Massimo Pedrazzini szövetségi kapitány meghívót küldött Geréd Erikának, Antal Anitának és Vlădulescu Anának is, így a székelyföldi klub ismét több játékossal képviselteti magát a nemzeti együttesben.
A válogatott kiváló formában várja a folytatást: az első két mérkőzését egyaránt megnyerte a selejtezősorozatban, Moldovát hazai pályán 1–0-ra, Ciprust pedig idegenben 4–0-ra győzte le.
A következő időszakban ismét sűrű program vár a csapatra: április 14-én Moldovában lép pályára, majd négy nappal később, április 18-án hazai környezetben fogadja Ciprust. Ez utóbbi lesz az egyetlen hazai mérkőzése a válogatottnak 2026 első felében. Júniusban újabb két idegenbeli találkozóval zárja a csoportkört.
Románia a C5-ös csoportban szerepel Ciprus és a Moldovai Köztársaság társaságában, a selejtezők csoportküzdelmei március és június között zajlanak, míg a pótselejtezőket ősszel rendezik.
A kvalifikáció a Nemzetek Ligájához hasonló rendszerben történik: az UEFA 11 biztos helyet kap a 2027-es, Brazíliában rendezendő világbajnokságra. Az A liga négy csoportgyőztese közvetlenül kijut, a fennmaradó helyekről play-off dönt, ahol további hét csapat kvalifikál, egy válogatott pedig interkontinentális pótselejtezőt játszik.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!