Az első félidőben uraltuk ugyan a középpályát az örmények ellen, de sok helyzetet nem igazán tudtunk kialakítani. Szerencsére egy jól játszó Szoboszlai és egy kiválóan fejelő Varga Barnabás elég volt a gól megszerzéséhez, és mint később kiderült – a győzelemhez.
Ami azonban a második félidőben történt, az maga volt a szenvedés. Ötlettelen játék, hibák sorozata. A meccs után a játékosok is elmondták, hogy nem lehet belekényelmesedni a mérkőzésbe.
Márpedig ők ezt tették, s ez ellen Marco Rossi sem tudott ellenszert. Szétesett a középpálya, nem szereztünk labdákat, nem működött a letámadás, behúzódtunk a kapu elé, magunkra húztuk az ellenfelet és próbáltuk – rossz felfogásban – ölni az időt.
Szerencsére az ellenfél sem állt világsztárokból, látszott a világranglistás helyezésük (legalább 70 hellyel mögöttünk állnak, ez különben a pályán egyáltalán nem vevődött észre).
És hogy mennyire nincs merítési lehetősége Marco Rossinak, látható volt a pályára lépő cseréknél is. A beállt, magyar bajnokságban „pallérozódó” játékosok egyrészt fogatlanok voltak, azaz egyáltalán „nem haraptak”, másrészt fogalmatlanok is voltak. Tóth nagy helyzetet puskázott el, majd szinte gólpasszt adott az ellenfélnek. Nagy Zsolt a ráadáspercekben ahelyett, hogy megtartotta volna a labdát, majdnem kilőtte azt a stadionból. Ezt követően a lefújás előtti másodpercekben eltáncolt a csatár mellől, s így csupán a szerencsének, valamint az ellenfél bénaságának köszönhetjük, hogy három ponttal távoztunk Jerevánból. Vitális láthatatlan volt, így csak Lukács Dánielt lehet dicsérni.
Az eredmények tükrében sokan már örömmámorban úsztak. Ez részben jogos, mert az utóbbi negyven év világbajnoki selejtezőcsoportjaiban rendre a negyedik, ritkábban a harmadik helyen végeztünk, és hát a második helyet meg kell becsülni – ameddig megvan. Ugyanis az egyáltalán nincs meg.
Mert miután tegnap este még az M4 stúdiójában is mindenki előre ivott a medve bőrére – vagyis hogy a Puskás Arénába az írek úgyis kirándulni mennek majd, mi pedig örömfocit játszhatunk a kelták ellen –, éjjel, az írek győzelme után már indult a számolgatás. Hogy márpedig még elsők is lehetünk, ha az íreket megverjük, a portugálok pedig hazai pályán vereséget szenvednek. Kénytelen vagyok idézni az egyik kommentelőt: a luzitánok az örmények ellen akkor is nyernek, ha a kezdő tizenegyet a lelátóról verbuválják össze.
Szerintem teljesen fölösleges az ibériai meccsel foglalkozni akkor, amikor még a második helyünk sem biztos. Nem marad más hátra, mint vasárnap délután győzelemre játszani egy technikailag kevésbé képzett, ám verekedős focit játszó, durva szabálytalanságoktól sem visszariadó, provokáló ír csapat ellen.
És ha netán az írek előtt végeznénk a csoportban, akkor sincs miért ünnepelnünk. Mert egyrészt csak a kötelezőt hoztuk – a nálunk gyengébben rangsorolt ellenfeleket magunk mögött tartottuk –, másrészt a neheze csak ezt követően kezdődik. A pótselejtezős hely egyáltalán nem jelent vb-kvalifikációt.
Emlékezhetünk egy jó néhány évvel ezelőtti finnek elleni gólra: az utolsó pillanatokban a finn kapuba pattanó labda olyan pótselejtezőt jelentett, amelyen a jugoszlávoktól két meccsen 12 gólt kaptunk. Valószínű, erre a drámára most nem kerül majd sor, de azért érdemes tudni, hogy márciusban olyan ellenfelekbe is ütközhetünk, mint a cseh, a török vagy az olasz. Szóval csak nyugtával dicsérjük a napot, meg persze a világbajnoki selejtezőmérkőzéseket is.
Mindenesetre a gyenge játék ellenére a három pontért jár a Szép volt, fiúk! rigmus, elvégre a cél szentesíti az eszközt. Vasárnap pedig hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
Méltó ünnepi hangulatban, immár ötödik alkalommal rendezték meg a csíkszeredai Év Sportolója Gálát szerdán délután. A ünnepségnek otthont adó Csíki Mozi nézőtere zsúfolásig megtelt a helyi sportélet jeles képviselőivel és az őket ünneplő közönséggel.
Az átlagnézőszámokat tekintve az előkelő harmadik helyen áll a Marosvásárhelyi ASA, amelynek mérkőzéseire többen látogatnak ki, mint a Sepsi OSK találkozóira a labdarúgó 2. Ligában.
Keresési akció zajlik Kovászna megye területén, miután egy személy március 4-én arról értesítette a hatóságokat, hogy egy ismeretlen férfit látott a Olt folyó partján, Sepsibükszád térségében.
Egy „mini nyugdíjjal” indult Balin, dán repülőjegy-lemondással folytatódott, és végül Ausztráliában kapott új irányt a sepsiszentgyörgyi fiatal házaspár története.
Már csak elvétve találunk olyan töltőállomásokat, ahol a benzin ára is ne haladná meg a literenkénti 8 lejes lélektani határt.
Az akadémiai falakon túli kitekintésre készülő kolozsvári társadalomtudományi folyóirat bemutatóján jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!