A fennmaradó kilenc együttest földrajzi szempontok alapján két csoportra osztották, az pedig már eldőlt, hogy a francia Villeneuve d’Ascq-LM, a spanyol Spar Girona és az olasz Virtus Segafredo Bologna egymás ellen játszik.
A másik ágon a Sepsi-SIC, a török Botas Spor Kulübü, a magyar DVTK Hun-Therm Miskolc, a görög Olimpiakosz SFP, az izraeli Elizur Landco Ramla és a szerb KKZ Crvena Zvezda július 15-én ismeri meg az ellenfelét, ugyanis akkor rendezik a sorsolást Münchenben.
A főtáblán helyet kapott az áprilisi, isztambuli négyes döntőben a magyar klubkosárlabda legnagyobb sikerét arató Sopron, valamint az EL-ben az előző szezonban nyeretlenül debütált Szekszárd is.
A selejtezőtornákat október 11–13. között, míg az Euroliga első fordulóját október 26-án rendezik. A rájátszás 2023. március 14-én rajtol, a négyes döntő pedig április 14–16. között lesz.
Pragmatikus játékkal, kihasználva ellenfele nagy megingásait az FK Csíkszereda szép győzelmet aratott a Nagyszebeni Hermannstadt FC otthonában a labdarúgó élvonal tizenharmadik fordulójának hétfői meccsén.
Különleges eseménynek adott otthont hétfőn a marosvásárhelyi Kultúrpalota: itt tartották a legendás labdarúgó és edző, Bölöni László életét, valamint pályafutását feldolgozó dokumentumfilm díszbemutatóját.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!