A vendégek pár nagy gólszerzési lehetőséget kihagytak, míg a Sepsi részéről Neskovics eltalálta a kapufát. A meccs végén nem volt elégedett játékosai teljesítményével a háromszékiek vezetőedzője, Bernd Storck kiemelte, hogy ellenfelük sok lehetőséget teremtett Niczuly kapuja előtt, és akár döntetlennel is zárulhatott volna a meccs.
„Nem vagyok elégedett a játékunkkal. Nehéz mérkőzés volt. Mi irányítottuk, de nem voltak nagyon tiszta gólszerzési lehetőségeink. Elszalasztottuk, hogy megszerezzük a megnyugtató második találatot, és amikor ez történik, akkor az ellenfélnek adsz önbizalmat.
A játékosok mindent beleadtak, de lehetett volna jobb is. Ez volt az első meccs a nyári szünet után, tudtuk, hogy nehéz lesz. Jó bajnoki szezon előtt állunk” – mondta Storck a találkozót közvetítő tévétársaságoknak.
Tony da Silva, a Jászvásári Poli vezetőedzője a nagy meleg miatt panaszkodott, hiszen amikor a mérkőzést rendezték, Sepsiszentgyörgyön 35 Celsius-fok felett volt a hőmérséklet, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pedig riasztást adott ki a kánikula miatt.
„Én vállalom a felelősséget. Egy jól felkészített csapatot láttam a pályán, nem könnyű egy ilyen ellenféllel játszani. Embertelen volt a hőség, a bajnokság érdekében remélem, hogy az LPF (a bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgóliga – szerk. megj.) gondoskodik a játékosokról. 40 Celsius-fok volt, én a pálya szélén szinte meghaltam a hőségtől. Ez van, megyünk tovább. Az újonnan érkezőknek még be kell illeszkedniük. Tavaly a játékosaim tökösek voltak, és megmentettek minket. Idén is ezt várom tőlük, komoly céljaink vannak és reméljük, hogy sikerülni fog elérni azokat” – összegzett Tony da Silva a tévéknek.
Megsérült a fővárosiak elsőszámú hálóőre, így gyors megoldást kellett találniuk. A háromszékiektől januárban elköszönt, most új szerződést kapott a hálóőr.
Bajnokot avatnak hétvégén a romániai jégkorongbajnokságban. A Sepsi Arénában zajló négyes döntőben a Csíkszeredai Sportklub, a Gyergyói Hoki Klub, a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua küzd a trófeáért. A Székely Sport a főszereplőket kérdezte.
Tűz ütött ki Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcában. A helyszínre érkezett tűzoltók nem tudták megmenteni a lakóházat.
Előrelépés történt az aranyosgyéresi légi támaszpont fejlesztésének ügyében: több cég jelentkezett a román védelmi minisztérium által kiírt, csaknem félmilliárd lejes költségvetéssel bíró korszerűsítési licitre.
Rossz év volt 2024 az elektromos autók számára, de a hibridek nagyon jól zártak, és a közeljövő is szépen csenghet főleg a teljesen hibrid, részben pedig a konnektoros kategóriának.
Crin Antonescu nem szereti a magyarokat. Crin Antonescu szereti a magyarokat. Crin Antonescu mindenkit (nem) szeret. De ki is az a Crin Antonescu? S mi is az a reálpolitikai szeretet?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!