A részvétel feltételeiről az EOC végrehajtó bizottsága a horvátországi Splitben döntött. Az orosz sportolók az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC), a fehéroroszok pedig a Fehérorosz Olimpiai Bizottság (BOC) megnevezéssel szerepelnek. Felszerelésükön kizárólag a megfelelő nemzeti olimpiai bizottság emblémája jelenhet meg. Az érmek átadásakor pedig a párizsi olimpia semleges himnuszát használják.
A döntés ellen tiltakozott az orosz sportminiszter, Mihail Degtyarjov, aki diszkriminatívnak tartja a feltételeket, és közölte, hogy jogi lépéseket készítenek elő.
Az orosz fél szerint a szabályozás ellentétes a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlásaival, amelyek szerint a fiatal sportolók korlátozások nélkül térhetnének vissza a nemzetközi versenyekre.
Mihai Covaliu, a Román Olimpiai és Sportbizottság elnöke, egyben az EOC végrehajtó bizottságának tagja hangsúlyozta, hogy a szervezők feladata a magas színvonalú lebonyolítás biztosítása. Kiemelte, hogy a fesztiválnak a sportteljesítmény mellett az olimpiai értékek, a tisztelet és a fair play közvetítéséről is szólnia kell.
A brassói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált 2027. február 14. és 21. között rendezik.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!