HIRDETÉS

Bernd Storck: „nem barátkozni jöttem ide”

A német szakember rendkívül magabiztosan várja a közös munkát a játékosokkal
Fotó: Miska Brigitta

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK csütörtökön délután sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bemutatta a klub új vezetőedzőjét, Bernd Storckot. A német szakember nagyon magabiztos, úgy gondolja ő a megfelelő ember a csapat élére.

Elsősorban a Sepsi OSK klubelnöke, Diószegi László köszöntötte és mutatta be az új trénert. „Teljes mértékben pozitívan reagált az elvárásainkra, valamint az elképzelései megegyeznek a klub filozófiájával. Nehéz helyzetben vagyunk, azonban egy dolgot tudunk biztosra:

mindent megteszünk annak érdekében, hogy Bernd Storck segítségével kimásszunk a gödörből”.

Az elnök kiemelte, hogy a távozott Liviu Ciobotariu személyében a csapat elveszített egy edzőt, de kapott egy barátot. „Nem szabad elfelejteni, hogy vele nyertük meg a Szuperkupát. Most pedig azon fogunk dolgozni, hogy a szurkolók ismét azt a csapatot láthassák majd a pályán, mint néhány hónappal ezelőtt” – jelentette ki Diószegi László.

HIRDETÉS
•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

Ezt követően Hadnagy Attila is köszönetét fejezte ki Liviu Ciobotariu irányába, aki remek munkát végzett a csapat élén, azonban szükség volt a váltásra. „Nehéz helyzetben van az együttes, rossz látni ezt. Ciobotariu vezetésével az európai kupaporondon is szép focit játszottunk, mindent köszönünk neki.

Azonban az utóbbi időben a bajnokságban nem jöttek már az eredmények, így váltani kellett.

Sok sikert kívánok az új edzőnknek, bízunk benne, hogy az ő irányításával ismét felfelé fog menni vele a szeretett klubunk” – mondta a klub sportigazgatója.

Kapcsolódó

A német szakembernek már első látásra nagyon megtetszett a Sepsi OSK stadionja, valamint nagyon derűlátó, ami a közeljövőt illeti.

„Gyönyörű a stadion, valamint úgy tudom az egész bajnokságban itt van az egyik legjobb gyepszőnyeg. Rengeteg szurkolója van a csapatnak, akikre számítok a következő meccseken, ők lesznek a mi tizenkettedik emberünk, kiváló atmoszférát teremtenek majd” – fogalmazott Bernd Storck.

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

A magyarok korábbi szövetségi kapitánya ezt követően elárulta, mi volt az elsődleges ok, ami a csapathoz vonzotta.

„Nagyon jó játékosok alkotják a keretet, ezt már nagyon jól tudom. Vannak köztük fiatalok, tapasztaltak, de legtöbbükben hatalmas a potenciál, ráadásul vannak olyan labdarúgók is, akiket már ismerek például a magyar válogatottból.

Elsődleges célunk az lesz, hogy látványos focit produkáljunk és boldoggá tegyük a szurkolókat. Elvárás, hogy a játékosok magabiztosak legyenek, ne féljenek attól, ha birtokolják a labdát, vagy ne tartsanak az aktuális ellenféltől”

– vázolta fel röviden a terveit.

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

A tapasztalt szakember nagyon magabiztos, felkészültnek érzi magát és úgy gondolja, hogy ő a megfelelő ember a csapat élére.

„Az utóbbi időben több időt töltöttem a családommal, most viszont úgy éreztem, hogy új kihívásra van szükségem. Nagyon motivált vagyok, rengeteg ötletem van, hogy mivel érhetjük el azt, hogy a Sepsi OSK ismét úgy futballozzon, ahogy azt a legtöbben elvárják.

A legkevésbé sem félek a jelenlegi helyzettől, tudom, hogy megtaláljuk a megoldást. Felmérjük, hogy milyen szinten vannak a játékosok és az alapján eldöntjük, hogy lesz-e szükség igazolásokra. Szeretném átformálni az egész csapatot, megtalálni a legoptimálisabb taktikát.

Nem vagyok barátságos a játékosokkal, kölcsönös tiszteletet akarok. Azért jöttem ide, hogy a csapatból kihozzam a legtöbbet, nem azért, hogy barátkozzak. Kévés időnk van, hogy felkészüljünk a következő összecsapásra, ennek az időszaknak minden percét ki is használjuk” – zárta nyilatkozatát Bernd Storck.

A német szakvezetőnek nem lesz egyszerű feladata felrázni a háromszéki gárdát, amely lecsúszott a 10. helyre a bajnoki tabellán, és öt pontos távolságra került a felsőházi rájátszást érő helyektől, de mindössze egy egységnyire van a kiesőzónától.

Bernd Storck hazai közönség előtt mutatkozik be a Sepsi OSK kispadján, december 4-én, hétfőn 20 órától a Bukaresti Dinamót fogadják a Szuperliga 18. fordulójában.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

`
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Csütörtökön és pénteken lehet jegyet venni az FK–Dinamo meccsre

Az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga első fordulójában a Dinamót fogadja, a hétfő esti meccsre csütörtökön 15 órától indítják a jegyárusítást. A klub közlése szerint jegyvásárlásra kizárólag két délután áll rendelkezésre a stadion pénztáránál.

Mérföldekkel a többiek előtt: az FCSB uralja a Szuperliga piaci rangsorát

Több mint 51 millió euróra értékelt keret, új igazolások és változatlan célok: címvédés, kupagyőzelem és menetelés a Bajnokok Ligájában. A labdarúgó Szuperliga rajtja előtt a bajnoki cím legfőbb várományosa idén is egyértelműen az FCSB.

Az élvonal helyett a harmadosztályban folytatja Fülöp Loránd

A labdarúgó Szuperligában újonc FK Csíkszeredától a nyári szünetben távozó Fülöp Loránd nagy meglepetésre egy harmadosztályú csapathoz, a bukovinai Șoimii Gura Humorului-hoz igazolt.

Edzőtábor után, Szuperliga előtt: így áll az FK Csíkszereda

Lezárult az FK Csíkszereda ausztriai edzőtábora, a csapat vezetőedzője szerint hasznos felkészülési időszakon van túl az újonc szuperligás együttes. Ilyés Róbert bizakodó a Dinamo elleni történelmi szezonnyitó előtt.

Leáll a bérletárusítás, a Dinamo elleni nyitányra készül az FK Csíkszereda

Ideiglenesen felfüggeszti a szezonbérletek árusítását az FK Csíkszereda. A klub az első mérkőzésére való előkészületekre hivatkozva szünetelteti az értékesítést, amely jövő keddtől folytatódik.

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

Egyedi rekordot állított fel a Sepsi OSK volt alapembere

A bajnoki címvédő FCSB diadalával indult a 2025–2026-os hazai labdarúgószezon, a Szuperkupa-mérkőzésen legyőzte a kupagyőztes Kolozsvári CFR-t. A fővárosiaktól Marius Ștefănescu, a Sepsi OSK volt játékosa sorozatban negyedszer hódította el a trófeát.

A bajnoké lett a szezon első trófeája (videóval)

A címvédő FCSB sikerével indul a 2025–26-os labdarúgószezon, a szombat esti Szuperkupadöntőben bombagólokkal győzte le a Román Kupa-győztes Kolozsvári CFR-t.

Ki szerzi meg a szezon első trófeáját?

Óriási érdeklődés kíséri a román Szuperkupa-döntőt, amelyen az elmúlt szezon két meghatározó csapata, a bajnok FCSB és a kupagyőztes Kolozsvári CFR csap össze szombaton este 8 órától a bukaresti Steaua Stadionban.

Nem bírt a Szuperliga újoncával a Sepsi OSK

Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!