülni az A osztályba, vagy akár a B-be is, most több lehetőség van erre, sokan mégis elfelejtik ezt, és azt hiszik, hogy azért, mert a Szuperligában játszanak, minden jár nekik.

– Rendkívül stresszes munka az edzőké. Hogyan szokott kikapcsolódni, töltekezni?

– A szabadidőmet mindig a családommal töltöm, amikor csak tehetem, hazautazom. Tény, hogy a napom nagy részét a munkám tölti ki, de emellett igyekszem 2-3 órát kikapcsolódásra szánni, olvasok, finomakat eszem, tartom a kapcsolatot a barátaimmal. Három kutyám van, a legnagyobb egy bernáthegyi, a középső egy németjuhászkeverék, a legkisebb nem tudom milyen fajta, de nagyon szép. Mindig sokat játszom velük, amikor otthon vagyok, ami maximálisan feltölt.

– Mi a legnagyobb álma?

Az, hogy sikeresebb edző legyek, mint amilyen játékos voltam, hogy több trófeát nyerjek edzőként.

Játékosként van egy bajnoki címem az Urziceni-nyel, és egy elveszített Román Kupa-döntőm, ezeket mindenképp szeretném felülmúlni a jövőben.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Ez is érdekelheti

Bajkó Barna: volt erőnk visszajönni a meccsbe

Az utolsó percekben mentett pontot az FK Csíkszereda a Konstancai Farul ellen az alsóházi rájátszásban. Az 1–1-es döntetlen után edzők és játékosok értékelték a küzdelmes találkozót.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Kimaradt ziccerek után belőtte a győztes gólt a Kolozsvári CFR (videóval)

Helyzetekben gazdag rangadón a Kolozsvári CFR hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Bukaresti Rapidot a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Megismételné a Farul elleni győzelmét az FK Csíkszereda

Hazai pályán folytatja a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszását a kiváló formában lévő FK Csíkszereda, amely a bennmaradásért zajló küzdelemben szombaton délután a Konstancai Farult fogadja.

A csapatok száma nem csökken, de átalakíthatják a rájátszást a Szuperligában

Túl sok mérkőzést játszanak a csapatok egy szezon folyamán a hazai labdarúgó élvonalban, ezért a bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) vizsgálja annak lehetőségét, hogy változtassanak a lebonyolításon.

Megtudtuk, mikor játszik az FK Csíkszereda a válogatott szünet után

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elkészítette a Szuperliga rájátszásának harmadik fordulójának menetrendjét: az alsóházban az FK Csíkszereda a hétfői játéknapon látogat a Petrolul otthonába.

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Megműtötték, még nem térhet vissza a Kolozsvári CFR sikeredzője

Hosszú hónapok óta egészségügyi problémákkal küszködik Dan Petrescu, aki a múlt héten sürgősségi műtéten esett át, így egyelőre nem térhet vissza az edzősködéshez.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!