Hirdetés

Kovászna megyei 4. Liga: gólszegény játéknapon hozták a kötelezőt az éllovas csapatok

Újabb játéknap, újabb BVSC győzelem a megyei bajnokságban. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Barót VSC Labdarúgó szakosztály

A bajnokság tizenegyedik fordulójában az erőfeszítések ellenére kevés gól született, az együttesek bár helyzeteket alakítottak ki, a hálók ritkábban zördültek meg. A pontvadászat első három helyezettje így is győzni tudott, a BVSC menetel az élen.

2024. november 04., 21:34

Az első tíz fordulóban makulátlan mérleget produkált a Baróti VSC, ezúttal Csernátonba utazott a három pont reményében. Rendkívül szoros csatát eredményezett a két gárda párharca,

ám végül az erdővidéki alakulatnak egy gól is elég volt a diadalhoz, így továbbra is hibátlanul teljesít a bajnokságban.

Hirdetés

Első számú riválisa, a Bardoci Príma saját közönsége előtt szerepelt, ellenfele a nagyajtai csapat volt. Még félórája sem tartott az összecsapás, a hazaiak már 3–0-ra vezettek. A vendég alakulat ugyan még szünet előtt szépített, de maradt a 3–1-es végeredmény, ugyanis a második játékrész nem hozott újabb találatokat.

Nevető harmadikként Kovászna szólna bele a két erdővidéki együttes csatározásába, miután a Zágon elleni rangadón is bezsebelte a három egységet egy hajrában szerzett góllal. Mindössze egy pont a lemaradása a Bardoci Príma mögött.

Szentkatolna, Perkő és Szitabodza idegenben tudott győzelmet aratni, míg Maksa és Árkos párharca a játéknap egyetlen döntetlenjét eredményezte. Gelence szabadnapos volt.

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 11. forduló:

Uzon–Szentkatolna 1–2 (1–2),
gólszerzők: Vlad Dudău (44.), illetve Fábián Domokos (24., 39.).

Maksa–Árkos 2–2 (2–1),
gólszerzők: Király Nándor (15.), Gecző Szilárd (25.), illetve Vajna Szabolcs (27.), Fozocoș George (90.).

Kovászna–Zágon 1–0 (0–0),
gólszerző: Alin Damian (85.).

Bodzaforduló–Perkő 1–3 (0–2),
gólszerző: Ciprian Băila (89.), illetve Bartók Róbert (21.), Fábián Hunor (38.), Sinkler Herbert (57.).

Csernáton–Barót 0–1 (0–1),
gólszerző: Pál Szilamér (41.).

Papolc–Szitabodza 0–1 (0–1),
gólszerző: Dan Neagovici (38.).

Bardoc–Nagyajta 3–1 (3–1),
gólszerzők: Szántó Erik (15.), Dobai Henrik (22.), George Cioran (27.), illetve Ovidiu Dedu (37.).

Gelence szabadnapos volt.

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 2024–2025-ös szezon

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Barót VSC BVSC
11
11
0
0
53-5
33
2
Bardoci Príma Bardoci Príma
10
8
1
1
63-12
25
3
Kovásznai SE Kovásznai SE
10
8
0
2
44-13
24
4
Zágon Zágon
10
7
1
2
39-6
22
5
Perkői SE Perkői SE
10
7
1
2
27-13
22
6
Árkosi SE Árkosi SE
10
6
1
3
28-17
19
7
Szitabodza Szitabodza
10
4
1
5
24-21
13
8
Maksai SE Maksai SE
10
4
1
5
18-23
13
9
Papolc Papolc
10
4
1
5
22-34
13
10
Csernáton Csernáton
11
4
1
6
16-29
13
11
Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE
11
3
0
8
11-46
9
12
Gelencei SE Gelencei SE
10
2
1
7
13-31
7
13
Uzoni SE Uzoni SE
11
2
1
8
9-60
7
14
Nagyajta Nagyajta
10
2
0
8
13-30
6
15
Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE
10
0
0
10
10-50
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Az FK Csíkszereda nem fogadta el az FCSB ajánlatát

A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

`
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ez is érdekelheti

Sokáig vártak erre, újra megyei focibajnok a Kovásznai Kárpátok

A Csernáton felett aratott magabiztos győzelmével bebiztosította elsőségét a Kovásznai Kárpátok, amely az utolsó két forduló eredményétől függetlenül megnyerte a Kovászna megyei labdarúgó 4. Ligát.

Az utolsó játéknapon avatnak bajnokot a Maros megyei 4. Ligában

A szezon legvégén dől el a bajnoki cím sorsa a Maros megyei labdarúgó 4. Ligában, a kérdés már csak az, hogy a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, vagy a Szászrégeni Avântul hódítja el a trófeát.

Csíkszentsimon lett Hargita megye bajnoka

Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.

Az utolsó meccs, a Csíkszentsimon vagy az Agyagfalva nyeri a Hargita megyei focibajnokságot

Döntőnek beillő mérkőzést rendeznek a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának utolsó fordulójában. A Csíkszentsimoni KSK és az Agyagfalvi Lendület csap össze a bajnoki címért.

Nem hibázott a Roseal, két perc alatt eldőlt a három pont sorsa

A kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztott mérkőzésen a Székelyudvarhelyi Roseal 3–1-re legyőzte a Zetelaki Fenyőt. A találkozó hőse Balázs Hunor volt, aki két perc alatt kétszer is betalált a második félidő elején.

Legyőzte legfőbb üldözőjét, karnyújtásnyira a trófeától a Kovásznai Kárpátok

Fontos lépést tett a bajnoki cím felé a Kovásznai Kárpátok csapata azáltal, hogy legyőzte legfőbb üldözőjét, a tabella második helyét elfoglaló Bardoci Primát a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában.

Elbukta a rangadót az éllovas, még nyílt a küzdelem a bajnoki címért

Sokba kerülhet a hazai pályán elveszített rangadó a Marosvásárhelyi Academica Transilvaniának, de két fordulóval a vége előtt továbbra is a saját kezében van a sorsa a Maros megyei labdarúgó 4. Ligában.

A Golimpiákosz kiszállt, Hargita megyében a Csíkszentsimon–Agyagfalva párharc dönt a bajnoki címről

Az utolsó fordulóra maradt a döntés a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában: a Csíkszentsimoni KSK és az Agyagfalvi Lendület közül került ki a bajnok, eldől az osztályozós szereplési jog.

Bajnokot avathatnak a Hargita megyei 4. Ligában és az Udvarhely körzetiben

Már ezen a hétvégén eldőlhet az első hely sorsa a Hargita megyei 4. Ligában és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban is. A Csíkszentsimoni SK és a Parajdi SK egyaránt közel került ehhez.

Egyik élcsapat sem hibázott a Kovászna megyei 4. Ligában

Hozták a kötelezőt a rangsor élén állók a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokságban, az éllovas Kovászna és legfőbb üldözői – Bardoc, Barót, Zágon – is nyerni tudtak a 26. játéknapon.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!