Hirdetés

Szekszárd túl erősnek bizonyult a Szabó Kati sportcsarnokban

A hazai szurkolók becsülettel tolták előre kedvenceiket. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC nem tudta megállítani a lendületes Szekszárdot, a magyar csapat végig kézben tartotta a mérkőzést, és magabiztos győzelmet aratott szerdán este Sepsiszentgyörgyön a női kosárlabda Európa Kupa második fordulójában.

2025. október 15., 21:37

Szekszárd együttese az előző szezonban bejutott a női NBI felsőházi rájátszásába, a negyeddöntőben viszont búcsúra kényszerült, az UNI Győr nyerte a mindent eldöntő harmadik meccset. A Magyar Kupában is a legjobb nyolc között végzett, amikor az NKA Pécs ellen maradt alul. Az idei bajnokságot viszont jól kezdte Szekszárd csapata, négyből négy győzelemmel az élmezőnyben található.

Az Európa Kupa selejtezőjében kettős győzelemmel búcsúztatta a cseh Brandys nad Labem csapatát, majd a csoportkört is sikerrel kezdte, miután öt ponttal nyert az olasz San Giovanni ellen.

Hirdetés

A romániai bajnok és kupagyőztes Sepsi-SIC az előző szezon április végi lezárása után közel öt hónappal játszott ismét tétmeccset, az Euroliga selejtezőjében nem tudta felvenni a versenyt a Galatasaray-jal, és kettős vereséggel búcsúzott. Az Európa Kupa csoportkörét sem kezdte jól a háromszéki gárda, hiszen a belga Mechelen vendégeként súlyos vereséget szenvedett. A hazai bajnokságot viszont már győzelemmel kezdte, miután hazai pályán legyőzte a Municipal Târgoviștét.

A bajnoki címvédő és kupagyőztes elveszítette első két meccsét az Eurokupa csoportkörében. Korábbi felvétel •  Fotó: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

A bajnoki címvédő és kupagyőztes elveszítette első két meccsét az Eurokupa csoportkörében. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Visszatérve a Szekszárd elleni meccsre, az elején egymás kosaraira válaszoltak a felek, az első játékrészt egy pont előnnyel zárták a vendégek. A második elején egy pillanatra sikerült fordítani a hazaiaknak, ám a Szekszárd ismét magához ragadta a kezdeményezést, és a szünetre hat pont előnnyel mehetett pihenni (23:29).

Innen már nem tudott visszakapaszkodni a zöld-fehér együttes, a szekszárdi lányok diktálták az iramot, és megtartották előnyük a harmadik negyedben, a 36:46-nál fordultak rá az utolsó játékrészre.

Ebben a tíz percben tovább nyílt az olló, Szekszárd vezetett 19-cel is, végül 14-gyel, 63:49-re nyert a Szabó Kati sportcsarnokban.

Folytatás vasárnap 19 órakor Aradon a bajnokságban, míg jövő szerdán ugyancsak 19 órakor az olasz San Giovanni vendége lesz a Sepsi-SIC.

Női kosárlabda Európa Kupa, D csoport, 2. forduló
Sepsi-SIC–TARR KSC Szekszárd 49:63 (12:13, 11:16, 13:17, 13:17)
Sepsi-SIC: Gereben 8, Davis 10, Holló, Mikes, Armanu, Haranguș, Cătinean, Potter 16, Ghiță, Szabó 4, Diop 3, Mérész 8.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

Huszonnyolc év után jutott ki a világbajnokságra a magyar női kosárlabda-válogatott

A magyar női kosárlabda-válogatott 89–74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét a tornán.

Eb- és vb-álmok kapujában: a válogatottakban bizonyíthatnak a Sepsi-SIC kosarasai

A Sepsi-SIC két rendkívül magabiztos győzelemmel lépett túl a Temesvári Poli együttesén a női kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében, a válogatott szünetben pedig négy játékosa is nemzetközi porondon bizonyíthat.

Első győzelmére hajt a világbajnoki selejtezősorozatban a román kosárválogatott

Két világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik a következő napokban Portugália ellen a román férfi kosárlabda-válogatott, amely az első győzelmét célozza a csoportban.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Öldöklő küzdelemben győztek Brassóban a marosvásárhelyi kosarasok

Kétszeri hosszabbítás után értékes győzelmet aratott a Brassói Corona otthonában a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 14. fordulójában.

Az Euroliga győzelemtől a kincses városig

Indítunk rögtön egy időutazással, repüljünk vissza az időben egy szűk három évtizedet...

Vereséggel búcsúzott az Európa Kupától a Sepsi-SIC

Lejátszotta utolsó csoportmeccsét a női kosárlabda Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este az olasz GEAS Basketet fogadta. A háromszéki csapat szeretett volna szépen zárni, ám nem sikerült meglepnie a továbbjutásért küzdő ellenfelét.

Három különböző válogatottba is meghívót kaptak a Sepsi-SIC játékosai

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hat kosarasa is hazája színeiben szerepel a válogatott szünetben. A klub így egyszerre három nemzeti csapatban is képviselteti magát: a román, a magyar és a kanadai együttesben.

Felrúgta a papírformát: először győzött az Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC

Bravúros idegenbeli teljesítménnyel szerezte meg első sikerét a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Zoran Mikes együttese a favoritnak számító Szekszárd otthonában diadalmaskodott, méghozzá magabiztos, fegyelmezett játékkal.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!