Hirdetés

Nem bírt spanyol ellenfelével a sepsiszentgyörgyi kosárcsapat

Későre indult be a gépezet, kikapott a Sepsi-SIC. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Hazai pályán szenvedett vereséget szerdán este a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Pamesa Valencia ellen a női kosárlabda Euroliga 11. fordulójában. Zoran Mikes lányai teljesítménye negyedről-negyedre javult, de végül 10 ponttal maradtak alul.

2024. január 10., 21:35

Nehezen indult be a szentgyörgyi gépezet, az első tíz percben mindössze 10 egységet dobtak a zöld-fehérek, míg a spanyol ellenfelük 21-et, ezzel pedig akkora előnyt tudtak kidolgozni, ami elég volt az összecsapás végéig. A második negyedben sem tudott sokkal hatékonyabb játékot mutatni a hazai gárda, kettővel dobtak többet, mint az első játékrészben (22–41).

Félidőhöz érkezve a Valencia majdnem kétszer annyi egységet szerzett, mint a Sepsi-SIC, így magabiztosan várhatták a folytatást.

Hirdetés

A harmadik negyedben jelentős javulást mutatott be Zoran Mikes együttese, habár a dobott pontokban ez alig mutatkozott meg (15), ezúttal ellenfelüket is kevésbé engedték érvényesülni (18).

•  Fotó: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Az utolsó tíz percben remekelt a sepsiszentgyörgyi klub, 24 egységig meg sem álltak, ezzel pedig jelentős hátrányt dolgoztak le, de ez is csak a szépítésre volt elegendő, ugyanis végül 61–71-es vereséget szenvedtek el. A meccset követően a hatodik helyen állnak a nyolc fős tabellán, azonban a mögöttük elhelyezkedő Lyon és Lublin eggyel kevesebb találkozót játszott.

A Sepsi-SIC legközelebb január 18-án lép pályára az Euroligában, a DVTK otthonában.

Női kosárlabda Euroliga, A csoport, 11. forduló:
Sepsi-SIC–Pamesa Valencia Club 61–71 (10–21, 12–20, 15–18, 24–12).
A hazaiak pontszerzői: Green 13, Jankovic 12, Pasic 8, Nyström 8, Gereben 8, Range 4, Hristova 2, Armanu 2, Cătinean.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

Huszonnyolc év után jutott ki a világbajnokságra a magyar női kosárlabda-válogatott

A magyar női kosárlabda-válogatott 89–74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét a tornán.

Eb- és vb-álmok kapujában: a válogatottakban bizonyíthatnak a Sepsi-SIC kosarasai

A Sepsi-SIC két rendkívül magabiztos győzelemmel lépett túl a Temesvári Poli együttesén a női kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében, a válogatott szünetben pedig négy játékosa is nemzetközi porondon bizonyíthat.

Első győzelmére hajt a világbajnoki selejtezősorozatban a román kosárválogatott

Két világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik a következő napokban Portugália ellen a román férfi kosárlabda-válogatott, amely az első győzelmét célozza a csoportban.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Öldöklő küzdelemben győztek Brassóban a marosvásárhelyi kosarasok

Kétszeri hosszabbítás után értékes győzelmet aratott a Brassói Corona otthonában a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 14. fordulójában.

Az Euroliga győzelemtől a kincses városig

Indítunk rögtön egy időutazással, repüljünk vissza az időben egy szűk három évtizedet...

Vereséggel búcsúzott az Európa Kupától a Sepsi-SIC

Lejátszotta utolsó csoportmeccsét a női kosárlabda Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este az olasz GEAS Basketet fogadta. A háromszéki csapat szeretett volna szépen zárni, ám nem sikerült meglepnie a továbbjutásért küzdő ellenfelét.

Három különböző válogatottba is meghívót kaptak a Sepsi-SIC játékosai

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hat kosarasa is hazája színeiben szerepel a válogatott szünetben. A klub így egyszerre három nemzeti csapatban is képviselteti magát: a román, a magyar és a kanadai együttesben.

Felrúgta a papírformát: először győzött az Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC

Bravúros idegenbeli teljesítménnyel szerezte meg első sikerét a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Zoran Mikes együttese a favoritnak számító Szekszárd otthonában diadalmaskodott, méghozzá magabiztos, fegyelmezett játékkal.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!