Győzelemmel kezdte, súlyos vereséggel fejezte be a B6-os csoport küzdelmeit Constantin Olariu együttese. A Kazahsztán elleni 6–1-es sikert Máltával szemben 1–1-es döntetlen követte, a csoportelsőségről döntött hétfői találkozón pedig Csehország 6–1-re múlta felül a korosztályos trikolórokat.
A zárómérkőzést alapjaiban befolyásolta Sara Borțea kilencedik percben kapott piros lapja. A csehek kétgólos előnyét Maria Olah a 40. percben még megfelezte, a szünet előtt azonban újabb két találat érkezett, a második félidőben pedig tovább nőtt a különbség.
Fülöp gólpasszt is jegyzett, Nombot mindhárom meccsen játszott
Az FK Csíkszereda három meghívott labdarúgója közül Fülöp Boglárka összesen 160 percet töltött a pályán. Kazahsztán ellen végigjátszotta a találkozót, Csehországgal szemben szintén kezdett, és a 70. percben cserélték le, a máltaiak ellen pedig nem állt be. Az UEFA statisztikája egy gólpasszt is rögzített a neve mellett.
Nombot Annabelle mindhárom mérkőzésen szerepelt, összesen száz percet kapott. A kazahok ellen a második játékrész derekán szállt be, Máltával szemben kezdőként egy félidőt játszott, a csehek ellen pedig a 62. percben küldték pályára. A csíkszeredai klub kapusa, Heim Sára ezúttal nem kapott játéklehetőséget.
Románia egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, 8–8-as gólkülönbséggel végzett a második helyen. Csehország kilenc ponttal megnyerte a csoportot, Málta ugyancsak négy ponttal harmadik, Kazahsztán pont nélkül negyedik lett.
Az A-ligába a csoportgyőztesek mellett a legjobb második is feljut, így a román együttesnek meg kell várnia a novemberben záruló további csoportok eredményeit; a 2027-es magyarországi Eb részvételi jogáért tavasszal már az A divízióban lehet harcolni.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!