Ebben a szakaszban 43, az első fordulóból továbbjutó csapat mellé további 21 együttes csatlakozik – ezek többsége harmadosztályos gárda, de találunk már a 2. Ligában szereplő klubokat is.
A szakszövetség honlapján egyelőre 30 párharcot tettek közzé, de összesen 32 mérkőzésre kerül sor, két találkozó sorsa ugyanis még a fegyelmi és az etikai bizottság döntésére vár.
A második fordulóban több ismert csapat is pályára lép, köztük nyolc olyan együttes, amely az új szezonban a másodosztályban indul: a Chindia Târgoviște, az Újszentesi SK, az AFC Câmpulung Muscel, a Besztercei Gloria, a Szatmárnémeti Olimpia, a Bukaresti Dinamo SK, a CS Tunari és a Bákói FC.
Kérdéses ugyanakkor az FCU Craiova sorsa, amelynek csapatát a Vulturii Fărcășești otthonába sorsolták. A craiovaiak viszont jelenleg nem tagjai egyik bajnokságnak sem, és ha nem jelennek meg a kupameccsen, a klubot kizárják az FRF versenyrendszeréből – így a 3. Ligában való részvétel sem lesz opció számukra.
A második forduló mérkőzéseit augusztus 5-7. között játsszák. A továbbjutó sorsa egyetlen meccsen dőlt el.
Ami a székelyföldi klubokat illeti, a Gyergyószentmiklósi VSK már az első körben pályára lépett, kiütötte a Kézdivásárhelyi SE-t. A második körben ők a Székelyudvarhelyi FC-t kapták ellenfélként. Az SZFC kiemelt volt az első fordulóban.
A Hargita megyei párharcot augusztus 7-én, csütörtökön 17 óra 30 perctől rendezik, a Gyergyói VSK lesz a házigazda.
A Román Kupa második körében párosításai, időpontjai ezen a linken érhetők el.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!