A Sepsi OSK hétfőn este a Kolozsvári U otthonában játszott, ahol az eddigi szezonban a legrosszabb teljesítményét nyújtotta és végül 3–0-s vereségbe szaladt bele. A mérkőzés előtt meglepően tapasztalhattuk, hogy a kezdőben, de még a keretben sem találjuk a csapatkapitányt, a kapus Niczuly Rolandot és a kőkemény védőt, Branislav Ninajt.
A fővárosi sportsajtó információi szerint a két játékos összeszólalkozott egymással és eléggé összevesztek a csapat egyik edzésén, Bernd Storck vezetőedző pedig emiatt büntetésből nem nevezte őket a meccskeretbe.
Ez az állítás azonban csak részben fedi a valóságot,
ugyanis a Székely Sport érdeklődésére Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója elmondta, hogy az Universitatea Craiova elleni előző, hazai mérkőzésen a lefújás előtti utolsó szögletnél – amikor mindenki arra koncentrált, hogy gólt szerezzenek – szólalkozott össze Niczuly és Ninaj, a társaknak pedig szét kellett választaniuk őket.
Ez a helyzet okozta a frusztráltságot, ami bármely csapatnál megesik. Másrészt, természetesen az eset nem nézett ki jól a pályán, mert mindenki látta, hogy összeakaszkodtak, de ennél több nem történt, és verekedésről szó sem volt.
– fejtette ki Hadnagy Attila a Székely Sportnak.
Mint mondta, a vezetőség annyit tudott tenni, hogy megbüntette őket. A klubnál van egy belső rendszabályzat, az edzővel megbeszélték és közösen úgy döntöttek, hogy kimaradnak a Kolozsvári U elleni meccskeretből. „Mi, a vezetőség nem vagyunk minden nap az öltözőben és nem tudjuk, hogy pontosan mi történik, de utólag értesülünk róla.
– mutatott rá a háromszéki sportigazgató.
A 3–0-ra elveszített mérkőzés kapcsán Hadnagy Attila közölte, nem azért kaptak ki, mert Niczuly és Ninaj nem volt pályán. Elárulta azt is, hogy egy másik fontos játékost, Mino Sotát sem tudták bevetni, mert a találkozó előtt rosszul érezte magát, hányingere volt, valamint Kecskés Ákost is ezért kellett lecserélni az első félidőben.
– jegyezte meg Hadnagy Attila.
Az utóbbi időben ez már a második eset, hogy a Sepsi OSK két labdarúgója kimaradt a meccskeretből, miután az előző, Universitatea Craiova elleni mérkőzésen Varga Kevint és Kecskés Ákost nem nevezték, szintén fegyelmi okok miatt, mindketten egy buliban vettek részt és késve érkeztek a csapat összetartására.
Egy évre szóló eltiltással és 1100 lejes pénzbírsággal sújtotta a Brassó Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Sárkány SE (Șercaia) játékosát, Ioan Racoțit, aki a Brassó megyei 5. Liga első fordulójában megütötte a játékvezetőt.
A harmadik játéknap mérkőzéseit rendezték az elmúlt hétvégén a Hargita megyei 4. Liga labdarúgó-bajnokságban. Három csapat veretlen még az idei kiírásban.
Három, közlekedési szabálysértést elkövető sofőrrel szemben indítottak büntetőeljárást a rendőrök szeptember 13-án Hargita megyében. Két esetben ittas sofőrt azonosítottak, egy 18 éves fiatal pedig jogosítvány nélkül ült a kormány mögé.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
Benyújtotta felmondását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!