Csipetnyi székelység a Bundesligában

– Öntől idézek: „Agyas vagyok, mint egy székely, és precíz vagyok, mint egy sváb”.

– Édesapámék ágán mindenki bukovinai székely. Dédnagyszüleim ott éltek, majd áttelepültek Magyarországra. Édesanyám felől pedig bejön a sváb vonal.

– Járt már Erdélyben?

– Csak a válogatottal, gyerekként, amikor Románia ellen játszottunk. De az foci, akkor nincs idő másra, és csak a mérkőzésre koncentráltunk. A családdal viszont minden évben tervezzük a „hazalátogatást”, reméljük, egyszer időt is tudunk keríteni rá.

– Mennyire éli meg székelységét, székely eredetét?

– A székely hagyományokból nekem sajnos már nem sokat volt szerencsém megtapasztalni, hiszen Pécsen születtem és nőttem fel. Ellenben, ahogy mondani szokták, a vér nem válik vízzé. A székelyekről mondják, hogy egyenes, őszinte emberek, ugyanakkor makacsok és konokok.

Magamat egyenes, őszinte emberként jellemezném.

Ám ha valaki megbánt, akkor neki annyi, csúnya elefánt vagyok ilyen szempontból. Másik oldalról pedig nagyon precíz vagyok, bármit csinálok, annak százszázalékosnak kell lennie. Ha a kertben füvet nyírok, a végén úgy kell kinéznie, mint az Olimpiai Stadion (Németország nemzeti stadionja és egyben a Hertha Berlin otthona – szerk. megj.) gyepszőnyege.

– Melyik génből örökölt többet?

– Édesapámra hasonlítok inkább, viszont édesanyámtól is nagyon sok szeretetet kaptam, ő pedagógus volt, sajnos már nincs köztünk.

Két évtizede Berlinben. A magyar szakember életének majdnem felét töltötte el a német fővárosi klubnál
Fotó: Ilyés Szabolcs

– Térjünk át a szakmára. Az ifjúsági labdarúgás világából egyik pillanatról a másikra a magyar válogatott élére került, ráadásul négy hónappal később a Hertha kispadját is megkapta. Mindkét esetben nagy volt a felelősség. Dárdai Pálnál teher alatt nő a pálma?

– Igazából nem éreztem olyan nagy tehernek, amilyennek esetleg kívülről látszott. A Herthánál már korábban elmondták, miként fognak felépíteni edzőként és hogy a végén a felnőtt csapatot is irányíthatom, igaz, ez jóval hamarabb megvalósult. A válogatottal kapcsolatban pedig leültem és átgondoltam mindent. Én megpróbálok nem áltatni, ami van, azt mindig kimondom. Romániában sem éreztem azt, amit korábban játékosként is mindig belénk sulykoltak, hogy oda sem értünk, és már tele volt a nadrág. Továbbá azt, hogy már előre megmagyarázták a vereséget. Úgy mentem ki, mint a Bundesliga-meccsekre, hogy jó esélyeink vannak, és hoztuk is a pontot.

– 2014. október 11. estéje, karakteres játék, győzelmet érő döntetlen. Székelyudvarhelyen örömükben önfeledten ugráló emberek a kocsmákban. Gyanítom, hogy aznap este Székelyföld-szerte hasonló volt a helyzet. Románia–Magyarország 1–1. Hogyan élte meg ezt a döntetlent a kispadon, mit jelentett ez a pontszerzés az ősi rivális románok ellen?

– Már a kérdés hallatán is borsódzik a hátam, mert tudom, mit jelent a magyarságnak és főleg az erdélyi magyar embereknek egy ilyen mérkőzés. Sőt, ha a végén Nikolics bepasszolja a labdát és nyerünk 2–1-re, még nagyobb lehetett volna az öröm. De ne legyünk telhetetlenek, azzal a mérkőzéssel egy új időszámítás indult el a magyar válogatott életében. A csapat szervezett volt, továbbá mellénk álltak az emberek és a média is. Nagy élményt rejtegettek a mérkőzés utáni pillanatok, ott maradt velünk a teljes székely-magyar „B-közép” is, amely önfeledten ünnepelt velünk.

– Pótselejtezőt érő helyre vezényelte a válogatottat, tartást adott a csapatnak, amikor pedig fel kellett volna tenni az i-re a pontot, a Hertha közbelépett. Miként élte meg a berlini vezetőség döntését, hogy nem maradhatott tovább a magyar válogatott kispadján?

– Az elején nehezen viseltem, de be kellett magamnak vallanom, hogy a kettőt együtt hosszú távon nem lehet csinálni. Pár hónap belefért, de amikor volt egy kis szünet a Bundesligában, akkor jött a következő stressz a válogatottnál. Nagy megnyugvást jelentett, hogy a csapat nélkülem is kijutott az Eb-re. Ha nem jutott volna ki, akkor kérdőre vonhattak volna, hogy időközben miért távoztam. Szerencsére így lett kerek a történet.

– Gondolom, a norvégok elleni pótselejtezőt, illetve az Európa-bajnokság magyar meccseit is végigizgulta.

– Az Eb alatt szakkommentátorként dolgoztam, az összes magyar meccsen ott voltunk. A keret 80–85 százalékát ugyanazok a játékosok alkották, akikkel én is együtt dolgoztam. Továbbá jó volt látni a magyar szurkolók büszke vonulását Franciaországban.

– Térjünk vissza Németországba. A kezdetekkor gondolt arra, hogy a kiesőjelölt berlini csapatot rövid idő alatt ilyen magas szintre emeli és a csapat élén eltöltött harmadik szezonjában is Németország-szerte csodálatra méltó eredményeket fog elérni?

– A szezon elején mindig a kiesők közé sorolnak, mert a komoly sikerhez sok minden hiányzik keretünkből, például nincs sebességünk. Ha a játékosok fittek és alkalmasak rá, taktikával, játékrendszerrel, megfelelő mentalitással sok mindent tudunk pótolni. Hisznek bennem a labdarúgók, mert nem kérek olyat, amit ne tudnának megcsinálni, viszont amit kérek, annak végrehajtását nagyon keményen megkövetelem. Adok és kapok. Az öltözőt szét lehet dobálni tortával, meccs előtt is lehet csevegni a telefonon, csak éppen ne csörögjön. Viszont a pályán, edzéseken fegyelem van, ott nincs apelláta.

Edzés. Dárdai fegyelmezettségre neveli tanítványait
Fotó: Ilyés Szabolcs

– A mostani keretet és lehetőségeket illetően eredményesség szempontjából szemmel láthatóan csúcsra járatta a Herthát. Van az a pénz és csábító ajánlat, amely egy anyagilag tehetősebb csapat kispadjára repíti?

– Igen, voltak komoly megkereséseim Németországból és külföldről is. De én nagyon jól érzem magam a Herthánál, 2,5 kilométerre lakom az edzőközponttól, azt csinálhatom, amit nagyon szeretek, és mindennap rengeteget tanulok. Nagyon szeretek itt dolgozni.

– Ha klubot nem is, de országot sem mondhatunk?

– Nem, mert nincs értelme (nevet). Amikor játékosként a Bayern megkeresett és le akart igazolni, azt senki sem tudta volna meg tőlem, mások szivárogtatták ki.

– Ha összehasonlítja a magyar és német fiatal tehetségeket, akkor mit emelne ki?

– Szerintem nagyon nagy a lemaradásunk, de ebbe nem akarok belemenni. Már az iskolarendszerben nagy a különbség, a német gyerekek nyíltabbak, nem gátlásosak, elmondják a véleményüket. Ez pedig nagyon sok előnnyel jár, nemcsak a fociban, de az élet minden területén is.

– Mi a véleménye a magyar válogatott legutóbbi mérkőzését (Portugália–Magyarország 3–0) illetően? Van még esély a 2018-as világbajnokságon való részvételre?

– Kicsit hosszúak, kicsit szélesek lettünk, más játék ez, mint amit az irányításom alatt játszott a válogatott. Fájó volt a portugál vereség. Szurkolóként néztem, szóval nem akarok szakmailag beleszólni, főleg nem újságokon keresztül. Sajnos már a Feröer-szigetek elleni meccs után nagyon megcsappantak az esélyeink.

– Kit tart követendő példának, mely edzőktől tanult legtöbbet?

– Magyarországon, ha a taktikai dolgokat nézem, nagyon sokat tanultam Mezey Györgytől és Garami Józseftől. A pedagógiát pedig édesapámtól lestem el. A válogatottnál Erwin Koeman holland mentalitása fogott meg, Gellei Imre pedig szintén pedagógia szempontból tudott nekem sokat mutatni.

– Székelyföld a romániai futsalélet központi régiójának nevezhető, ön pedig előszeretettel beszél a teremlabdarúgásról, sőt a heti edzésmunka futsalozással is kezdődik a Herthánál. Miért tartja ezt ennyire fontosnak?

– A játékosoknak folyamatosan gondolkozniuk kell a pályán, gyakori döntéskényszerben vannak, szűk területet kell megnyitni, bezárni. A sebességünk nem a legjobb, ezért a gondolkodást kell felgyorsítanunk és a labdabirtoklás minőségén javítanunk. Ebben sokat segít a futsal.

Interjú után közös képet készíthettünk
Fotó: Ilyés Szabolcs

– Pár éve létezik a székely válogatott is. Mennyire van képben a kék-aranysárga csapatot illetően?

– Nem vagyok. De most, hogy mondtad, utánanézek, és legalább az eredményeket követni fogom.

– A székely válogatott edzőjével, Jakab Zoltánnal beszélgetve elhangzott, hogy önt és édesapját is szívesen vendégül látnák, illetve legalább egy mérkőzésre meghívnák a kispadra.

– Ezt akkor még megbeszéljük. (nevet)