Hirdetés

Nagyot alkotna a franciák ellen is a Sepsi-SIC

Nagy kihívás előtt vannak a sepsiszentgyörgyi csapat kosárlabdázói, igyekeznek minél jobban helytállni
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Idegenben kezdi a francia LDLC ASVEL Féminin elleni párharcot a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjében. A háromszékiek szakvezetője bízik a csapatában, hogy képesek helytállni az eddigi legerősebb riválissal szemben.

A Sepsi-SIC eddig mind a nyolc mérkőzését megnyerte a második számú európai kupasorozatban, míg a francia együttes hat győzelmet aratott és két vereséget szenvedett. Az egyenes kieséses szakasz első körében a sepsiszentgyörgyiek semmi esélyt nem adtak a belga Basket Namur Capitale csapatának, amelyet két fölényes győzelemmel (93–74 és 90–44) búcsúztattak, míg a LDLC ASVEL Féminin szintén kettős sikerrel (86:62 és 91:72) ejtette ki a lengyel VBW Arka Gdyniát.

Az erős játékoskerettel rendelkező lyoni csapat az előző idényben ezüstérmet szerzett a francia bajnokságban, az Európa Kupában pedig a negyeddöntőben búcsúzott.

A LDLC ASVEL Féminin a belföldi sorozatokban 2019-ben bajnoki címet szerzett, 2020-ban Szuperkupa-győzelmet ünnepelt, valamint két idényben a legrangosabb kupasorozatban, az Euroligában is szerepelt.

Hirdetés

Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője a párharcot megelőzően úgy nyilatkozott, eddig nagyon jó munkát végeztek, büszke a csapatra, és arra, amit közösen elértek. „Tiszteljük az ellenfelet, de tisztában vagyunk azzal, hogy mire vagyunk képesek, remélem, hogy jó taktikával és kivitelezéssel, illetve a játékterv tiszteletben tartásával helyt tudunk állni.

A sorozat ezen szakaszában minden együttes képes nagyot alkotni, hiszek a csapatunkban, és abban, hogy a lányok nagyon motiváltak lesznek és a legjobbjukat nyújtják a párharc mind a két mérkőzésén”

– fogalmazott a bosnyák szakvezető.

Az együttes egyik meghatározó játékosa, Borislava Hristova rámutatott, egy nagyon jó csapattal találkoznak, amely képes arra, hogy megnyerje a francia bajnokságot, a kerete tele van francia válogatott játékosokkal, és minden poszton kiváló kosárlabdázóik vannak. A bolgár sportoló közölte, a legutóbbi Európa Kupa-mérkőzésük óta nagyon jól felkészültek, és reméli, hogy jó mérkőzést játszanak.

Nehéz Lyonban jól teljesíteni, nagyon jól kell védekeznünk, erősnek kell lennünk támadásban, és figyelni a lepattanókra, így sikerülhet megállítani az ellenfelet”.

A LDCL ASVEL–Sepsi SIC párharc első mérkőzését szerdán 21 órától rendezik Lyonban (a nemzetközi szövetség, a FIBA Youtube-csatornáján élőben lehet követni), a visszavágót jövő héten szerdán 19 órától játsszák a Sepsi Arénában.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A végén dőlt el a székely hokirangadó

Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.

A szünet után letarolta Resicabányát, felsőházban a Sepsi OSK (videóval)

Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.

Székelyhon

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

`
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Krónika

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából

Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.

Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Ez is érdekelheti

Első győzelmére hajt a világbajnoki selejtezősorozatban a román kosárválogatott

Két világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik a következő napokban Portugália ellen a román férfi kosárlabda-válogatott, amely az első győzelmét célozza a csoportban.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Öldöklő küzdelemben győztek Brassóban a marosvásárhelyi kosarasok

Kétszeri hosszabbítás után értékes győzelmet aratott a Brassói Corona otthonában a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 14. fordulójában.

Az Euroliga győzelemtől a kincses városig

Indítunk rögtön egy időutazással, repüljünk vissza az időben egy szűk három évtizedet...

Vereséggel búcsúzott az Európa Kupától a Sepsi-SIC

Lejátszotta utolsó csoportmeccsét a női kosárlabda Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este az olasz GEAS Basketet fogadta. A háromszéki csapat szeretett volna szépen zárni, ám nem sikerült meglepnie a továbbjutásért küzdő ellenfelét.

Három különböző válogatottba is meghívót kaptak a Sepsi-SIC játékosai

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hat kosarasa is hazája színeiben szerepel a válogatott szünetben. A klub így egyszerre három nemzeti csapatban is képviselteti magát: a román, a magyar és a kanadai együttesben.

Felrúgta a papírformát: először győzött az Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC

Bravúros idegenbeli teljesítménnyel szerezte meg első sikerét a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Zoran Mikes együttese a favoritnak számító Szekszárd otthonában diadalmaskodott, méghozzá magabiztos, fegyelmezett játékkal.

Közel járt a csodához az Európa Kupában, őrült meccsen kapott ki a Sepsi-SIC az éllovastól

Hatalmasat küzdött a Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupában, és sokáig úgy tűnt, legyőzi a hibátlan éllovast. A zöld-fehérek végül hosszabbításban maradtak alul a belga Kangoeroes Mechelen ellen.

Kemény volt az olasz vetélytárs, újra elbukott a Sepsi-SIC

A harmadik mérkőzését is elveszítette a sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat az Európa Kupa csoportkörében, az olasz GEAS Basket túl kemény ellenfél volt a hazai bajnoki címvédőnek.

Szekszárd túl erősnek bizonyult a Szabó Kati sportcsarnokban

A Sepsi-SIC nem tudta megállítani a lendületes Szekszárdot, a magyar csapat végig kézben tartotta a mérkőzést, és magabiztos győzelmet aratott szerdán este Sepsiszentgyörgyön a női kosárlabda Európa Kupa második fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!