Rendkívül fontos összecsapás várt az FK Csíkszereda együttesére hétfőn este a Nemzeti Arénában, ahol több mint 31 ezer hazai szurkoló buzdította a Dinamót. Ahogyan az várható volt, a kezdő sípszó után azonnal hatalmas nyomás nehezedett a vendég kapura, alig volt a labda a fehér mezeseknél.
Az első Gyenge védésre sem kellett sokat várni, Dennis Politic távoli próbálkozását tolta ki szögletre. Rögtön utána ismét Dennis került ziccerbe, azonban az FK hálóőre ezúttal is a helyén volt és bravúrral védte a lövést. Az ebből kialakult sarokrúgásnál újból szükség volt a fiatal kapus parádés megmozdulására, Ricardo Grigore fejelhetett közvetlen közelről, de Gyenge a helyén volt.
Alig negyedóra elteltével ismét veszélyben forgott a vendégek kapuja, Georgi Milanov távoli bombája a bal kapufán csattant.
Az első FK lövésre 18 percet kellett várni, ekkor Apró próbálkozott, viszont Golubovic könnyedén hárított. Még félóra sem telt el a mérkőzésből, amikor ismét a Dinamo veszélyeztetett, ezúttal egy beívelt labdát csúsztatott a hosszú irányába Pavicic, azonban nem találta el a kaput.
Az idő múlásával egyre többet tudta birtokolni a játékszert a csíki gárda, viszont így is fölényben játszott a bukaresti klub. A játékrész második felében már nem tudott komoly lehetőséget kialakítani a hazai csapat, sőt, a 44. percben Gyenge gyors kirúgása után kontrát vezetett az FK, melynek végén Jelena fejelhetett, azonban erő sem volt a próbálkozásában és irányítani sem tudta. Gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a felek.
Félidőben cserélt Ilyés Róbert, az egyetlen sárga lapot begyűjtő Szondi Botond helyére érkezett Bakos Ervin.
A második játékrészből mindössze 21 másodperc telt el, az FK Csíkszereda elvesztette a labdát középkezdés után, Ahmed Bani beadására tökéletesen érkezett Dennis, aki ezt a helyzetet már gólra váltotta, vezetést szerzett a Dinamo (1–0).
Az 56. percben Abdallah kapott egy kiváló indítást, a madagaszkári támadó megpróbálta átemelni Gyenge Szilárdot, de a kaput sem sikerült eltalálnia. Nem sokkal később ismét egy az egyben maradt a kapussal szemben, viszont ezúttal is pontatlan volt a befejezése, maradt az 1–0.
A folytatásban bátrabban játszott a csíki klub, szögletet is sikerült kiharcolnia, viszont nagy gólhelyzetet kidolgozni nem tudott. Nem úgy, mint a túloldalon, ahol Dennis Politic szenzációs cselsorozat után lövőhelyzetbe verekedte magát és szenzációsan lőtte ki a felsőt (2–0).
Negyedórával a vége előtt óriási lehetőséget szalasztott el az FK Csíkszereda, Makrai Gábor egy kiváló lövőcsel után fölé bombázott alig hat méterről, nem sikerült a szépítés.
A hajrában többször is odaért a vendég gárda a Dinamo kapuja elé, viszont betalálnia nem sikerült, maradt a 2–0. A visszavágót egy hét múlva, május 27-én rendezik Csíkszeredában, ahol a Hargita megyei együttes legalább három találatot kell majd szerezzen a feljutáshoz.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!