A háromszéki gárda hiába vezetett a craiovai találkozó szünetében, a házigazdák a pihenő után gyorsan fordítottak, és bár az egyenlítés még összejött a Sepsi OSK-nak, a hajrában az Universitatea újra betalált, így 3–2-es vereség lett a vége.
A sepsiszentgyörgyi klub elszalasztotta az esélyét, hogy megszerezze a negyedik helyet, így a rájátszásban három győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel az ötödik helyen zárta a bajnokságot.
„Számunkra különbség van a negyedik és az ötödik hely között. Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk a rájátszásban, és minden meccset tisztességesen játszottunk le. Az ötödik hellyel elégedettek vagyunk, megérdemeljük. Talán több szerencsével egy pozícióval előrébb végezhettünk volna” – nyilatkozta a mérkőzés végén a Digi Sport kamerája előtt Adnan Aganovic.
A Sepsi OSK tapasztalt középpályása aztán a távozásáról beszélt, miután Bernd Storck vezetőedző irányítása alatt elveszítette helyét a kezdőcsapatban, és az utóbbi időben kevés játéklehetőséget kapott.
Ambiciózus játékos vagyok, újra a rájátszásban akarok szerepelni. Egy percig sem gondolkodtam azon, hogy hova megyek, csak a Sepsire koncentráltam” – jegyezte meg a 36 éves horvát légiós.
A sepsiszentgyörgyiek egyik legértékesebb játékosa, a Craiova elleni meccsen vezető gólt szerző Marius Ștefănescu elmondta, ők irányították a játékot az első félidőben, de a második elején, az első öt percben az „öltözőben maradtak”, és nagyban ez okozta a vereségüket.
Újságírói kérdésre válaszolva a Sepsi OSK szélsője közölte, egyelőre nem tudja, hogy marad vagy sem a csapatnál a következő szezonban.
Nem beszéltem még senkivel sem a Rapidtól, sem az FCSB-től. Minden külföldről érkező ajánlatnak elsőbbsége van” – fogalmazott Ștefănescu a Digi Sportnak.
Bernd Storck vezetőedző elégedetten nyilatkozott az együttes meneteléséről, mint mondta, elérték az első számú célkitűzésüket, és a rájátszásban is megfelelően teljesítettek.
– mutatott rá a Digi Sportnak.
A német szakvezető ezt követően a jövőjéről is beszélt, elmondása szerint ő maga és a klub is azt szeretné, hogy maradjon a csapat élén, de még egyezségre kell jutniuk a vezetőséggel. „Meglátjuk, hogy a következő szezonban is maradok-e a Sepsinél. Jövő héten tárgyalok a klub vezetőivel és egyeztetünk.
– árulta el Bernd Storck.
2024. 05. 18. 21:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 3-2 |
2024. 05. 18. 21:00 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Konstancai Farul Farul | 5-1 |
2024. 05. 19. 21:00 | Bukaresti Rapid Rapid | FCSB FCSB | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 10 | 5 | 2 | 3 | 12-11 | 49 |
2 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 10 | 6 | 1 | 3 | 19-14 | 46 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 10 | 6 | 1 | 3 | 18-14 | 44 |
4 | Konstancai Farul Farul | 10 | 4 | 2 | 4 | 19-20 | 36 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 10 | 3 | 3 | 4 | 17-17 | 34 |
6 | Bukaresti Rapid Rapid | 10 | 1 | 1 | 8 | 13-22 | 32 |
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!