Hirdetés

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Egy pillanatig sem lehetett kérdés, hogy ki győz. Korábbi felvétel
Fotó: Tuchiluș Alex

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

2026. április 29., 14:20

Románia válogatottja a divízió I/A-ba való visszajutás kiharcolásának reményében utazott Kínába, a hollandok számára viszont a bennmaradás már siker lenne – a trikolórok voltak tehát az egyértelmű esélyesei a világbajnokság nyitónapján rendezett párharcnak.

Nem is született meglepetés, a mieink végig jobbak voltak. Az elejétől nyomás alatt volt a hollandiai ketrec, fölényben játszott a romániai együttes, láthatóan csak idő kérdése volt, hogy mikor születik meg a vezető találat, és az is érezhető volt, hogy csak addig lesz nehéz ez a meccs, míg bekerül a holland hálóba a játékszer.

Hirdetés

A 12. percben jött ez el, amikor Szkacskov varázsolta Császár botjára a korongot, aki biztos kézzel húzta a kapuba a játékszert.

Aztán az első emberelőnyben megismétlődött a jelenet, a 42 éves orosz ugyanúgy tette a vébéújonc Császár elé a korongot, mint az első gólnál. Ezúttal a kapus védeni tudott de a középre kipattanót Részegh már bevágta és negyedóra elteltével már kettővel ment Románia.

Ez volt az állás első harmad zárásakor is, ami teljesen reális volt az erőviszonyok alapján. Hogy a későbbiekben mi történt, azt már csak a hivatalos jegyzőkönyvekből tudjuk kikövetkeztetni, hiszen a TVR Sport élő közvetítése az első szünetben megszűnt és már nem is tért vissza. A nézők a februári téli olimpia egyes izgalmas versenyeit nézhették felvételről, ami ugyan szórakoztató lett volna, ha nem jégkorong közvetítésre vártak volna nézők.

A jegyzőkönyvek azt mutatják, hogy Románia válogatottja a továbbiakban is dominálta a mérkőzést (10:39 volt a lövések száma). A kapuban Adorján Attila hibátlanul hozta le a meccset, míg a hollandok ketrecében még ötször kötött ki a korong, így lett 7–0 a vége. Császár egy góllal és három gólpasszal, azaz négy ponttal zárta a meccset, a duplázó Részegh, valamint Péter és Szkacskov 3-3 ponttal zárt.

Jégkorong, divízió I/B világbajnokság:
Hollandia–Románia 0–7 (0–2, 0–3, 0–2),
gólszerzők: Császár Hunor (12. perc), Részegh Tamás (15., 45), Matias Haaranen (27.), Jevgenyij Szkacskov (35.), Molnár Zsombor (36.); Péter Balázs (50.)

A világbajnokság nyitómeccsén (erdélyi idő szerint reggel fél nyolckor) Észtország és Spanyolország csapott össze. Ott is teljesen egyoldalú volt a meccs, az észtek 12–2-re ütötték ki az ellenfelüket.

Spanyolország–Észtország 2–12 ( 0–6, 0–1, 2–5).
Kína–Dél-Korea 4–7 (1–1, 1–4, 2–2)


A csütörtöki program:
7. 30: Észtország – Hollandia
11.00: Dél-Korea – Spanyolország
14.30: Románia – Kína
A vébé statisztikái itt követhetők:
https://www.iihf.com/en/events/2026/wmib/schedule

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

A romániai női hokiválogatott is bemutatkozik a Nemzetek Európai Kupájában

Első alkalommal rendezik meg idén a női jégkorong-válogatottak számára kiírt Nemzetek Európai Kupáját, amelyben a romániai együttes is szerepel, ráadásul tornaházigazda lesz.

A csíki és a gyergyói női hokisok is nyertek a Három Nemzet Női Jégkorongtornán

Minkét székelyföldi csapat nyert a Gyergyószentmiklóson zajló Három Nemzet Női Jégkkorongtorna szombati játéknapján. A Sportklub szoros küzdelemben, a Fox Hockey simán verte riválisát.

Gyergyói és bolgár győzelemmel kezdődött a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Két szoros, izgalmas meccsel indult pénteken a Három Nemzet Női Jégkorongtorna. Miután Bulgária válogatottja legyőzte a török BuzAdam csapatát, a székely női hokiderbin a gyergyói lányok felülmúlták a csíkiakat.

Három nemzet négy női jégkorongcsapata találkozik Gyergyószentmiklóson

Három nemzet négy csapata találkozik szeptember 18–20. között a gyergyószentmiklósi műjégen. A nemzetközi női jégkorongtornán a házigazda Fox Hockey mellett a Csíkszeredai Sportklub, a török Buz Adam SK és Bulgária válogatottja lép jégre.

Gyergyóban maradt a jégkorong Román Kupa

Végletekig kiélezett csata, kétszeri egyenlítés, és hosszabbítás után dőlt el a jégkorong Román Kupa döntője. A Gyergyói Hoki Klub vasárnap kora este visszavette a trófeát a rivális Brassói Coronától.

A Háromszéki Ágyúsok nyerték a bronzot a Román Kupában

A Háromszéki Ágyúsok örülhettek a jégkorong Román Kupa kisdöntője után. László Arnold verhetetlen volt ezen a meccsen, a mezőnyjátékosok pedig négyszer is betaláltak a Steaua ketrecébe, így Háromszékre kerülnek a bronzérmek.

Vágott egy ötöst az Ágyúsoknak, fölényesen jutott kupadöntőbe a GYHK

Nem tudták megnehezíteni a Gyergyói Hoki Klub dolgát a Háromszéki Ágyúsok, a piros-fehérek 5–0-s győzelemmel jutottak be a jégkorong Román Kupa döntőjébe, ahol vasárnap délután a Brassói Coronával csapnak össze.

A Ferencváros nyerte a jégkorong Szuperkupát

A címvédő FTC-Telekom csütörtökön este 3–2-re legyőzte a magyar bajnok Budapest Jégkorong Akadémia HC-t a jégkorong Szuperkupáért rendezett mérkőzésen a Tüskecsarnokban.

Elérhetők a jegyek a jégkorong Román Kupa négyes döntőjére

Hétvégén Gyergyóremetén rendezik a jégkorong Román Kupa négyes döntőjét. A sportági szövetség kedden délután közölte, hogy elindult az internetes jegyértékesítés.

Az olimpiai ezüstérmes ellen indítja a hokivébét a magyar válogatott

Elkészítették a májusi, németországi jégkorong-világbajnokság menetrendjét a szervezők. Majoross Gergely együttese sorozatban harmadszor szerepel az elit mezőnyben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!