Bár szinte egész nap esett az eső a Buzău megyei városban, a pálya mindvégig játékra alkalmas maradt. Jól kezdte a mérkőzést a vendég csíki együttes, nyomás alá helyezte ellenfelét, és már az 5. percben megszerezte a vezetést. Az idegenlégiós Soufiane Jebari egy kipattanó labdát
mintegy 16 méterről védhetetlenül a hazai kapu jobb felső sarkába bombázott (0–1).
Az FK végig uralta az első félidőt, a hazaiak csak távoli lövésekig jutottak el.
Szünet után a csíkiak ott folytatták, ahol szünet előtt abbahagyták, irányították a mérkőzést, végig a vendégcsapat akarata érvényesült. A 63. percben Jebari gyorsított a középpályán, majd pontos passzal ugratta Tamás Nándort, aki a kapus mellett a hálóba lőtte a labdát (0–2).
A végeredményt ugyanez a remek formában játszó, alig 17 éves Tamás Nándor állította be a 75. percben, amikor Györgyinek a jobb oldalról kitűnően kapu elé ívelt labdáját kapásból a hálóba lőtte (0–3).
Győzelmének köszönhetően az FK Csíkszereda csoportelsőként várja a szombati, Szászhermány elleni rangadót.
Labdarúgás, 3. Liga, 1-es széria, 27. forduló:
Olimpia Rm. Sărat–FK Csíkszereda 0–3 (0–1),
gólszerzők: Soufiane Jebari (5.), Tamás Nándor (63. és 75. perc).
A vendégcsapat összeállítása: Nagy Barna – Majzik Adrián (Ilyés Róbert, a 70. perctől), Csonka Bonifác, Lőrincz József (Székely Ervin, 82.) Szabó Géza (Csiszer Balázs, 30.), Györgyi Arthur, Soufiane Jebari (Lukács Zsombor, 75.), Andrei Tepeș, Cătălin Savin, Bajkó Barna, Tamás Nándor. Vezetőedző: Lengyel Roland.
További mérkőzések (szerda, 18 óra):
Szászhermányi FC–Székelyudvarhelyi FC,
Știința Miroslava–Galaci Metalosport,
Bákói SC–Sporting Lieşti,
Románvásár–Barcarozsnyói Cetate,
Atletico Vaslui–Sportul Chiscani,
CSM Paşcani–Avântul Valea Mărului.
A Bákói Aerostar csapata szabadnapos lesz.
Ranglista:
1. Csíkszereda 59 pont (25 meccs)
2. Szászhermány 55 pont (24)
3. Miroslava 54 (24)
4. Aerostar 41 (24)
5. Liești 37 (25)
6. Románvásár 33 (24)
7. Valea Mărului 33 (24)
8. Râmnicu Sărat 32 (25)
9. Barcarozsnyó 32 (25)
10. Vaslui 29 (22)
11. Metalosport 26 (24)
12. Székelyudvarhely 22 (24)
13. Pașcani 22 (24)
14. Chiscani 13 (25)
15. Bákói SC –20 (23)
* 46 pont levonásával büntetve.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!