Győzelmi kényszerben lépett pályára a marosvásárhelyi csapat csütörtök este a Petrolul otthonában, ahol siker esetén a negyedik mérkőzésre menthette volna a párharcot.
Rosszul alakult a találkozó első negyede a VSK számára, már az első negyedben komoly hátrányba került. Ráadásul a folytatásban a hazaiak tovább növelték az előnyüket, és bár a szünet előtt a vásárhelyiek csökkentettek a különbségen, a második játékrészt is elveszítették.
Fordulás után más arcát mutatta a vendég együttes, fokozatosan dolgozta le a lemaradását, így még maradt esélye a fordításra. A végjátékban három pontra is megközelítették a ploiești-ieket, de ennél közelebb már nem tudtak férkőzni, a házigazdák pedig lezárták az összecsapást.
A Marosvásárhelyi VSK három vereséggel elveszítette a párharcot, és az alsóházi rájátszás második körében, a 13–16. helyezettek között a CSM Târgu Jiu ellen a kiesés elkerülése lesz a tét számára.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!