A keddi esti összecsapáson a vásárhelyiek kiválóan kezdtek, hatékonyan fejezték be a támadásaikat, így az első negyedben 12 pontos előnyt dolgoztak ki. Ezután továbbra is a VSK irányított, a második játékrészben döntetlen volt az állás, így ez a különbség megmaradt a nagyszünetre is (54–42).
A fordulás után viszont a Corona fokozatosan dolgozta le a hátrányát, sőt rövid időre fordított is, de a vendégek gyorsan reagáltak és a harmadik negyed végére visszavették a vezetést (76–71). Az utolsó játékrészben is szorosan alakult az eredmény, felváltva vezettek a felek, de nem tudtak dőlőre jutni, így hosszabbítás következett. A ráadás első öt perce sem hozott döntést, a másodikban azonban a marosvásárhelyiek higgadtabbak maradtak és a kulcspillanatokban pontosabbak voltak, így végül 120–117-re nyertek és értékes győzelmet ünnepeltek.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!