Klubot válthat a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság egyik legkeresettebb játékosa, Marius Ștefănescu nagyon közel áll ahhoz, hogy a mostani átigazolási időszakban elhagyja a Sepsi OSK-t.
A bajnoki címvédő FCSB már nagyon hosszú ideje kiszemelte a Szuperligában kimagaslóan teljesítő középpályást, eddig azonban nem sikerült leigazolnia.
Ezúttal viszont nyélbe ütheti Ștefănescu szerződtetését,
a Golazo portál információi szerint Gigi Becali klubtulajdonos együttese előrehaladott tárgyalásokat folytat a háromszéki vezetőkkel. Csakhogy, közben egy másik klub is komolyan érdeklődik a 25 éves szélső iránt.
A Székely Sport érdeklődésére Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója közölte, hogy
két román klubbal is tárgyalásban vannak Ștefănescu átigazolása kapcsán, de még nincs semmi konkrétum, nem írtak alá szerződést.
Azt ugyan nem árulta el, hogy az FCSB mellett még kivel zajlanak az egyeztetések, de vélhetően a Bukaresti Rapidról van szól, amely korábban szintén meg akarta szerezni az aláírását.
Hadnagy úgy véli, péntekig biztosan eldől a Transfermarkt portál szerint 1,7 millió euróra becsült játékos sorsa, ha Ștefănescu távozni akar, természetesen elengedik, de még neki is egyezségre kell jutnia a leendő csapatával.
A román válogatott Eb-keretéből kimaradt Marius Ștefănescu kiváló szezont zárt a Sepsi OSK-val, amellyel megszerezték az ötödik helyet a bajnokság felsőházi rájátszásában. Az együttes legkiemelkedőbb játékosa volt, minden sorozatot figyelembe véve összesen 45 mérkőzésen játszott, ezalatt 14 gólt szerzett és 8 asszisztott osztott ki.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!