Sebastian Árpád Mailat több együttesben megfordult pályafutása során, az elmúlt félévet a dél-koreai másodosztályban töltötte a Suwon Bluewings játékosaként. Mindent egybevetve tíz megmérettetésen kapott bizonyítási lehetőséget, ezalatt két gólt és egy gólpasszt termelt.
Korábban játszott már a LPS Banatul, a Temesvári Poli, a Kolozsvári CFR, a Medgyesi Gaz Metan, a Kolozsvári U, az FC Voluntari, valamint az FC Botoșani együttesében is.
Karrierje során a Szuperliga alapszakaszában 106 találkozó alatt 17 gólig és 7 gólpasszig jutott.
A 27 éves baloldali szélső két és fél évre szóló szerződést írt alá a Sepsi OSK gárdájával.
A háromszéki alakulat Giovani Ghimfuș érkezéséről is beszámolt, aki korábban bemutatkozott már az U19-es romániai válogatottban is. A fiatal tehetség a Concordia Chiajna akadémiáján nevelkedett, az idei szezonban 17 meccsen szerepelt a 2. Ligában, ezalatt hétszer zörgette meg az ellenfelek hálóját. Elsősorban a középpályán mozog otthonosan, irányító szerepkörben.
A szerződése értelmében négy és fél évre kötelezte el magát a Sepsi OSK-val. A sepsiszentgyörgyi együttes január 3. és 15. között a törökországi Belekben edzőtáborozik, ahol három felkészülési összecsapást játszik.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!